0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Elmaradt a megegyezés az ipari alma új áráról

Mindössze tizenöt forintos kilónkénti árat javasolt a szabolcsi almafeldolgozó, így továbbra sincs megegyezés a termelőkkel, akik a tiltakozást is folytatják. Eközben egy termelői tulajdonú feldolgozó létrehozását készítik elő.

Az Austria Juice Kft. vezetése még a múlt hét folyamán jelezte, hogy augusztus 22-én újra tárgyalásra várja a szabolcsi almatermelők képviselőit. Nos, a szerdai egyeztetés újfent eredménytelenül zárult, mivel – mint a szon.hu hírül adta – a cég mindössze két forintot emelt az ipari alma korábban meghirdetett 13 forintos felvásárlási árán.

– A nettó 15 forintra nem nyújtottak kezet a gazdák, mert nem adják ajándékba a feldolgozónak az idei termést

– nyilatkozta közvetlenül a szerdai tárgyalásokat követően Bakti János, a gazdatüntetés egyik főszervezője. – Ezért folytatjuk a tüntetést a 41-esen félpályás útlezárással mindaddig, amíg tisztességes árban nem tudunk megegyezni.

Az keddi anarcsi demonstráción is kijelentették: nem adják megalázóan alacsony, önköltségi áron alul az ipari almát, hiszen beigazolódna, hogy lassan valóban nem éri meg almát termeszteni a megyében – írja a nak.hu.

– A kilónkénti 25 forintos nettó árban kiegyeznének a gazdák. A legnehezebb helyzetben most azok vannak, akik a korai fajtákat már pótkocsira rakták, s kivártak a tárgyalásokig. A hét második felében egy delegáció indul Ausztriába és Lengyelországba, hogy személyesen győződjünk meg a kinti felvásárlási árakról és a kialakult piaci helyzetről, és ahhoz viszonyítva tegyük meg a következő lépéseket – mondta el Bakti János.

Papp István balkányi gazda hozzátette, a megélhetésünk forog kockán, és az egész ágazat hanyatlásához vezet a kialakult helyzet. Úgy vélte, a huzavona ideje alatt az alma megromlik a fa alatt, a léalma minőségével is gond lesz.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke egy másik veszélyre is figyelmeztetett: nemcsak az ipari, de az étkezési alma ára is beszakadni látszik.

A szaktárca álláspontja szerint hosszabb távon termelői tulajdonú, ármeghatározó szerepet betöltő feldolgozóüzem létrehozása jelentene megoldást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megtermelt gyümölcsök tisztességes áron történő értékesítésére. Jakab István megjegyezte, ennek előkészítését már megkezdték.

Forrás: nak.hu/szon.hu/MTI