0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Mérlegen az idei terményátlag Fejér megyében

Körkép arról, hogy milyen terményhozammal záródhat az idei betakarítás Fejér megyében. A szója vetésterülete idén nagyjából 60 ezerre tehető, ebből Fejérben 880 hektárt vetettek.

Az előzetes becslések alapján idén csak napraforgóból 1,8 millió tonnás, szójából pedig 170 ezer tonnás hozamot jósoltak a szakemberek országos szinten – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága a napokban.

Bár az utóbbi hetek aszályos időjárása miatt ennél valamennyivel kevesebb termést takaríthatnak be a gazdák, a kilátások nem rosszak.

Kiemelt figyelmet kap a szántóföldi kultúrák között ez a két fajta. Hasznosak a fajtabemutatók, mert segítik a termelőket abban, hogy olyan fajtákat válasszanak a következő évben, amiket valóban várnak a piaci igények. Egyre kevésbé lehet elkerülni a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket, a fajták érzékenységét a rendkívüli időjárásra – írja a duol.hu.

A napraforgóval vetett területek nagy fejlődésbeli különbségeket mutattak a kezdeti szakaszban, de július végére ezek nagyjából kiegyenlítődtek – tájékoztatott a NAK. Napraforgó-termelésben ez elsők között vagyunk a kontinensen, hiszen Magyarország évek óta több mint 600 ezer hektáron termeszti, és csúcstartónak számít a háromtonnás hozammal.

Csak Fejér megyében több mint 3800 hektárra vetettek az olajat adó növényből, éppúgy, mint tavaly. Lapunk érdeklődésére elmondták, hektáronként 3,3 tonna a várható termésátlag.

Ha a papírforma tartja magát, akkor közel 126 ezer tonna lesz a megyei össztermés, ami lényegesen magasabb adat, mint a tavalyi 112 ezer tonna. A szója esetében egyes területeken csökkent a termesztési kedv és ezzel a vetésterület. Az Európai Unió döntése értelmében a növény az idei évtől egyes esetekben nem vehet részt a zöldítési előírások teljesítésében.

Ugyanakkor, ezen növények után, uniós forrásból, területalapú támogatás jár, sőt a szójára ezen felül kiegészítő, a termeléshez kötött támogatás is igényelhető.

A szója vetésterülete idén nagyjából 60 ezerre tehető, ebből Fejérben 880 hektárt vetettek.

A néhány héttel ezelőtti termésbecslés alapján a növényből az országos 2,8 tonna helyett 2,2 tonna termést várnak a megyei szakemberek. Persze a valós eredményeket az első betakarítási adatok mutatják, körülbelül két hét múlva.

Forrás: duol.hu