Back to top

Különleges macskák: faszénbengáliak

A Bengal Twins kennel tulajdonosai, Juhász-Toldi Melinda és Juhász Péter nagy lendülettel folyó tenyészetépítéséről már néhány éve beszámoltunk A Kistermelők Lapjában. A házaspár azóta is fáradhatatlanul építi állományát újabb és újabb vérvonalakat importál a világ több országából is. Tenyészetük legnagyobb ékességei a faszénbengáliak.

Kezdetben, mint a legtöbb bengálitenyésztő, ők is a hagyományos színeket nemesítették: barna és hó alapszíneket vásároltak, melyeket minden egyesület elismer. Később, bár a klasszikus színeket is megtartották, ritkábbak beszerzésére is vállalkoztak. Emellett ügyeltek arra, hogy a három gyakori mintázat, a pettyes, a rozettás és a márványos is folyamatosan jelenjen meg az almokban.

Vásárlás Szibériából

Ez azt eredményezte, hogy Közép- Európa egyik legváltozatosabb bengálitenyészete alakult ki Budapesten. Mivel igen jó külföldi kapcsolatokat ápolnak, hamar tudomásukra jutott, hogy, ha nagy ritkán is, de egyes neves tenyésztők eladásra kínálnak igen ritka faszénmintás bengáliakat is.

Egy ilyen példányt sikerült a távoli Szibériából megvásárolni, mely nemcsak különös szőrköntösével, hanem erőt sugárzó megjelenésével is lenyűgözi a macskabarátokat. Ez a különleges nőstény emellett igen jól örökíti a faszénmintázatot, kölykei energikusak, életerősek. Egy interneten olvasott hirdetésben leltek rá az állatra, s amikor a fotókon látták, hogy a ritka kültakaró mellett még milyen sok kiváló külső tulajdonsággal rendelkezik, már-már hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen csodaállatra tudnak szert tenni. Az orosz tenyésztővel angolul remekül szót értettek, így idővel megnyugodtak, hogy nem internetes rászedésről van szó.

A macskavásárlás a világhálón bizony igen nagy kockázattal jár, hiszen általában a tenyésztők az eladó állatért a teljes összeget kérik foglalónak, innentől a leendő gazda csak reménykedhet, hogy valóban azt az állatot fogja megkapni, amit lefoglalózott.

Valamelyest jobb a helyzet, ha a tenyésztőnek van honlapja, ahol meg lehet nézni a régebbi almokat, nyomon lehet követni a kölykök életútját, esetleg kapcsolatot lehet fölvenni korábbi vásárlókkal. Végül egy orosz bíró segítségével került az állat Magyarországra, s idővel bizonyossá vált, hogy valóban minden tekintetben tisztességes volt az eladó.

A Juhász házaspárnál az újonnan érkezett macskák kéthónapos karanténba kerülnek, s ez idő alatt több szűrővizsgálaton átesnek. Szerencsére az Onyx névre keresztelt, Szibériából származó bengálinál nem volt semmi probléma. A karanténidő leteltével a lakás nappaliját birtokba vehette, ahol rajta kívül több más nőstény is élt. Kezdetben jól kijött „társbérlőivel”, s hamarosan ő lett az „uralkodó”. Amikor viszont első alma világra jött, túlságosan is kimutatta uralkodó hajlamát, így nem lehetett a nősténycsoportban tartani. Viszont a kandúrok között kifejezetten jól érzi magát. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a bengáli kandúrok kifejezetten kedvelik a dominanciára törekvő nőstényeket, s ezekkel lényegesen szívesebben párzanak is. Emellett Onyx igen jó anya: míg a bengáliak általában 6-8 hétig, ő 14 hétig szoptat.

Megszülettek az első magyar faszénmintások!

A faszénszínezetű bengáli macskák az elmúlt években a legkeresettebbek között vannak a macskás világban.

A bengáli macska az ázsiai leopárdmacska és a házimacska keresztezéséből keletkezett.

Míg az előbbitől az úgynevezett wild aguti gén, az utóbbitól a melanizmusért felelős örökítőanyag származik, s mindkettő – egymástól függetlenül – recesszíven öröklődik. Tehát igen ritkán fordul elő, hogy a fenotípusban mindkettő egyszerre megjelenik. Ma már, amikor egy magyar átlagkeresethez mérten is elfogadható összegért el lehet végeztetni a macskák genetikai vizsgálatát, könnyen megtudhatjuk, hogy bengálink alkalmas-e faszénmintázat tenyésztésére, vagy sem. Az alkalmas egyedek lényegesen többet érnek. Egyébként a vizsgálatokat legtöbbször Kaliforniában végzik, ahova a mintákat el kell juttatni.

A faszénmintázatú állatok közül legtöbbnek barna az alapszíne, de előfordulnak nagyon ritkán hó, kék vagy ezüst alapszínű egyedek is. Melindáéknak is van már egy ilyen ritka alapszínű faszénmintázatú macskájuk.

A két nőstényhez azonban meglehetősen nehéz volt kandúrt szerezni, míg Andalúziában meg nem született egy olyan faszénmintás kandúr, Bahama, mellyel sikeresen be tudták pároztatni nőstényeiket. Így a közelmúltban világra jöttek Magyarországon az első faszénmintás bengáli kiscicák!
Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2018/06 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új biológiai hulladéktechnológiát fejleszt a Profikomp Zrt.

Új, integrált biológiai hulladék feldolgozó technológiát fejleszt ki a gödöllői székhelyű Profikomp Környezettechnika Zrt. vezette konzorcium, amellyel elsősorban állattartó telepek állíthatnak elő új típusú szerves trágyát - közölték az MTI-vel.

A juhágazat hiányosságainak pótlása és új ismeretek szerzése a cél

"A hazai juhtartás eredményessége, termelékenysége, állategészségügyi helyzete, technológiai színvonala, és sajnos a juhtenyésztésé is elmarad az európai szinttől. Egy kutatóintézetnek nem feladata, hogy a hiányosság kialakulásának okát keresse. A mi feladatunk releváns megoldási javaslatok kidolgozása a felmerülő problémákra" - Dr. Monori István összefoglalóját olvashatják.

A bírálat nem hibakeresés

A ló törzskönyvezésének első lépése (a származásellenőrzés után) a küllemi és mozgás bírálat. Ezzel a munkával, szinte minden tenyésztő találkozik, aki törzskönyvezett lovat tart.

Hagyományos macskafajtáké a főszerep

Immár több mint másfél évtizedes hagyománya van annak, hogy a Magyar Macskamánia egyesület a Lurdy Házban rendezi meg kiállításait. Az idei első őszi seregszemlén különösen sok szép hazai tenyésztésű, fiatal állatot láthattunk. Ezek általában azon állatok leszármazottai, melyeket jellemzően 2005 és 2013 között pénzt, időt és fáradságot nem kímélve importáltak tulajdonosaik.

Magyar fejlesztés: új állategészségügyi és takarmányozási rendszer

Új állategészségügyi, szaporodásbiológiai és takarmányozási rendszert fejlesztett ki a komáromi Solum Zrt. és a balatonfüredi Adexgo Kft. 555 millió forintos beruházással - tájékoztatta a komáromi társaság vezérigazgatója az MTI-t.

Egy igazán hosszú fülű nyúl Budapesten

Nem mindennapi élményben volt része annak, aki az elmúlt hétvégén ellátogatott a budapesti Lurdy Házba, ahol immár hagyományosan megrendezték a fővárosban és az agglomerációban élő nyulászok első őszi kiállítását. Ezúttal igen sok volt a törpenyúl, de a nagytestű fajtákból is bőséggel láthattunk.

Medveháború tört ki Franciaországban

A medve-ellenes gazdákkal szemben az állatbarátok győzedelmeskedtek múlt csütörtökön, amikor a francia hatóságok titokban, légi úton juttatták el új élőhelyére a Pireneusokban azt a nősténymedvét, mely Szlovéniából érkezett.

Téli szállásukra hajtották a bivalyokat

Újabb négy vízibivalybébi született a halasi Csetényi-parkban a nyáron. Szombaton hajtották vissza a vízibivalyokat a három kilométerre lévő felsőszállási telelőhelyükre, most is sokan voltak kíváncsiak rájuk.

Végleg betilthatják a tyúkketrecet

Teljesen eltűnhet a ketreces tyúktartás Kaliforniában, ha a szavazók igent mondanak a tíz évvel ezelőtti szabályozás további szigorítására.

Kincs a nyúltrágya!

A házinyúl trágyáját sokan lebecsülik, gazdasági értéket nem tulajdonítanak neki, sőt gyakorta a ház körüli állattartás szükséges, de rossz melléktermékeként értékelik. Pedig érdemes tisztában lenni vele, hogy nagy értéket képvisel – megéri kihasználni!