0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Elérheti a százezer tonnát a somogyi napraforgótermés

A megyében is megkezdődött már a napraforgó betakarítása, jellemzően három tonna körüli hektáronkénti termésátlagot várnak a szakemberek. Közel 1,8 millió tonna napraforgó lehet az országban az idei esztendőben.

– A minap kezdtük meg a napraforgó aratását, három-négy tonna körüli termésátlagra számítunk – mondta sonline.hu-nak Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke.

– A búza jobb volt a tavalyinál, úgy gondolom a napraforgó sem marad el az elmúlt évtől. Ugyanakkor két héttel korábban kezdtük meg a betakarítást az idén, tavaly csak szeptember 12-e körül álltunk neki a napraforgó aratásának. De hasonlóan korábban arattuk a búzát és a repcét is.

Úgy látom, a napraforgót nem érintette különösebben az aszály, a középső szemek is szépen kiteltek a napraforgó tányérján

– tette hozzá Lackovics Sándor. – Közel 180 hektáron aratjuk a napraforgót ebben az évben.

– Nem lesz rossz az idei év a napraforgót tekintve, sok helyen szárítani sem kellett a növényt – mondta Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.

– A megyében 30 ezer hektár felett van a napraforgó termőterülete, ami Somogy szántóföldi területeinek közel 12 százaléka.

Előreláthatólag itt is meglesz a háromtonna körüli termésátlag hektáronként. Vagyis akár a százezer tonnát is megközelítheti a megyei termés. Viszonylag jó felvásárlási ára van a napraforgónak, 90 forint körüli kilónkénti árról beszélnek. Ismereteim szerint zömmel ausztriai feldolgozókban dolgozzák fel az olajos magvat, a repcét és a napraforgót is egyaránt. Több esetben is osztrák-német gyökerű kereskedők szállítják el a növényt a megyéből.

A kamara megyei elnöke szerint közösségi tulajdonú feldolgozókra lenne szükség ahhoz, hogy itthon maradjon a termés. Mint mondta, az olajos magvak termőterülete a megye szántóföldi területeinek közel negyedét teszik ki. A kukorica termőterülete viszont csökkent az utóbbi években Somogyban. Pedig nem volt olyan régen, amikor még százezer hektár felett volt a megyei kukoricatermesztés, most 70 ezer hektár körül van.

Forrás: sonline.hu