0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Korai szüret, jó minőségű bor

A szokatlanul meleg és csapadékos időjárás miatt hetekkel korábban megkezdődik a szőlő szüretelése – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc adásában. Ilyen korai szüretre még az idősebb borászok sem emlékeznek.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára elmondta, hogy az időjárási viszonyok miatt a szőlő érése hetekkel előrébb jár az ilyenkor szokásosnál, több helyen már le is szedték a Csabagyöngyét – két héttel korábban, mint az elmúlt években.

Ilyen korai szüretre még az idősebb borászok sem emlékeznek. Az éghajlatváltozás miatt megfigyelhető, hogy csúszik előre a szüretelés időpontja – tette hozzá. Ez nem magyar jelenség, a nyugat-európai borvidékeken is megfigyelhető, hogy a 20-30 évvel ezelőtti időszakhoz képest egyre korábban kezdődik a szőlő szüretetelése.

Sopronban és Etyeken megkezdődött az Irsai Olivér szürete, amely ezen a héten a legnagyobb magyarországi borvidéken, a Kunsági borvidéken folytatódik. A Tokaj-Hegyalja térségben a Furmint egyes fajtáit, amelyet általában októberben érik, akár már augusztusban leszedhetik – mondta.

Az augusztusi és szeptemberi időjárás befolyásolja a mennyiséget és a minőséget, fontos, hogy kiegyensúlyozott legyen az időjárás, ne legyen se túl nedves, se túl meleg. A kedvező minőséghez fontos, hogy hűvösek legyenek az éjszakák, mert a túl meleg van, az nem kedvez a bor savszerkezetének.

Jó lesz az idei bor minősége

Az idei kilátásokról Brazsil Dávid elmondta, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a tavalyi évvel megegyező szőlő és bor mennyiségre számít, viszont a minőség jobb lehet az első tapasztalok alapján.

Kifejtette: homogének a fürtök, vagyis a bogyók egyszerre érnek meg, és jól sikerült megvédeni az év folyamán a szőlőket.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) közzétette honlapján a 2018. évi szüretre vonatkozó borszőlő átlagár előrejelzését. Az előrejelzés borvidéki bontásban tartalmazza az egyes fajtakörök várható átlagárát. Az uniós jog szerint kötelező árat, sem az állam, sem a szakmaközi szervezet nem határozhat meg. Ez egy átlagos nettó felvásárolási árra vonatkozó előrejelzést jelent, amelynek célja a szőlőpiac átláthatóságának növelése, a termelők és a felvásárlói oldal közötti hosszú távú szerződéses viszonyok kialakítása.

A HNT a bérnövekedés valamint a vegyszerek árának emelkedése miatt idén árnövekedéssel számol. Brazsil Dávid szerint az lenne az előnyös, ha nem csak a szőlőtermelők tudják a borászatok felé érvényesíteni, hanem a borászatok a kereskedők felé.

A nagy-somlói borvidéken a fehér Furmintra 186 forint, a pécsi borvidéken a fehér Szürkebarátra 93 forint kilogrammonkénti várható nettó átlagárat mutat a szakmaközi szervezet prognózisa.

A számítások mögött komoly matematikai modellek állnak – fogalmazott szerepelnek, a világpiaci tendenciákat, a jelenlegi készleteket, valamint az idei várható szüret adatait is.

Forrás: hirado.hu