0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hogy kerül a kombájnba „medve”?

Csongrád - Tizenhat-tizenhét évesen, kombájnt vezetve dolgozta végig a nyári szünidőt Szabó Illés és Murányi László, előbbi aztán főállásban folytatta. Akkoriban naponta háromszor-négyszer is előfordult, hogy "medvét fogtak".

– Mentünk a kombájnnal, nem megfelelő sebességgel egy gyomos táblában, a csiga pedig nem tudta egyenletesen adagolni a terményt – és a gazt – a ferde felhordón keresztül a dobnak. Bement egy nagyobb csomó, és akkor bumm, vége – magyarázza a delmagyar.hu-nak a felgyői Szabó Illés. – Ilyenkor lefulladt a motor vagy megcsúsztak az ékszíjak.

Meg kellett állni, fölnyitni a dobkosarat, amennyire lehetett, és egy kétméteres, betonvasból való pajszerrel két-három ember nagy nehezen elkezdte visszafelé forgatni a dobot, hogy a beszorult zöldet – ezt hívtuk medvének – ki lehessen szedni belőle.

A mai kombájnokon már visszafelé is lehet forgatni a dobot, egy pedálbillentéssel. Mi annak idején naponta még négy-öt medvét fogtunk – mesélte a férfi.

Az „annak idején” a hatvanas éveket jelenti.

– 1960-ban elmentem inasnak Gödöllőre, a Ganzhoz, de nem éreztem jól magam, szerettem volna hazajönni – mondta Illés. – Édesapám ismerte a gépállomás akkori igazgatóját, ahol csak két inas volt. Így örültek nekem. Az 1961/62-es tanévet már itthon kezdtem, nem lakatosként, hanem mint mezőgazdasági gépszerelő. Az alapok megtanulása után azonnal a mélyvíz jött. Minden gépet megismertem, a Hoffertől a régi cséplőgépeken át az SZK 4-es kombájnig. Jött a nyár, és Miska bácsi megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem kombájnozni. Természetesen volt.

Másodikos voltam, tizenhat éves, segédvezető lettem egy SZK 4-esen, amelyen még nem volt fülke, egy lemez védte a vezetőt a napsugárzástól. A Nagyrétben, a Tisza Tsz területén kezdtük az aratást, aztán folytattuk máshol.

A szövetkezeteknek akkor még nem volt gépparkjuk, a gépállomások adták a munkához a technikai hátteret. Szabó Illés utóbb ezt a munkát választotta főállásban is, dolgozott SZK 5-ös, majd 6-os kombájnnal is. – Aztán hosszabb idő kimaradt. Amikor a fiaim családi gazdálkodók lettek, és segítettem nekik, német 516-os kombájnt vettünk. Még abban sem volt klíma, de Zoli fiam vett egy áramfejlesztőt, fölrakta a motorra, és rákötött egy szobaklímát… Aztán jött egy kis John Deer, azzal még dolgoztam. Tavalyelőtt a gyerekek vettek egy Fergusont, amiben minden van. Ehhez már nem értek.

Illés általános iskolai osztálytársa, Murányi László nem ipari iskolába, hanem gimnáziumba járt.

– 1960-ban vezették be a politechnikai oktatást Magyarországon, emiatt elsős gimnazistaként hetente egy napot az osztály fele a bútorgyárban töltött, a másik fele velem együtt a gépállomáson.

Tizenöt évesen segédvezetőként kombájnra ültettek, amit kiváltságnak éreztem: a húsz diákból háromnak kínálták fel ezt.

Én először benzines meghajtású AC-kombájnt vezettem, amely még maga után vontatta a szalmakocsit. Ahogy kicsöngettek június 14-én a gimiből, az őszi árpával kezdtünk, és augusztus 25-én fejeződött be a munkám az aprómaggal, borsórendfelszedéssel.

Négykor kelés, zsírzás-karbantartás, aztán ahogy felszállt a harmat – a nedves gazból könnyebben lett medve! -, éjfél utánig dolgoztunk, természetesen úgy, hogy váltottuk egymást.

A szalmakocsiban aludtam, ponyván. Aztán egy hét maradt iskolakezdésig pihenni, de nem bántam, mert a körülményeim akkor nehezek voltak: a családunk tulajdonait államosították, édesapám meghalt, szükség volt arra a pénzre, amit megkerestem. Büszke voltam, amikor a vadonatúj kombájnra is engem választott segédvezetőnek Gáspár, a főnököm. 1963-tól már én kaptam segédvezetőt, egy nálam nyolc évvel idősebb, nagyon rendes embert, Bori Vincét. Érettségi után Budapestre kerültem tanulni, de onnan is hazajöttem még két és fél hónapra, nyárra.

Az akkori közös munkából jó barátság lett. Szabó Illés és Murányi László azóta is tartják a kapcsolatot, és amiben tudnak, segítenek egymásnak.

Forrás: delmagyar.hu