0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jászberényben gyűlnek össze a méhészek

Nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót tartanak augusztus 4-én, szombaton Jászberényben, a méztermelők, eszközgyártók és forgalmazók bemutatkozóját szakmai fórumok és szórakoztató műsorok egészítik ki.

A Jászság központjába a korábbi tapasztalatok alapján 6-7 ezer embert várnak, köztük 200 kiállítót, hagyományos árust, valamint sok méhészt és érdeklődőt – tájékoztatta Molnár György főszervező, a jászsági méhészegyesület elnöke az MTI-t.

A méhésztalálkozó szakmai részében a méhészfórumon előadások hangzanak el a méhészeti ágazat helyzetéről, kitörési pontjairól, új lehetőségeiről.

Magyarországon a méhészek száma 20 ezer körüli, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult. A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít.

Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente, egy főre hetven dekagramm körül jut.

A szakmai fórum aktualitása lesz a méhpusztulás, amelynek lehetséges okairól és a méhegészségügyi helyzetről tart előadást Hegedűs Dénes, az országos méhészeti egyesület alelnöke. A napraforgó virágzásának idejéhez köthető súlyos méhpusztulás okainak kivizsgálását már a hatóságok végzik – erősítette meg Molnár Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) megyei szaktanácsadója az MTI-nek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is sok méhész jelentette, hogy eltűntek a méhek a kaptárakból, volt olyan megyei méhészet, ahol 350 családból legfeljebb százat tudtak megmenteni.

Forrás: MTI