0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Talajművelési ABC – Tarlómaradványok kezelése

Birkás Márta Talajművelési ABC című könyvéből folytatjuk a tarlóápolásról szóló rész közreadását. Ezúttal a tarlómaradványok kezelését, eltávolítását, illetve azok védő hatását taglaljuk.

A termesztési cél szerint a szem, cső, gyökér, gumó, zöldtömeg stb. aratáskor elkerül a tábláról. A learatott táblán visszamaradt föld feletti (szalma, szár, levélzet) és föld alatti (gyökérzet) részek a tarlómaradványok. A szalmát, szárat takarmányozási, almozási, ipari célra hasznosíthatják (mellékterméknek nevezik, ám a jelző, értékük miatt idejét múlt). A betakarított növények maradványai ugyanis a szélsőségessé vált klíma miatt egyre fontosabb szerepet töltenek be a talaj védelmében. A takart talaj védett a heves záporok csapó, eliszapoló hatásától, a kiszáradástól, a kérgesedéstől, cserepesedéstől és porosodástól. A takarással nyirkosan tartott talaj a szerkezet javulásában is a hasznos földigiliszták kedvező életterévé válik.

Tarlómaradványok

A termesztett növények tarlómaradványaik mennyisége, apríthatósága, a szecskázás minősége és a talajra gyakorolt hatás révén befolyásolják a művelés módját, mélységét és eszközét. A növények lehetnek:

Nehezen aprítható maradványokat hagyók

– kukorica (szárzúzás szükséges),

– évelő pillangósok (maradványaikat talajba kell dolgozni), magasra nőtt szója,

– bármely növény, ha a szára éretlen vagy átázott, vonódott. Jól aprítható tarlómaradványokat hagyó

– egyéves pillangósok (pl. bab, borsó, szója, lóbab),

– keresztesvirágúak (pl. repce, mustár, olajretek),

– kalászos gabonák (ha a szalma száraz és betakarításkor szecskázzák),

– gyökér- és gumós növények (cukorrépa, burgonya),

– napraforgó (betakarítása előtt defoliáns szerrel kezelve vagy ha a szár száraz).

A tarlómaradványok szárzúzást követően többféle eszközzel jól vagy megfelelően a talajba juttathatók (pl. ekével, tárcsával, talajmaróval, kultivátorral). A művelés minőségét befolyásolja, hogy holt vagy élő tarlón (évelő pillangósok, gyep) hajtják-e végre. Mivel a tarló- és a gyökérmaradványok a szerkezetképzésre alkalmas anyagok között a legfontosabbak, kívánatos a talajba juttatásuk.

A tarlómaradványok kezelésére a gépi betakarítás elterjedése óta keresnek megoldásokat. A szalma- és szárzúzás – aratással egy vagy külön menetben végezve – mára fontos technológiai folyamattá vált. Napraforgó betakarításakor általában elmarad a száraprítás, mivel egyszerűbb a tarlón szárzúzó hengereket (crosscutter) járatni. A betakarítással egymenetes szárszecskázás minőségét az adapter korszerűsége határolja be. Az új fejlesztések eredményeként akár 8–10–12 cm szecskázott szárhossz is megvalósítható, és a csonkok nagy része hosszában is meg van törve vagy tépve.

A tarlómaradványok elégetése tiltott, akkor is, ha a kórokozókat, kártevőket kellene megsemmisíteni, ezért kell nagyobb figyelmet fordítani a kármegelőzésre. Ahhoz, hogy az aratást követően egészséges tarlómaradványokkal takarhassák a talajt, a növényvédelem feladatai is kiszélesednek. Mulcshagyásra veszélyes kórokozóktól mentes tarlómaradványok használhatók fel biztonságosan. A termőhelyen a talaj- és növényvédelmi feladatokkal összhangban észszerűen váltogatható a tarlómaradványok felszínen hagyása, bekeverése vagy aláforgatása.

Eltávolítás

Tarlómaradvány lehet a növény beérett, terméstől a betakarításkor megfosztott szára, többnyire elszáradt levélzete, a talajból kiálló szárcsonk és a talajban maradt gyökérzet.

Egyes növények maradványait (leveles kukoricaszár, répalevél) takarmányként is használják. A kalászos gabonák szalmája korábban (szerencsésen napjainkban is) alomként, emellett a kukorica- és napraforgószárral együtt falusi portákon tüzelőként hasznosult (művelést akadályozó anyagnak is tekintették). Az alomszalma az istállótrágyával a talajba juttatva került vissza a szervesanyag-körforgásba. A fűtési és az almozási szokások megváltozásakor terjedt el a maradványok gépi aprítása, az aratástól külön vagy azzal egy menetben.

A tarlómaradványok – a szerves trágyák szűkössége, a zöldtrágyázás korlátozott alkalmazása miatt – jelenleg a talajok legfontosabb szervesanyag-utánpótlási forrásai. Nem okszerű a talajok minőségét, klímával szembeni érzékenységét befolyásoló szerves anyagot ipari célra, energianyerésre használni. A tarlómaradványok ipari hasznosításának hátrányai adott gazdaságban a következők:

1. A szervesanyag-utánpótlási forrás elvesztése (nagy kockázat, ha nincs lehetőség szervestrágyázásra sem).

2. A tarlóművelés késedelme a bálázás, elszállítás időigénye miatt (1. fotó).

3. A takaróanyagot veszített talaj mélyebb felmelegedése (2. fotó), nagyobb vízvesztesége, kiszáradása, biológiai tevékenységének és művelhetőségének romlása.

4. A talajállapot hanyatlása miatt az őszi alapművelés nagyobb energiaigénye.

5. A takaratlan talaj védtelen a hővel, a záporok ütő, eliszapoló hatásával szemben.

6. Több taposási kár (a bálázás, szállítás során), amely a nagyobb művelési ráfordítás ellenére nehezíti a megkívánt alapművelés- és magágyminőség elérését.

7. Általában gyengébb és lassúbb a gyomkelés a nedvességét veszített talajban (ennek ellenkezője is előfordul, 3. fotó), kisebb az esély a gyompotenciál felmérésére és az irtásra.

8. Tápanyag-veszteség következik be. A tarlómaradvány növényi tápanyagforrás, pl. átlagos idényben 3 t/ha búzaszalma: N: 11–18, P: 2–3, K: 24–27 kg/ha hatóanyagot, 10 t/ ha kukoricaszár N: 28–36, P: 8–12, K: 80–100 kg/ha hatóanyagot tartalmaz. A kukoricaszár elsősorban káliumforrás. Ha mezőségi talajon a visszajuttatás nem a hiányt, hanem a következő növény igényét fedezi, észszerű K-körforgást lehet elérni, ezáltal csökkenthető a K-műtrágyaigény (4. fotó). A körforgás megszakítása azonban nem ad módot a takarékosságra.

9. A talajminőség-romlásból adódó gépjavítási, üzemanyag-, műtrágyaköltség és terméskiesés nyomán további veszteségek keletkeznek. Nem lehet bioenergiának nevezni a szalmát, szárat, ha eltávolításuk miatt nő a művelés – kőolajszármazékból fedezhető – energiaigénye.

A tarlómaradványok ipari hasznosításával várható előnyök adott gazdaságban:

1. A kevesebb maradvány könnyítené a művelést, de a talaj vízvesztése adott idényben inkább nehezíti.

2. Kevesebb gond a növényvédelemben hasonló kórokozójú növények egymásutánisága esetén (segíthet, ahol gyenge a növényvédelem szintje).

3. Bevétel betakarítás idején.

Védőhatás

Az aratáskor megszűnt árnyékolást új védőréteggel kell pótolni, erre a jól zúzott és jól terített tarlómaradványok alkalmasak.

A bolygatatlan és fedetlen talaj jó hővezető, mélyen felmelegszik, mélyen kiszárad, e jelenséget kell megelőzni a takarással. Tarlóhántáskor szalma- talaj keverékből álló védőtakaró alakul ki, amely a hőségben szalmakalapként, zivatarok idején esőköpenyként szolgál. Ha kevés a maradvány (pl. borsó után bármely évben, kalászosok után száraz idényben) vagy a zúzás, terítés is kifogásolható, sekély tarlóműveléssel rövid időn belül porhanyó, szigetelőréteget kell létrehozni.

A hántott talaj a bolygatatlannál lazább, felszínén tömörített és egyenletes legyen. A hántott réteg nappal gyorsan felmelegszik, az alatta lévő réteg hűvös marad. Éjjel a felszín gyorsan lehűl, ekkor a bolygatatlan talaj a melegebb. Az alulról felfelé igyekvő (gőzzé vált) nedvesség egyrészt a művelt és a nem művelt réteg határán, másrészt a hengerezett felszín alatt csapódik ki (ábra). E folyamat ismétlődése nyirkosítja vissza a talajt, és nyújt kedvező környezetet a földigiliszták és mikrobák működéséhez.

A jó takarás biztos védelmet nyújt a kritikus időszakban a talajnedvesség, a talajszerkezet és a biológiai tevékenység hatásos megóvása révén. A takarás aránya fontos minősítési tényező és utal a várható kockázatra. (Ide kattintva elérhető a felszíntakarásról szóló rész.)

Hántás után a felszín borítottsága a szalma feltáródásától függően módosul. A feltáródást befolyásolja a hőmérsékletváltozás, az átnedvesedés és kiszáradás, a talaj N-tartalma és biológiai tevékenysége. A hántott tarló védelmének csökkenését a klímahatás és az utónövény alapján minősítjük. Száraz és szélsőséges időszakban a nagyobb (40–45%), hosszabban tartó (50–60 nap) takarás a kedvezőbb. Őszi vetés esetén a nagyobb takarás ugyanazon növénynél kedvezőtlenné válhat. Csapadékos nyáron az eliszapoló hatás enyhítése miatt a 30–35% takarás megfelelő, a 40–45 vagy 45–55% körüli hatásosabb (5. fotó). A tarlóművelés céljait tekintve olyan eszköz vagy eljárás kedvezőbb, amely után jobb és egyenletes borítás marad.

Tarló feketére művelése

Korábbi gyakorlat, amelyre a szalma eltávolítása és a mély tarlóművelés volt jellemző.

A szalmát sok századon át eltávolították a területről – művelést akadályozó tényezőnek is tekintették –, tüzelőnek és alomanyagnak használták. A fűtési és az almozási szokások megváltozását követően kevesebb szalmára volt szükség, de ahhoz, hogy a művelést ne akadályozza, aprítani kellett. A „feketére” művelés a szalma eltávolítása vagy jó minőségű aprítása esetén és mélyebb (tarlóművelésnél a 20 cm idesorolható) talajbolygatással sikerülhetett (6. fotó). A fejlett mezőgazdaságú országokban a tarlómaradványok védelmi célú felszínen hagyása aratás után az 1960-as évektől vált gyakorlattá, nálunk bő évtizeddel később. A növénykártevők és kórokozók túlélésének veszélye ellenérvként (bár a kémiai növényvédelem korszerűsödése megoldást kínált), a szalmaaprítás gyengesége pedig jelentős akadályként merült fel.

A gyakorlat ítélete szerint a „feketére művelt” felszín gondosságról, a maradványos felszín gondatlanságról tanúskodott, akkor is, ha az előbbi szemet bántóan rögös maradt. A tarlók és a szalma helyszíni felégetését – egészen a szabályozó rendelet életbe lépéséig – ugyancsak kárcsökkentő megoldásnak tartották. A szalmaaprítás minősége – a kombájnra szerelt szecskázó adapterek tökéletesedése révén – folyamatosan javult és az ilyen célú fejlesztés napjainkban is folyik. A zúzott szalma talajt takaró, a nedvesség kiáramlását akadályozó anyagként való hasznosítására a száraz évek adtak és adnak kényszerítő okot.

A klímaszélsőségek – kiszámíthatatlan téli és tenyészidei csapadék, kedvezőtlen csapadékeloszlás, a hőség- és meleg napok nagy száma stb. – azonban arra figyelmeztetnek, térségünkben sem tanácsos talajminőség-rontó, nedvességpazarló gazdálkodást folytatni. Az okszerű tarlóművelés klímakár-csökkentő tényezővé vált.

Ide kattintva megtekintheti a további jelölteket!

Forrás: Magyar Mezőgazdaság