0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

A brazíliai üzletága húzta le a Heineken eredményeit

Forgalma és nyeresége növekedése mellett a piaci várakozásoktól elmaradó működési eredményt ért el az év első felében a holland Heineken söripari konszern.

A Heineken söripari konszern az év első felében négy százalékkal 10,8 milliárd euróra növelte értékesítési árbevételét, működési eredménye azonban három százalékkal 1,75 milliárd euróra csökkent. Nettó nyeresége az egy évvel korábbinál kilenc százalékkal magasabb, 950 millió euró lett.

A piac 1,89 milliárd eurós működési eredményt várt a Heinekentől az év első felére. A csoport bevételarányos jövedelmezősége 118 bázisponttal csökkent az első félévben, ami a brazíliai üzletág nélkül 76 bázispont lett volna. A Heineken teljes éves eredményére a bevételarányos jövedelmezőség 20 bázispontos romlását vetítette előre, módosítva korábbi 25 bázispontos növekedést kilátásba helyező előrejelzését.

A Heineken részvénye hétfőn az FTSE Eurofirst 300 index leggyengébben teljesítő papírjaként hat százalékot veszített árfolyamából.

A holland söripari konszern működési eredményét a kedvezőtlen devizaárfolyam hatások és a megnövekedett reklámköltségek mellett a tavaly a japán Kirin söripari konszerntől megvásárolt brazíliai üzletágnak a csoportátlagnál alacsonyabb nyereségessége szorította le.

Az AB Inbev söripari vállalattal vívott erős konkurenciaharc ellenére is a Heineken növelte eladásait Brazíliában, az egyik legjobban növekvő piacán Vietnam mellett. „Nyereségességünk javul, de emellett kétszámjegyű növekedést értünk el mind volumenben, mind bevételben, amire őszintén szólva nem számítottunk” – kommentálta a brazíliai értékesítési adatokat Laurence Debroux pénzügyi igazgató a Reuters hírügynökségnek, hozzátéve, hogy

meggyőződésük szerint a brazíliai üzletág nyereségessége három-öt éven belül eléri a csoportátlagot.
Forrás: MTI-Eco