0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megszállják a traktorok Hódmezővásárhelyet

Szombaton rendezik meg a Hódmezőrület 3.0-t. Az agrárszakmát népszerűsíti a fiatalok körében a hétévégi Hódmezőrület 3.0; a rendezvény egyik fő célja, hogy divatszakmává váljon a mezőgépészet.

A helyszínen zajlik majd a Legyél Te is mezőgépész! program egyik fordulója is, amelyben középiskolás csapatok mérik össze erejüket a mezőgépek kezelésében és egyéb, a szakmát érintő játékokban.

Ezen kívül mindenki kipróbálhatja, milyen high-tech traktorokkal dolgoznak a legmodernebb mezőgépészek, ráadásul a teljes magyar traktortörténelem is felvonul oldtimer autókkal együtt.

Száz éves cséplőgép, oldtimerek és az első magyar gyártású traktorok is ott lesznek szombaton a Hódmezőrület 3.0 rendezvényen. Az esemény célja, hogy minden szempontból vonzóvá tegye a fiatalok számára az agrárágazatot, ezért Manitou és traktoros ügyességi pályákon, és VR szemüvegekben, a virtuális térben is ki lehet majd próbálni a mezőgépész szakmát.

A vállalkozókedvűek egy profi sofőr mellé driftelni is beülhetnek, ráadásul a program jótékonysági célokat is szolgál: az 1000 forint/menet részvételi díjjal a legjobb három középiskolás csapatot támogatják a vendégek. A rendezvény augusztus 25-én, szombaton 9.00 órakor nyitja meg kapuit a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási területén, Hódmezővásárhelyen, a 47-es főút, 195-ös km-énél.

Bővebb információ és részletes program: www.hodmezorulet.hu

Forrás: magyarmezogazdasag.hu