0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Tulajdonosváltás – változások nélkül

Július utolsó hétvégéjén tartotta nyári szakmai rendezvényét az Arysta LifeScience Magyarorszg Kft. Siófokon. Az eseményen, amelyen előadást tartott Lubos Kohl, a cég Csehországért, Szlovákiáért és Magyarországért felelős kereskedelmi igazgatója és Tom Archer, a régió csávázószerekért felelős marketingigazgatója, az is kiderült, hogy az Arystánál tulajdonosváltás lesz.

Az Európai Unió szigorú, növényvédő szerekre vonatkozó szabályozása minden gyártót, így az Arystát is érinti, mondta Véglesi János ügyvezető. Az Arysta azonban jól pozícionálta magát az innovatív és a generikus cégek közé. Hidat képez ezek között, hiszen nem csak szabadalommal már nem védett, úgynevezett off patent termékeket árul, hanem fejleszt is. Saját fejlesztőbázisukban 160 kutató-fejlesztő és 150 regisztrációval foglalkozó munkatársuk van. A jól bevált hatóanyagokat továbbfejlesztve, új szerkombinációkat hoznak létre, amiket új formulációban dobnak a piacra, ahogy az ügyvezető fogalmaz: ebben a jelenlegi helyzetben is hozzáadott értéket képviselnek.

A rendezvényen azt is megtudtuk, hogy a UPL megvásárolja az Arysta LifeScience-t. A UPL egy indiai székhelyű, családi tulajdonban lévő gyártó cég. A két vállalat jól kiegészíti egymást, az új cég mérete és kapacitása jelentős értéket képvisel a partnerek számára. A tranzakció várhatóan 2018 végén, vagy 2019 elején zárul le.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu