0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A horgászok megtestesült rémálmai

A természetes vizeink partját járva egyre többektől halljuk, horgászat közben pedig magunk is tapasztalhatjuk: szinte mindenütt jelen vannak, falánkságuk pedig szinte nem ismer határt. Jelen esetben a gébekről van szó, amelyek eredetileg tengerben élő fajok: annak idején a Fekete-tengerből indultak „hódító” útjukra.

A gébek sokszor a legváratlanabb helyzetekben is képesek megtréfálni a horgászokat: nem ritkán a kapástalan időszak közben kivett szerelék horgán fickándoznak vígan, esetenként pedig akár a ragadozó halra váró sporttársak által felkínált halszeletre is rákapnak – „süllőnek álcázva” magukat. E meglepetés általában kellemetlen, mivel e különös külsejű, mohó jószágok általában a tenyérnyi méretet sem érik el, ám ez nem szab gátat agresszivitásuknak. Ívásuk például rendkívüli mód területtartó, így az összes közelbe merészkedő halat elüldözik, s e tény a szaporodásuk szempontjából igencsak eredményesnek bizonyul: a Magyarországon meghonosodott gébfajok majd’ minden természetes vizünkben megtalálhatók már – a horgászok nem kis bosszúságára.

Ahogy a balatoni pecák, úgy a dunai horgászatok alkalmával is gyakori vendégek a horgon, s nemcsak a horgon!

A gébek kiválóan érzik magukat például a hajók üregeiben is, ahová előszeretettel rakják le ikráikat. A szakemberek szerint annak idején így vethették meg lábukat – vagyis inkább tapadókorongszerű hasúszóikat – a hazai vizekben is, ahová a Fekete-tenger, illetve az Azovi-tenger felől érkező hajókon „utazva” érkezhettek.

A gébek e képességüknek azonban ennél komolyabb távokon is hasznát vették, annál is inkább, mivel egyes fajait azóta már például az Amerikai Egyesült Államokban is felfedezték. Az agresszív térhódítás sajnos egyes őshonos fajoknak sem kedvez, példaként említhetjük a Duna egyes szakaszaink a 90-es években gyakori botos kölöntét, melyek száma igencsak megcsappant a táplálékkonkurens gébek térhódítása nyomán. Utóbbiak visszaszorítására a ragadozó halaink jelenthetnének egyfajta megoldást, de azokból egészen egyszerűen nincs annyi, hogy képesek legyenek felvenni a harcot az idegenhonos gébekkel szemben.

Annyi bizonyos: akadnak vízszakaszok, amelyeket különösen kedvelnek a gébek, s amiket érdemes elkerülni azoknak a horgászoknak, akik nem szeretnének találkozni e falánk halakkal. A nagyobb folyóinkon a sziklás részek helyett a homokos-iszapos szakaszokat érdemes előnyben részesíteni, s úgy általában, a kisebb, illetve kevesebb csali helyett a nagyobb méretű „csokrok” feltűzése, esetleg annak meglebegtetése jelenthet némi megoldást. Ami bizonyos: tökéletes módszer nincs, így hát nem csoda, hogy a horgászfórumokat böngészve egyre több a tanácstalan sporttárs, akikre mindeközben más veszedelem is leselkedik a vízből: következő cikkünk „alanya”, a törpeharcsa…

Forrás: Magyar Mezőgazdaság