0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Évi 35 millió naposcsibét keltethetnek

Bővítette derecskei keltetőüzemét a nádudvari központú Nagisz Zrt., a 2,5 milliárd forintos beruházást szerdán adták át a hajdú-bihari településen.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára mérföldkőnek nevezte a legkorszerűbb technológiával megvalósult beruházást, amit nem pályázati forrásból, hanem kedvező banki hitellel finanszíroztak.

Az államtitkár szerint ez a forma „elterjedni látszik”, ugyanis a gazdaság állapota és a bankszféra hozzáállása olyan, hogy egy jól működő gazdasági tevékenységet már nem csak támogatásból, hanem banki finanszírozásból is meg lehet valósítani.

A következő években, évtizedekben ez a finanszírozási forma még nagyobb teret fog kapni – jelezte Bodó Sándor.

Kovács Lajos, a Nagisz Zrt. elnök-igazgatója elmondta: a beruházás eredményeként a korábbi 23 millió naposcsibe helyett évente 35-36 milliót keltethetnek, és újabb bővítéssel számuk évi 50 millióra növelhető.

A beruházás első ütemében a 3200 négyzetméter alapterületű új üzemrészt alakították ki 12 hónap alatt, amelyben helyet kapott 14, egyenként 115 200 tojás kapacitású előkeltető gép és tíz 38 400, valamint négy 19 200 tojás kapacitású utókeltető gép.

A keltetőgépek mellet a legmodernebb tojásválogató, vakcinázó, illetve tároló és hűtő berendezéseket építették be, ami például lehetővé teszi, hogy a vásárlói igényeket a lehető legjobb minőségben szolgálják ki – ismertette a részleteket az elnök

-igazgató.

Hozzátette: az épületeket úgy alakították ki, hogy a további bővítés könnyen kivitelezhető legyen.

Kovács Lajos arról is tájékoztatott, hogy a beruházás részeként megvásároltak három korszerű izotermikus boxszal szerelt csibeszállító kamiont, és a keltető mellett felépült egy kamionmosó-fertőtlenítő épületrész is.

A keltető korszerűsítése, bővítése nem zárult le az új épület átadásával, a beruházás második ütemében, a következő egy évben, a régi keltető átalakítására és felújítására kerül sor – jelezte az elnök-igazgató.

A nyilvános cégadatok szerint a Nagisz Zrt. nettó árbevétele 2016-ban meghaladta a 25 milliárd forintot, 2017-ben pedig a 27 milliárd forintot. A vállalat tavalyelőtt 1,6 milliárd forint, tavaly csaknem 2,2 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Forrás: MTI