Back to top

Kétféle utalvány - eltérő adózás

Változnak jövőre az utalványokra (vásárlási voucherek, kuponok, ajándékkártyák) vonatkozó adózási szabályok - hívta fel a figyelmet a Deloitte, a tanácsadó cég szerint ez azt eredményezheti, hogy a vállalkozások még bátrabban nyúlnak majd ehhez a vásárlásösztönző eszközhöz.

A Deloitte csütörtöki közleménye szerint az utalványok áfakezelése a jelenleg hatályos szabályok és joggyakorlat alapján meglehetősen kedvező. Mivel az utalványok pénzhelyettesítő eszköznek minősülnek, átruházásukkor nem keletkezik adófizetési kötelezettség, csak akkor, amikor a vásárló az utalványt beváltja, vagyis egy termék vagy szolgáltatás ellenértékét (részben vagy egészben) azzal egyenlíti ki.

A fizetendő adó alapja az értékesített termék vagy szolgáltatás ellenértéke, függetlenül az utalvány értékétől. Ha az utalványt érvényességi idején belül nem használják fel, a kibocsátónak nincs adófizetési kötelezettsége. Ezeket a szabályokat azonban eddig nem mondta ki egyértelműen az áfatörvény, ezért bizonyos mértékű jogbizonytalanság volt ezen a téren - mutatott rá a Deloitte.

Az Európai Unió Tanácsa annak érdekében, hogy az EU tagállamaiban kialakult eltérő adózási gyakorlatot egységesítse, külön irányelvet alkotott, melyet a 2018. december 31-ét követően kibocsátott utalványokra kell majd alkalmazni. A 2019-es adócsomag ezt beemelte az áfatörvénybe.

Az új szabályozás alapján két típusú utalvány van: az egycélú utalvány, melynek már a kibocsátásakor ismert az utalvány tárgyát képező termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítési helye és a fizetendő adó összege, valamint a többcélú utalvány.

A két utalványtípus adózási megítélése jelentősen el fog térni egymástól. Míg az egycélú utalványok esetén az adófizetési kötelezettség főszabály szerint az utalvány kibocsátásakor, átruházásakor keletkezik, addig többcélú utalványok esetén az utalvány beváltásakor.

Tancsa Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere a cég közleményében kiemelte: nagyon fontos lesz a megfelelő besorolás, mivel teljesen más szabályok vonatkoznak az egycélú és a többcélú utalványok kibocsátására, továbbértékesítésére, beváltására és bizonylatolására. A vállalkozásoknak érdemes lehet felkészülniük az új szabályok alkalmazására, és megvizsgálni, hogy az általuk jelenleg alkalmazott utalványi rendszerek megfelelően beilleszthetők-e az új szabályozásba, valamint, hogy az egyes utalványokat hogyan kell majd kezelni a jövőben az áfa szempontjából.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Migránsok dolgoznak a földeken

Meghosszabbítják és jelentősen kiterjesztik Svájcban a menekülteket a mezőgazdaságban alkalmazó programot, miután többségében pozitív tapasztalatokkal zárult a termelők és a szaktárca korábbi kezdeményezése.

Augusztus végéig tart a diákmunka

Az idén a mezőgazdaságban és a vendéglátásban augusztus végig támogatott a diákfoglalkoztatás. A program minden 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanuló előtt nyitva áll, és még augusztusban is be lehet jutni. A munkáltatók azonban már most sajnálják, hogy nem tart tovább, hiszem számos gazdaságban a munka dandárja csak ezután jön.

Hogy birtokunk egy tagban legyen: a termőföld cseréjéről

Nagyon gyakori, hogy a mezőgazdasági termelők földjei nem egy tagban fekszenek, hanem szétszórva, sőt, inkább ezt tekinthetjük általánosnak. Az különösen bosszantó lehet egy földművesnek, hogy két földje közé egy másik személy tulajdonában álló föld ékelődik. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a felek egymással elcseréljék ezeket a földeket.

Új állattenyésztési törvény: hol tartanak az előkészítéssel?

November 1-jétől az európai állattenyésztési rendelet hatályba lépését követően az eddigi nemzeti hatáskörből az EU illetékességébe kerül a szarvasmarha-, a ló-, a sertés-, a juh- és a kecsketenyésztés-szervezésének szabályozása. Hol tart az uniós állattenyésztési rendelet hazai jogharmonizációja? Elkészül-e addig a hazai állattenyésztési törvény – kérdeztük az Agrárminisztériumtól.

Engedéllyel növelni lehet a must alkoholtartalmát

Ha az időjárás rendkívül kedvezőtlen volt a szőlőre, akkor a must alkoholtartalmát miniszteri engedéllyel lehet növelni - az ezt tartalmazó agrárminiszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Jövőre is folytatódnak az adócsökkentések

Kisebbek lesznek jövőre a közterhek, a cégek és az egyéni vállalkozók is könnyítéseket kapnak, valamint egyszerűsödik a nyugdíjasok foglalkoztatása.

Nincs aki leszedje a gyümölcsöt

Egyre többet hallani arról, hogy a betakarítási időszakban nincs, aki leszedje a fáról a meggyet és az almát, illetve felszedje a termőföldről a dinnyét vagy a paprikát. A lehetséges okok közt leginkább a közmunkaprogramot említették a megkérdezett gazdálkodók.

Sokan akarnak felmondani: növelni kell a munkavállalói élményt

A havi fizetés és a juttatások mellett a munkakörnyezet minősége és a kiszámíthatóság számít leginkább a fizikai munkavállalóknak, mégis sokan az elvártnál alacsonyabb fizetések ellenére sem feltétlenül váltanak munkahelyet.

Diákmunkások a sertéstelepen

Egyre nyilvánvalóbb és égetőbb probléma a munkaerőhiány a mezőgazdaságban. A kétkezi munka tisztelete átalakult az elmúlt évtizedekben, kevesebb fiatal látja a jövőjét, a boldogulását ebben az ágazatban. Üdítő­ kivételek azonban mindig vannak. Találkoztunk olyanokkal, akik már a diákmunka adta lehetőséget megragadva úgy határoztak, egy sertéstelepen próbálják ki magukat.

Megoldható a januári adócsökkentés

Akár januártól is csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, amennyiben a bérmegállapodást a felek ősszel módosítják, ám az ezzel kapcsolatos tárgyalásokhoz szükség van az év utolsó hónapjaiban megjelenő adatokra – értesült a Magyar Idők.