A szabad természetben élő lovak csoportjai három alcsoportra különülnek el: a háremekre, a fiatalok csoportjaira vagy más néven agglegénycsapatra, illetve a területen egyedül élő példányokra.
Háremcsapat
Az alcsoportok legfontosabb eleme a háremcsapat, azaz a családi csoport, melyet a vezérmén, a mén kancái, illetve ezek ivadékai alkotnak. A rangsor élén a vezérmén, és a vezető kanca, vagy más néven az alfa kanca áll, de ők a ménesen belül más-más a szerepkört töltenek be. Veszély esetén a háremcsődör tartja össze és védelmezi háremét a betolakodók ellen.
Ennek szép példáját Bökönyi Sándor mutatja be Szalenszkij 1902. évi leírása alapján, aki a Grum-Grshimailo fivérektől szerzett információt a szabad természetben élő Prezewalski-lovak életmódjáról:
„Veszély esetén a mén csak akkor fut előre, ha nincsenek csikók a csoportban, különben gyakran oldalaz, és egész mozgásával rendkívüli nyugtalanságot árul el. Érdekes volt a mén magatartását megfigyelni. Veszélyt szimatolva horkantással adott jelt a csoportnak; a lovak tüstént libasorba rendeződtek, elől egy fiatal mén, a csikók középen, a kancák között. Ameddig a csoport mozgásban volt, a mén mindig ugyanazon az oldalon haladt, amelyen a vadászok voltak, a csoportot hol a fejével, hol patavágásaival az általa választott útra irányítva.
Csak mikor a kiscsikó kezdett már elmaradozni, próbálta meg a kanca halk nyerítéssel bátorítani; amikor aztán látta, hogy ez semmit sem segít, elmaradt a csoporttól, láthatóan nem akarván kicsinyét visszahagyni. A mén azonban nem tűrt ilyen rendetlenséget; két erőteljes rúgással kényszerítette, hogy a csoport után fusson, s maga vette át a csikó őrzését.”
Abban az esetben, ha veszély nem áll fenn, a háremmén vándorláskor csapata mellett vagy mögött helyezkedik el. Ilyenkor az alfa kanca áll a csoport élén, és ő határozza meg a vándorlás sebességét valamint irányát. A háremen belül, az állatok között szoros hierarchia uralkodik, és elmondható, hogy a csoport összetétele általában állandó.
Fiatal, vagy agglegénycsapat
Az agglegények csapatát azok a fiatal mének alkotják, amelyek ivarérettek vagy majdnem ivarérettek, akiket háremcsapatuktól elüldöztek, és még nem alapítottak önálló háremet. Ebben a csoportban találhatóak azok az idősebb csődörök is, amelyeknek sohasem volt háremük, vagy volt háremük, de elveszítették azt. Ennek a csapatnak laza a szerkezete, összetétele akár óránként változhat, hiszen a lovak „bandáznak” a területen hol az egyik, hol a másik agglegénycsapathoz csatlakoznak, és általában négy egyednél többen nem alkotnak nagyobb csoportokat.
A kutatók feljegyzései alapján az Egyesült Államok területén élő elvadult lovakon végzett megfigyelés alapján az átlagos állatlétszám 1,8 volt.
Egyedül élő példányok
A területen azok a mének élnek egyedül, akik háremüktől valamilyen oknál fogva leváltak, és még nem csatlakoztak az agglegények egyik csoportjához sem (pl.: háremüktől elüldözött háremcsődörök, háremüktől elüldözött fiatal mének).
A rangpozíció
Lineáris sorrend kialakulásakor az állatok alá-és fölérendeltségi viszonyai jól megfigyelhetőek, mert a rangsorban elfoglalt első helytől az utolsó pozícióig a hierarchia sorrend felállítás egyenes. A háromszög alakú rangsor több szintű rangsort jelent, mely szerint ugyanazt a pozíciót több egyed is elfoglalhatja. Ennél a típusnál szintén csak egy vezető állat van, melyet általában egy vagy két rangkövetelő követ. Konfliktus helyzetek csak az egymást követő rangsor szintek között alakulnak ki, tehát a magasabb pozícióban található példány csak a közvetlenül alatta álló egyeddel érezteti fölérendeltségét.
Gere leírása alapján azonban a lovaknál is megfigyelhető a „láncreakció jelenség”, amikor a dominánsabb példány által fenyegetett társ nem fejt ki ellenállást az uralkodó állattal szemben, hanem agresszióját a hierarchiában alatta lévő példányra vagy példányokra hárítja át. Ez a tyúkokra jellemző magatartásforma, amelyet csípésrendnek nevezünk.
Az alacsonyabb pozícióban lévő példányoknál a rangviták élesebbek, ami azt jelenti, hogy amíg egy domináns egyed hatalmának megerősítésére fenyegető mozdulatot használ, addig a rangsorban alul lévő példány harapással, vagy rúgással dönti el hierarchia vitáját. A rangsor elvesztése bekövetkezhet tartós levertség, betegség vagy betegségből kialakuló kondícióvesztés miatt. Kondícióvesztés abban az esetben is előfordulhat, ha a hierarchiában feljebb álló példányok eleszik társaik elől az abrakot. Ez általában kötetlen tartásnál és/vagy korlátozott etetőhely rendelkezésre állása esetén fordul elő. Ilyenkor a rangsor elején lévő egyedek egyre erősebbek lesznek, míg az alárendelt állatok egyre soványabbá és gyengévé válnak.
A lovak a hierarchiában való elhelyezkedést egymás között fenyegetéssel vagy küzdelemmel döntik el, amelynél az ember jelenléte sem jelenthet akadályt. Agresszív összetűzéseik a sunyítástól a harapáson át a rúgásig terjedhetnek, azaz nagyon széles skálán mozognak. A harapás általában nyakra, fejre, vállra irányul, mely gyakran kiegészül rúgásokkal is.
Ritualizált harc a háremcsődör- háremcsődör vagy háremcsődör-agglegény összetűzéseknél figyelhető meg. Ilyenkor a két állat feltartott nyakkal és farokkal, jellemző „táncos” lépésekkel közeledik egymás felé. Összetalálkozásukkor végigszagolják egymást és éles hangokat hallatnak. Ezután „ürülékpárbaj” következik, amikor is a mének felváltva potyogtatnak egymás ürülékére, miközben egymás trágyáját szagolják.
Egy csoporton belül a vezető pozíciót mindig az a mén foglalja el, akit a hierarchiában az alfa kanca követ. A domináns kanca egyben a család vezetője és alapítója. Ő a csoport vezére: megválasztja az etető-, itató- és pihenőhelyeket, vezeti a csapatot a vándorlások ideje alatt, meghatározza az útvonal irányát, valamint diktálja a vándorlások ütemét.
Ha a mén elpusztul, a vezető pozíciót az alfa kanca veszi át. Az alfa kanca alatt lévő kancák általában életkoruknak megfelelően foglalják el helyüket a hierarchia rendszerben. A csikók az anyjuk mellett tartózkodnak, és annak rangsorbeli pozícióját töltik be a csapatban, ami azt jelenti, hogy a rangsorban a csikó anyja alatt álló példány nem kísérli meg azt, hogy a csikót fenyegesse, esetleg elzavarja. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a csikók, valamint az anyakancák rangsora között pozitív korreláció van.
A szakembernek is fontos
Az előzőekből következtetve elmondható, hogy nekünk, szakembereknek szükségünk van arra, hogy munkánk során tekintettel legyünk háziasított állataink viselkedésére, és szerzett tapasztalatainkat is beszámítva hozzuk meg döntéseinket.
Ezért az a legjobb, ha azonos ivarú, hasonló korú és erőállapotú állatokból alakítjuk ki a csoportokat. Fontos szempont, hogy a csapaton belül az egyedeket ne cserélgessük, mert ezzel megbolygatjuk a már kialakult hierarchiát, okot adva egy újabb rangsorvitának. Ha nagy eltérés mutatkozik az állatok méreteiben, illetve korában, az általában a kisebb példány terrorizálásához vezet. Ez azonban nem igaz a nagy lovak között élő pónikra, hiszen ők képesek a nagyobb lovak csoportjában a rangsorban előkelőbb helyet kivívni maguknak, illetve rettegésben tarthatják akár az egész csapatot is.
„Fogságban tartott” állatainknál nagyon fontos az is, hogy az általunk nevelt csikók anyjuk mellett tanulják meg a társas viselkedés szabályait, hiszen a vadon élő fiatal lovak is testvéreiktől, illetve a ménes idősebb tagjaitól sajátítják el azt, hogy csapaton belül hol helyezkednek el a hierarchia rendszerben.
Ha egy csikót a születése után elszakítunk az anyjától, nem tanulja meg azt, hogy miként alakítsa társaival, illetve az emberrel szembeni kapcsolatát. Ezek az állatok tehát velünk, emberekkel szemben is veszélyesen viselkedhetnek azért, mert nem tudják mit jelent egy ménes életében a kötődési és alárendeltségi viszony. Sok esetben saját fajtársaik közé is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak beilleszkedni. Jelzéseik más lovak számára félreérthetőek vagy érthetetlenek, ezért ezek az állatok gyakran válnak az agresszió célpontjává. Azért, hogy ezeket a problémákat elkerülhessük, fontos ismernünk lovaink szociális viselkedés mintáját.