0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Közel ötven fogat versenyzett Pincehelyen

Kimagasló részvétellel rendezték meg szombaton a Pincehelyi Lovassport Egyesület fogathajtó versenyét. Oszkó Ferenc elnök elmondta, hogy harminckilenc kettes fogatot és hat pónifogatot neveztek a különböző kategóriákban meghirdetett akadályhajtásra.

Az eredményről a teol.hu számolt be:

A kettes fogatok C kategóriájában Nagy Péter (Tolna-Mözs) lett az első, Fritz József (Paks) a második és id. Semjén Attila (Mezőszilas) a harmadik.

D kategóriában Bodnár József (Pincehely) végzett az élen, őt Miklós János (Paks) és Tibai Réka (Paks) követte.

A pónifogathajtók C kategóriájában Végi Tibor (Solt) szerezte meg az első helyet, Schmidt Zoltán (Pincehely) lett a második, Dölles Csaba (Pincehely) a harmadik.

A D kategóriának egyetlen indulója volt a pónifogathajtók között: Kertész Mónika.

A pontgyűjtő versenyben a kettesfogathajtók között Hatala Roland (Pincehely) lett az első, mögötte Farkas Géza (Zomba) és Lilinger Dániel (Paks) végzett.

A pónifogatok esetében Végi Gábor (Pincehely) volt a legeredményesebb, Dölles Csaba a második, Schmidt Zoltán pedig a harmadik helyen végzett.

A nézők versenyen kívül bemutató, gyakorló jelleggel egy-egy egyes- és négyesfogathajtást is láthattak, illetve a két forduló közti szünetben pusztaötös csikós bemutató szórakoztatta az érdeklődőket. Oszkó Ferenc kiemelte, hogy a gyerekekre is gondoltak, így ha nem kötötte le őket a fogathajtás, légvár és pónikörhinta várta őket a lovaspálya körül.

A Pincehelyi Lovassport Egyesület következő nagy versenye szeptemberben lesz, akkor a kettes pónifogatok C kategóriájának országos döntőjét rendezik a településen.

Forrás: teol.hu