0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Gigászi összeget buknak a meleg miatt

Csillagászati összegekben mérhető az aszály miatt a mezőgazdaságot ért kár Dániában is. Észak- és Nyugat-Európát korábban nem látott hőhullám sújtotta az elmúlt hetekben, a termelők csaknem mindenen rajtavesztettek.

Miközben sokan örülnek Dániában a szokatlanul meleg nyárnak, a termelőknek átok a kirívóan forró időjárás.

A jelentős dán mezőgazdasági szektor számára máris több millió koronás veszteséget jelent az idei hőség, amelyről csütörtökön tárgyalnak is az ágazat képviselői

– idézi a Dán Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tanács közleményét a thelocal.dk nevű dán hírportál. A találkozón képviselteti magát a kormány is, Jakob Ellemann-Jensen a dán élelmiszer- és környezetügyi miniszter is részt vesz a megbeszélésen, ahol az ágazati képviselők bemutatják az aszály okozta károkat.

A tárcavezető előzetesen közölte: „nem kétséges, hogy számos termelőt keményen érintett a szárazság.” Ezért a kormány keresi annak a lehetőségét, hogy miként tudna segíteni a farmereken a szokatlan helyzetben. A szárazság korai és meglehetősen gyenge eredményekkel bíró aratást okozott,

az eddigi összesített károk a szektor egészében a becslések szerint elérik a 4,5 milliárd dán koronát (mintegy 193 milliárd forint).

Nemrég Németországból érkeztek hasonló hírek, ahol szövetségi kompenzációt kértek a német termelők a szárazság okozta veszteségeik enyhítésére. Miután Németországban drámai veszteséget élnek meg a növénytermesztők és az állattartók egyaránt, ezért egymilliárd eurós kártérítéssel számolnak.

Forrás: thelocal.dk