0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Belecsapnak a Nagy Lecsóba

Augusztus 26-án, Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban rendezi meg az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) Közhasznú Nonprofit Kft. az öt hónapon át tartó, biogazdálkodást és bioélelmiszer-fogyasztást népszerűsítő Talajtól a tányérig kampányát lezáró családi rendezvényét, a Nagy Lecsót.

A nagyszabású eseményen közös főzés keretében, neves médiaszemélyiségek részvételével ünnepelnek a résztvevők, és kóstolják meg közös munkájuk gyümölcsét, a kampány keretében nevelt paradicsom tájfajták terméséből készült lecsót.

Az öthónapos on-line közösségi akció célja az volt, hogy

hitelesen, szakmai alapokon, ugyanakkor közérthetően mutassák be a hazai fenntartható élelmiszer-termelést, a biogazdákat és a hazai ökológiai fejlesztéseket.

A kampány során áprilisban az ökológiai méhészet, májusban a szőlészet, júniusban a szántóföldi biogazdálkodás került terítékre, bemutatva a hazai biokutatás gyakorlati hasznosítását, és nem utolsó sorban a kutatásban résztvevő biotermelőket.

A biogazdálkodás számos új zöldséggel, gyümölccsel és feldolgozott termékkel ismertetheti meg a fogyasztót, ami a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás alapja.

A nemes cél mellé több közismert személyiséget is sikerült megnyerniük a szervezőknek, akik ott lesznek majd a Nagy Lecsón.

Talajtól a tányérig kampány célja, hogy a biológiai sokszínűséget mindenki megtapasztalhassa. Ezért indították el a „Fogadj örökbe egy tájfajta paradicsom-palántát” felhívást, aminek keretében az intézet által megjelentetett katalógusból hat, génbankban őrzött paradicsom-tájfajta közül lehetett választani és palántát rendelni az ecseri Gyöngyszem Biogazdaságtól.

Több mint ezer palántát rendeltek az érdeklődők, amelyet a nyár folyamán gondosan nevelgettek kertjeikben.

Ezek a fajták is belekerülnek majd a „nagy lecsóba”. Lesz Paradicsom Szépségverseny is, amelyen bárki bemutathatja kedvenc paradicsom-tájfajtájának terméseit.

Ezzel egy napon és egy helyszínen rendezi meg az (ÖMKi) on-farm kutatói hálózatának – amely elsősorban káros szermaradványoktól mentes, fenntartható méhegészségügyi és termelési technológiákat kutat – méhészeti ágának ökológiai szövetkezet-alapító ülését. A hálózatban jelenleg 100 termelő méhészet vesz részt, akik a közös munka és az összefogás eredményességét szövetkezeti formában kívánják tovább erősíteni.

Az események fővédnöke, dr. Nagy István agrárminiszter, aki szintén részt vesz, és megnyitja a rendezvényt.

A Nagy Lecsón bemutatkoznak az ÖMKi szőlészeti, szántóföldi, kertészeti és méhészeti kutatási ágazatainak hiteles hazai termelői. A látogatók megismertetik a biogazdálkodásban rejlő lehetőségeket és az ÖMKi által végzett ökológiai innováció legfrissebb eredményeit.

Az egész napos program házigazdája Ivancsics Ilona művészeti vezető és Borsa Miklós műsorvezető. Az esemény fénypontja, a Nagy Lecsófőzés lesz, ahol a Bocuse d’Or-nyertes séfpáros, Szulló Szabina és Széll Tamás, valamint a Zizi kalandjai vegán gasztroblog szerzője, Nagy Zita gondoskodik az ínycsiklandó ebéd elkészítéséről.

A rendezvény fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos, ökológiai élelmiszer-termelésre, és arra, hogy mindennapi döntéseinkkel is tehetünk a jobb jövőért.

A Nagy Lecsó az agrár-szaktanácsadók továbbképzéséhez kapcsolódó szakmai rendezvény is egyben, melynek elismerése folyamatban. Az igazolt részvételért a NAK 2 kreditpontot ír jóvá.

A rendezvény belépődíjas és regisztrációhoz kötött. Előzetesen itt lehet regisztrálni.

A részletes program innen tölthető le.

Az ÖMKi Talajtól a tányérig kampányáról részletesen itt tájékozódhat.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu