Back to top

A föld gondozása volt a téma a NAK szakmai rendezvényén

Szakmai rendezvényre invitálta a térségi gazdákat, falugazdászokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kedden Jászberénybe. A NAK Akadémia szervezői ez alkalommal a termőföld gondozásának technikáját, technológiáját mutatták be az ingyenes program alkalmával.

A rendezvény előadói a következő gazdasági évet megalapozó talaj-előkészítő munka fontosságáról, szerepéről szóltak. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy a talajművelés, az úgynevezett humuszmenedzsment mennyire fontos, ezért a terület legújabb eredményeit is megosztották a hallgatósággal - írja a szoljon.hu.

Ezzel együtt szó esett a talaj-előkészítő munka átalakulásáról is, melyben fokozottan kell odafigyelni a klimatikus változások mezőgazdasági hatásaira.

Hubai Imre Csaba, a NAK megyei elnöke kiemelte, hogy szeretnék még inkább felhívni a gazdák figyelmét az őszi talajművelés fontosságára.

Rámutatott, hogy a termőföldre, mint megújuló erőforrásra kell tekintenünk, melynek megőrzéséhez rendkívül fontos, hogy a gazdálkodók rendszeresen megújítsák, felfrissítsék ismereteiket.
Forrás: 
szoljon.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elfogadták az illeglális kutak morattóriumának 2020-ig történő meghosszabbítását

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elfogadta az illegálisan kialakított kutak bírságmentes fennmaradására korábban 2018. december 31-ig szóló időpont 2020 végéig történő meghosszabbítását.

A hazai díszfaiskolák és az önkormányzatok szorosabb együttműködését ösztönzi a NAK

Szebb településkép, könnyebb karbantartás, tervezhetőség és kedvezőbb árak – mindezt eredményezheti a hazai díszfaiskolák és az önkormányzatok szorosabb együttműködése.

Gyorsan élő növények

Mi az oka annak, hogy bizonyos növények „gyorsan élnek és fiatalon pusztulnak”, míg mások hosszú és egészséges életet élnek?

A zöldségchips és a lekvárkészítés titkai

2018. december 7-8-án lezajlott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Tanuljunk Együtt!” programsorozatának idei utolsó eseménye. A zöldség- és gyümölcsfeldolgozási gyakorlaton élelmiszer-előállítók és mezőgazdasági termelők egyaránt részt vettek.

Tények a Talaj Világnapja alkalmából

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kezdeményezte a Talaj Világnapja létrejöttét, melynek célja hogy felhívja figyelmünket arra a fontos szerepre, amit a talaj betölt az életünkben. Mik is ezek?

Falugazdászok az egész Kárpát-medencében

A határon túli magyar gazdák legnagyobb találkozóját minden év december 5-én tartják Budapesten. A 2012 óta zajló program idei eseményén mintegy negyven Kárpát-medencei gazdaszervezet képviseltette magát.

Pályázatoknál csak az „aktív” státuszú szaktanácsadót válasszuk!

A Vidékfejlesztési Programban (VP) pályázók tapasztalhatják, hogy az agrártanácsadói piacon több tanácsadói tevékenységet folytató szolgáltató található. Ilyenek a névjegyzéki szaktanácsadók; a szakmai szervezetek, inputanyag gyártók és forgalmazók tanácsadói és a pályázatíró irodák munkatársai.

Élelmiszeripari kézikönyvekkel segíti a tájékozódást a NAK

„Élelmiszeripari kézikönyv” című sorozatot indított el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A kiadványok a hazai élelmiszer-előállítói kör tájékoztatását, ismereteik bővítését, valamint a minőségi élelmiszerek előállításának támogatását segítik.

A szabadonidomítás világklasszisai Budapesten

A világ legjobb fogathajtói mellett más hazai és nemzetközi lovas kiválóságok is bemutatják tudásukat különböző szakterületeken 2006 óta december elején Budapesten, a Papp László Arénában. Így volt ez idén is, amikor a jelenleg legsikeresebbnek tartott három szabadonidomító tréner lépett a porondra.

Gyakorlatorientált mestervizsgák a NAK szervezésében

Mezőgazdasági gépész, méhész, patkolókovács, lovász, virágkötő, gyümölcspálinka-gyártó, valamint hentes és mészáros mesterleveleket adott át a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Idén összesen 80 szakember tett mestervizsgát ezen szakmákban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban vették át mesterleveleiket.