Back to top

Drágább lesz ősztől a disznóhús és a kenyér

Az idén kevesebb gabona termett Európa-szerte, megnőtt a búza ára, ami a sütőipari termékeknél árnövekedést idézhet elő. Emellett a sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedés teljes mértékét áthárítják a fogyasztókra.

A sertéshús előállításának önköltségében a takarmány árának aránya eléri a 70 százalékot is - mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára, aki szerint a takarmánygabona drágulását az ágazat szereplői nem tudják "lenyelni", kénytelenek lesznek magasabb átadási árért értékesíteni a jószágokat - írta a Népszava hétfőn.

Ez végiggördül a termékláncon és magasabb árakkal találkozhatunk az üzletekben is. Még nem lehet tudni, mennyivel nő a tőkehús felvásárlási ára, de ha 10 százalékkal, akkor begyűrűző hatása a húskészítmények esetében, főleg a prémium termékeknél akár több száz forintos is lehet - írta a lap.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy kereskedelmi szakemberek szerint az üzletekben nem valószínű, hogy az árak elszabadulnak, mert óriási a verseny az üzletláncok között.

A cikk szerint a kenyérért kilogrammonként 25-80 forinttal is többet kell majd fizetni, ha ősszel sikerül megállapodnia a magasabb lisztárról a sütőiparnak és a malmoknak.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kétszeresére nő Kína sertésimportja az ASP miatt

Kína 2019-ben várhatóan kétszer annyi sertést importál, mint az előző évben – összesen 2 millió tonnát. Kína, mint a világ legnagyobb sertéspiaca jelentős károkat szenvedett el a sertéspestis első megjelenése óta különös tekintettel 2018 végére.

Sonka, tojás, csokinyúl a középpontban – megkezdődött a tavaszi élelmiszer mustra

Hétfőn indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart.

Népszerűsítik a vadhúsból készülő ételeket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezetei által közösen útjára indított eseménysorozat keretében a vadhúsfogyasztás népszerűsítésére gasztronómiai bemutatót tart Pécsett március 22-én – jelentették be az esemény szervezői közösen tartott sajtótájékoztató keretében.

Nőtt a Bonafarm csoport árbevétele tavaly

Mintegy 266 milliárd forintra nőtt tavaly az előzetes, még nem auditált adatok alapján a stratégiai partnerek eredményeivel együtt a Bonafarm csoport árbevétele, amely az azt megelőző évben 202 milliárd forintot tett ki - közölte a vállalatcsoport kedden az MTI-vel.

Új megoldások a húsmarhatartásban

A húsmarhatartás természetközeli, extenzív állattenyésztési ágazat, ezért eddig viszonylag kisebb igény volt a költséges, az intenzív termelésű ágazatokba már korábban megjelent újszerű, digitális technológiák alkalmazására.

Kevesebb műanyagot fog használni az Aldi

Csökkenti a műanyag csomagolóanyagok felhasználását üzleteiben az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.

Húsmentes hetet tartanak Hollandiában

Tavaly rendezték meg először, és a sikeren felbuzdulva az idén is megtartják a nemzeti húsmentes hetet Hollandiában március 11–17. között. Komoly lökést adhat a kezdeményezés népszerűségének, hogy a nagynevű Wageningen Egyetem is melléállt.

Újraindul a sertéskampány

Az elmúlt években már növekedett a sertéshús-fogyasztás Magyarországon, amelyet idén a tavaszi sertéshús-kampány is tovább erősítene. A szakminisztérium, az AMC és a VHT közös programra ellensúlyozhatja az exportkiesést is.

ASP: sertés helyett tartsanak inkább pulykát vagy nyulat

Miközben az afrikai sertéspestis (ASP) a Távol-Keleten egyre nagyobb területeket érint, és a megfékezése egyelőre nagyon távolinak tűnik, sajnos Európában sem sóhajthatnak fel a tenyésztők. Jelentős a károkkal számolnak a balti államokban is.

Mézüzemet és sertésfarmot nyitottak meg a Vajdaságban

Mézüzemet és sertésfarmot nyitottak meg kedden a Vajdaságban a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának részeként, amelynek keretösszege a tervezett 50 milliárd helyett már elérte a 65 milliárd forintot.