Back to top

„Nyergelj, fordulj”

Játékos szabadidős sportvetélkedő indul lovasiskolák, lovas klubok és lovas közösségek részére országszerte! A rendezvény célja minél több emberrel megismertetni és kapcsolatba hozni a lovat, azt az élőlényt mely az állatvilág legsokoldalúbb, legnemesebb és legszínesebb állatfaja.

A vetélkedő egy országos hatáskörű rendezvény sorozat, melynek állomásain mindenki nemtől, kortól és lovas tudástól függetlenül tud részt venni. Elsődleges cél a lovaglás és a lovassport népszerűsítése.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a lovasiskolák között jó kapcsolat és a fiatalok közötti sportbarátságok alakuljanak ki.

A lovak és a lovassport közelebb hozzák az embereket, ezért a rendezők arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy az egészséges és mozgásában korlátozott emberek között a rendezvénysorozat alkalmával új, mély kapcsolatok alakulhassanak ki.

A mozgás örömét, a lovaglás felszabadító élményét a legjobb játékos formában bemutatni azok számára, akik keveset tudnak a ló és az ember több ezer éves kapcsolatáról. Azonban azok is megtalálják a szórakoztató versenyek között a kihívást, akik már komolyabb lovas tapasztalattal rendelkeznek.

A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosított, annak érdekében, hogy sikeresen képviseljék közösségüket a vetélkedőn.

A jó társaság, az izgalmas játékok és felejthetetlennek ígérkező közösségi élmény a legfontosabb, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mint minden versenynek ennek is lesz győztese, és nem is akármilyen díjért lehet nyeregbe szállni.

A fődíj egy alumínium tréning akadálypark.

Ám mindenkire sok meglepés vár, mivel közel 8 millió forint értékű tárgynyereményt osztanak szét a szervezők a résztvevők között.

Amatőr lovasoktól a profikig, 7 évestől a 77 évesig mindenki nevezhet. A játék megyei selejtezői augusztus végén kezdődnek. Az országos döntő 2019 áprilisában lesz megtartva.

A rendezvény részletes dokumentációját, a versenykiírást, a játékok és szabályok pontos leírását innen töltheti le:

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nyugat-nílusi láz lovaknál

Hazánkban lovaknál a nyugat-nílusi láz vírusát először 2007-ben izolálták, majd 2008-ban 18 ló betegedett meg, melyből 5 elhullott, és a betegséget átvészelt állatokból három egyednek maradandó idegrendszeri elváltozása maradt fent. A helyzet nem javul, hiszen napjainkig a vírus nagy utat tett meg, számos országban kimutatták jelenlétét.

Felejthetetlen világjátékok

A 2018-as Lovas Világjátékokra sokan örökre emlékezni fognak. Van, aki a Florence hurrikán okozta bonyodalmak, van, aki a szervezés hiányosságai miatt, és persze van, aki élete legnagyobb eredményét érte el 2018-ban. Legjobb hazai eredményünk a lovastornász Bence Balázs előkelő 10. helye.

A bírálat nem hibakeresés

A ló törzskönyvezésének első lépése (a származásellenőrzés után) a küllemi és mozgás bírálat. Ezzel a munkával, szinte minden tenyésztő találkozik, aki törzskönyvezett lovat tart.

Esőben is felfedezték az erdőt az erdészekkel

Az Erdők Hetén ötödik alkalommal rendezte meg a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű programot. A nyíregyházi Sóstói-erdőben két nap alatt csaknem 1100 gyerek és mintegy 110 kísérőjük ismerkedett az erdészek tevékenységével.

Pincefeltörést is megakadályoznak a lovas polgárőrök

Lovas polgárőrök gyakorlati továbbképzését tartották a mögöttünk hagyott hétvégén, péntektől vasárnapig Békésen. Az ilyen jellegű szolgálatot vállaló lovasok több területen tevékenykednek, például az illegális fakitermelések, illegális szemétlerakók és parlagfűvel szennyezett területek felszámolásában.

Dromedár is várta az ovisokat a lovardában

Hagyományos Mihály-napi Lóvoda napon látták vendégül a környék óvodásait a Sjáli Szórakoztató Parkban. A kicsik megismerkedhettek a park új lakójával is.

Új szakág születőben: Working equitation Magyarországon

Kappel Edit neve ma már valószínűleg senkinek nem cseng ismeretlenül a hazai lovas életben. A Philippe Karl nevével fémjelzett Ecole de Légèreté hazai instruktora, a klasszikus lovasművészet művelője és oktatója.

Négyszeres német győzelem

2014 után az idén ismét Kaposváron rendeztük a lovastorna junior Európa-bajnokságot, ahol a versenyzők négy kategóriában – junior leány, fiú, páros és csapat – mérték össze tudásukat. A rekkenő hőség ellenére Németország remekelt, négy aranyérmet vitt haza. A magyar versenyzők közül többen most debütáltak kontinensviadalon. A junior csapatunk és Király Ákos pedig a döntőbe került.

Hiába röpködnek a drónok, az ekére mindig szükség lesz

Összesen 19 fiatal mérte össze tudását pénteken a 9. Középiskolás Szántóversenyen: két kategóriában – ágyeke és váltva forgató eke – gyűjtötték a pontokat. A zsűri szerint erős volt a mezőny, s lelkesedésből sem volt hiány: diáktársak szurkoltak az agráros tanulóknak.

A Bábolnai Gazdanapok után a KÁN „sztárjai” is a lovak voltak

Az ország lovakat szerető része a hétvégén Kaposvárra figyelt: rendkívül sok látnivaló akadt e téren ugyanis az idei KÁN-on. A legjellegzetesebb fajták a legkülönbözőbb lovasprogramok alkalmával mutatkoztak be a kiállításon.