0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 17.

A hajdúszoboszlói Szilícium-völgy

Láthatóvá tesszük a vetést, fogalmazta meg hivatásukat Kőrösi Gergő, a Digitroll Kft. ügyvezetője. A 26 éve Hajdúszoboszlón alapított családi vállalkozásban a felgyülemlett tapasztalatok alapján olyan vetőmag-érzékelőt fejlesztettek ki, amelyik poros környezetben is megbízhatóan működik. Fejlesztéseik már az amerikai piacon is megjelentek.

Láthatóvá tesszük a vetést, fogalmazta meg hivatásukat Kőrösi Gergő, a Digitroll Kft. ügyvezetője, akinek édesapja korán felismerte, hogy azok a kezdetleges elektronikai eszközök, amelyekkel a vetést annak idején ellenőrizni lehetett, a szenzorok elszennyeződése, beporosodása miatt pontatlanokká váltak.

Ezért ezeket rendszeresen tisztítani kellett, ami nagyban hátráltatta a munkát. Ráadásul drága, külföldi monitorok is voltak közöttük.

A por pedig állandó „vendég” a mezőgazdaságban, amit a gépkezelő vagy „eltüntet”, vagy sem.

Éppen ezért a 26 éve Hajdúszoboszlón alapított családi vállalkozásban a felgyülemlett tapasztalatok alapján olyan vetőmag-érzékelőt fejlesztettek ki, amelyik poros környezetben is megbízhatóan működik.

Édesapám szervizmérnökként meglátta, semmi különleges alkatrész nincs ezekben a vetésellenőrző műszerekben, s kifejlesztette az első, saját szenzoros monitorát, mivel megtalálta annak módját, miként lehet megakadályozni a porszennyeződést – emlékezett vissza a kezdetekre az ügyvezető. Ezt a szabadalommal védett olcsóbb műszert a konkurensekhez képest hosszabb ideig lehet használni. Nem véletlen, hogy a nagyobb magyar mezőgép-forgalmazók szinte azonnal „lecsaptak” a márkafüggetlen termékre és adaptálták az általuk értékesített vetőgépekre.

A cég a további fejlesztéseknek köszönhetően a későbbiekben olyan termékekkel is megjelent a piacon, amelyek ugyancsak újdonságnak számítottak, s így a ’90-es évek végén már a határon túl is felfigyeltek a Digitrollra.

Az ismertebb vetőgépgyártók sorából elsők között az olasz Gaspardo mutatott érdeklődést az együttműködésre, amellyel közös fejlesztésbe is kezdtek.

– A kezdeti időszakban a Digitroll csak szemenként vető gépekre fejlesztett ki szenzorokat és monitort, ahol egyenként kell a magokat megszámolni – jegyezte meg Kőrösi Gergő, megemlítve, hogy közben elkészült a gabonavetőgépeket ellenőrző rendszerük is, amelyeknél elsősorban az eltömődésre kell figyelni. Az új eszköz másodperceken belül kijelzi, ha gond van a vetőmagáramlással.

– Ettől kezdve már kiállításokon is megjelentünk – magyarázta a szakember, hogy éppen Bábolnán kereste meg őket a világhírű Väderstad cég, felajánlva a közös fejlesztést. Az elképzelésük az volt, hogy ne csak visszajelezzen a műszer, hanem a traktor fülkéjéből szabályozni is lehessen a vetési folyamatot. Eredmény akkor nem született, viszont látva az eltömődés- ellenőrző rendszer előnyét, sorra rendeltek belőle a külföldi partnereik, így a disztribútorokkal kialakult a hazai gyártó szoros kapcsolata. Később a svéd vetőgép specialista listájára vette a magyar terméket. A Digitroll ezzel a gyár beszállítójává vált.

A 2010-es évek elejére kirajzolódtak az új fejlesztési irányok, amelyekre fókuszálva haladtak tovább a munkában.

A gabonavetés területén erősítettek, ehhez a precíziós gazdálkodás terjedése nyitott utat.

Az új rendszerüknek köszönhetően akár egy tableten is ellenőrizhető a repce-, illetve a kalászos magok vetése. Megjelentek a smart-szenzorok, amelyek nem csak az eltömődésről, hanem az áthaladó mennyiségről is szolgáltatnak adatokat. A vetésellenőrző és magszámláló rendszer sikeres kifejlesztéséhez a Väderstad biztosított tesztvetőgépet és laborhátteret a hajdúszoboszlói cégnek.

A világon elsőként sikerült pontos adatokat szolgáltatni a szenzorokon másodpercenként áthaladó mintegy 250–300 mag kivetéséről.

A magszám információn alapuló vezérlést SeedEye néven a Väderstad vezette be a piacon. Mások is érdeklődnek utána.

– Egy-egy gyártó 2–3 évig is teszteli az eszközünket, mire a gyakorlatban megjelenik – emelte ki Körösi Gergő, hangsúlyozva, hogy 15–20 vetőgépen, különböző vetőmaggal vizsgálják a műszert, a szoftverét az adott vetőgépre hangolják és a gyártó termékének megfelelően specifikálják. Ez egy lassú, sok munkával járó folyamat. Az amerikai Raven elektronikai gyártó azonban idén júniustól hivatalosan is megkezdte a termékeik forgalmazást az Egyesült Államokban. Jelentős piacról van szó, hiszen ez a cég nagy vetőgépgyártók beszállítója is.

A Digitroll Kft.-nél a fejlesztés, a tervezés csapatmunka, hiszen minden egyes munkafolyamat összefügg egymással. A műszereket is maguk gyártják.

Nem csak a precíziós gazdálkodásban elmélyült mezőgazdasági vállalkozók, hanem a kisebb családi gazdaságokban is szívesen használják termékeiket.

Kereskedőpartnerük rendelkezik olyan szervizes szakemberekkel, akik az adott gépre telepítik az eszközeiket, de akinek van affinitása az elektronikához, maga is felszerelheti azt vetőgépére.

A Digitroll vetésellenőrző rendszerek mindenesetre ott mérnek a legpontosabban, ahol a legjobb minőségű vetőmagot használják, tehát fontos kritérium a kalibrált alapanyag alkalmazása. A cég mára eljutott odáig, hogy ismerős márkanévként jelenik meg a nemzetközi mezőgép-piacon.

A további fejlesztésekhez Nagyhegyes mellett néhány éven belül felépül új innovációs központjuk. Attól kezdve pedig magyar cégként a mezőgazdasági elektronika területén élenjáró szerepet tölthetnek majd be a világon.

Forrás: MMG Gép Piac