0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

A pék szakmával ismerkedtek az ovisok

Gyúrtak, dagasztottak és sütöttek. A toponári ovisok a helyi pékségbe látogattak el, hogy megnézzék hogyan készül a kenyér. Az intézményben különös figyelmet fordítanak a magyar néphagyományok, ünnepek megismerésére.

Kézen fogva párosával óvónőik kíséretében érkeztek a toponári ovisok a helyi pékségbe. Hagyomány már, hogy augusztus 20–a előtt megnézik, hogyan készül a kenyér – tudósít a sonline.hu.

– Jól gyúrjátok át, mindkét kézzel – tanácsolta az egyik pék a gyereknek, akik lelkesen dolgoztak tésztájukkal.

Pék bácsi nézze meg szép lett a cipóm?

– mutatta büszkén az egyik óvodás remekművét.

– Két éve rendszeresen jövünk ide, mindenki elkészíti a saját kis cipóját, perecét, kiflijét. Kapunk olyan kovászt, amit megkelesztünk és az óvoda kemencéjében megsütjük belőle a kenyeret – mondta el Bekesné Porczió Margit, a Festetics Karolina Központi Óvoda vezetője. Megjegyezte: a búza a remény, az újraéledés szimbóluma, államalapításunk jelképe.

Fontosnak tarják, hogy a néphagyományokat, a magyar ünnepeket a gyerekek megismerjék. Ezen a héten elmentek megnézni a búzaszemeket, majd bevitték az óvodába, rézmozsárban megőrölték, a belőle nyert lisztből készül el a kenyér.

– Kenyérről, búzáról szóló meséket mondtunk a gyereknek, a terményekből pedig egy kiállítást készítettek – tette hozzá Bekesné Porczió Margit.

– Szinte minden nap látjuk az ovisokat, szüleik, nagyszüleik rendszeres vásárlóink. Ezúttal viszont nem a kiszolgáló részbe jöttek, hanem az üzembe dolgozni – mondta el Tóth Tamás.

A Deseda Pékség Kft. ügyvezetője hozzátette: dupla annyi kenyér fogy augusztus 20-a körül, a legtöbben a hagyományos, tradicionális kovásszal készült kenyereket keresik a vásárlók. Megjegyezte: náluk több száz kenyér készül az ünnepkor, az államalapítás mellett a húsvéti időszakban fogy belőle a legtöbb.

– Ha visszaemlékszem, ebben a korszakban találkoztam én is először pékséggel. Számítok arra is, hogy megszeretik ezt a világot és belőlük kikerül az utánpótlás is –mondta el Tóth Tamás.

Forrás: sonline.hu