0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fontos időszak vár Bábolna városára

Bábolna számára ez az esztendő különös fontossággal bír: a várossá avatásának tizenötödik évfordulóját ünneplő település szeptemberben újból otthont ad a Bábolnai Gazdanapoknak, amely az eddigieknél is sokszínűbb Kukorica Fesztivállal egy időben várja majd a vendégeket határon innen s túlról. Nem sokkal ezután pedig egy régóta várt fejlesztés munkálatai kezdődhetnek el a városban.

A Komárom-Esztergom megyei Bábolna az év legtöbb napján nyugalmas, csendes kisváros képében mutatkozik meg a településen járók számára, ám akadnak időszakok, amikor mindez egy csapásra megváltozik: a szálláshelyek és parkolók megtelnek, s nemcsak az ország különböző pontjairól, hanem annál jóval távolabbról is érkeznek látogatók a városba. Különösen igaz ez a szeptember eleji napokra, amikor is a hagyomány szerint Bábolna két nagyszabású rendezvénynek, a Bábolnai Gazdanapoknak és a Kukorica Fesztiválnak is helyszínéül szolgál.

Ahogyan azt Horváth Klára polgármester lapunknak elmondta, idén egy időben várják majd a programok az érdeklődőket a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok területén, illetve a város központjában.

„Az immáron huszadik alkalommal megrendezendő Kukorica Fesztivál időpontját a Gazdanapokhoz igazítottuk, aminek többek között a külföldi testvérvárosainkból érkezők is örülnek, hiszen így egyszerre két rendezvény résztvevői is lehetnek”

– emelte ki Horváth Klára, akinek szavai szerint idén érkeznek látogatók például Finnországból, mindemellett lesznek visszajáró vendégek is, köztük a felvidéki Hidaskürt község „küldöttségének” tagjai személyében. Persze akadnak külföldiek, akik kifejezetten a Bábolnai Gazdanapokra utaznak a városba: a polgármester egy osztrák gazdákból álló csoportot hozott fel példaként, akiket a rendezvényen megismerhető olyan új technológiák és gépek érdeklik leginkább, amiket elmondásuk szerint otthon nem láthatnának.

A Bábolnai Gazdanapok helyszínét adó Bábolna Nemzeti Ménesbirtok ugyanakkor az év valamennyi napján fontos jelentőséggel bír, amikor messziről jött vendégek érkeznek a városba. „Legtöbbjük nagyon kíváncsi a lovakra, különös tekintettel a Shagya-arab fajtára, s persze szívesen sétálnak az arborétumban, illetve örömmel keresik fel a birtok múzeumát is” – folytatta a bábolnai polgármester, hozzátéve, hogy a városvezetés a lovasiskolásokkal közreműködve a lovasversenyek lebonyolításában is gyakran nyújt segédkezet a ménesbirtok számára. A szeptember 5-én kezdődő Bábolnai Gazdanapokon egyebek közt annak működésébe is betekintést nyerhetnek a látogatók, kiegészítve mindezt a Kukorica Fesztivál adta programokkal: a Piramis együttes, a Csík zenekar vagy éppen a Neoton Família koncertje mellett helyi művészek kiállításait s a környék kulturális csoportjainak fellépéseit is láthatják az érdeklődők, nem beszélve a számos egyéb szórakozási lehetőségről.

Horváth Klára reményei szerint mindezek a programok a Gazdanapok látogatói és kiállítói számára is vonzóak lesznek. Annyi mindenesetre biztos: a rendezvények szervezői rengeteg látogatóra számítanak, éppen ezért a végső előkészületek már javában zajlanak. „A feladatok közé tartozik egyebek között a városkép szépítése, az egyes szolgáltatások előkészítése, a parkolóhelyek kialakítása” – részletezte a készülődés egyes elemeit Horváth Klára, aki szerint

érdemes felkészülni előre például azoknak is, akik szállást szeretnének foglalni az említett időszakra, annál is inkább, mivel a szabad szobák hamar elfogynak a városban;

alternatívaképp ez esetben Győrt és Komáromot szokták javasolni számukra. Mindettől függetlenül Bábolnán szeptember után sem áll meg az élet: októberben a település várossá avatásának tizenötödik évfordulóját ünneplik meg, nem mellesleg pedig ősszel kezdetét veheti egy fejlesztés, ami hosszú évtizedek óta váratott eddig magára.

„Hamarosan elindulhatnak azok az építkezési munkálatok, amik végeztével – várhatóan 2020 telére – átadhatjuk a város gyógy-, illetve termálvizes fürdőjét” – beszélt a tervekről a polgármester, hozzátéve, hogy a télen is nyitva tartó komlpexum mellett egy nyáron működő strand is helyet kap annak területén belül.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság