Back to top

Feldman Zsolt: komoly beruházások jellemzik a hazai mezőgépgyártást és -forgalmazást

Elkezdődött a 31. Bábolnai Gazdanapok, hazánk legnagyobb és legrégebbi mezőgép-kiállítása. A rendezvény ünnepélyes megnyitóját követően Feldman Zsolt elmondta: tavaly több mint 300 milliárd forintot fordítottak az ágazat szereplői fejlesztésekre.

Az idei Bábolnai Gazdanapokat Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg, aki nem sokkal később, a rendezvény bejárásakor egyebek mellett a magyar mezőgépgyártás helyzetéről és szerepéről is beszélt lapunknak. Mint mondta, az ágazat alapvető fontosságú a hazai mezőgazdaság szempontjából, hiszen amellett, hogy komoly hagyományokkal rendelkezik, fontos tényező, ha beruházásokról és fejlesztésekről esik szó.

„Tavaly több mint 300 milliárd forintot, idén pedig ez idáig közel 150 milliárd forintot fordítottak az ágazat szereplői erőgépekre s az azokhoz köthető technológiákra” – foglalta össze az elmúlt időszak tapasztalatait Feldman Zsolt. A mezőgazdaságért felelős államtitkár szerint a jelenlegi magyar termelői piacra bátran lehet építeni akár a környező országokban történő piacszerzés, akár az ottani gépforgalmazás szempontjából.

A jelenlegi, 2014 és 2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásait tekintve erősen fókuszál a beruházások támogatására, méghozzá igencsak széles körben.

„Az állattartó telepektől az öntözésfejlesztésen keresztül a kertészeti gépekig széles spektrumban férnek hozzá a gazdálkodók vissza nem térítendő támogatásokhoz” – folytatta Feldman Zsolt, hangsúlyozva, hogy ez a forrásösszeg mind a gépforgalmazásban, mind pedig a gépgyártásban fontos szerepet játszik. „Szeretnénk, ha ezt a beruházási típusú támogatást minél nagyobb mértékben fenn tudnánk tartani az Európai Unió 2020 utáni Közös Agrárpolitikája esetében is” – tette hozzá a mezőgazdaságért felelős államtitkár, utalva a soron következő KAP-ot érintő tárgyalásokra.

A Bábolnai Gazdanapok bejárásáról készült fotógalériát megnézheti ide kattintva.

MMG - Feldman Zsolt a hazai mezőgépgyártásról

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A piaci zavaroknak is van tanulsága

A szántóföldi növénytermesztés az átlagosnál jobb évet zárt, a zöldség-gyümölcs ágazat nagy részét elkerülték a durva időjárási csapások, a baromfiágazat kiheverte a madárinfluenzát, a sertéságazat pedig a körülményekhez képest jól van – így foglalta össze lapunknak a 2018-as év mérlegét Feldman Zsolt.

Január elsejétől csökken a tartós tejek áfája

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára bejelentette, hogy az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének sorában jövő évtől a tartós tejek következnek, így tovább nőhet a magyar tej fogyasztása és javul a piaci átláthatóság.

Szakmaközi szervezet lett a Magyar Díszkertészek Szövetsége

Nagy elismerésnek, egyben mérföldkőnek nevezte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a dísznövényágazat szakmaközi szervezetként való elismerését, amelynek ünnepélyes kihirdetésére 2018. december 7-én került sor az Agrárminisztériumban.

Vannak még lehetőségek az exportban

Kedvező kamatozású hitelkonstrukciók, biztosítások és egyéb eszközök érhetők el abban a termékkörben, amellyel az EXIM az exportpiacokra való kilépésre bátorítja a magyar mező- és élelmiszergazdaság szereplőit – hangzott el a témában rendezett szakmai konferencián Bábolnán. A magyar adottságok jók, de sokat kellene még javítani a termelékenységen, a versenyképességen és a termékek feldolgozottsági szintjén.

Hogy került gumi a traktorra?

1928-ban a Continental elsőként vezette be az európai piacra a traktorok számára készült sürített levegős gumiabroncsot. A kilencven év során végrehajtott fejlesztések biztosították a Continental nemzetközi sikerét a gumiabroncs ágazatban. Az elkövetkező években a vállalat azt tervezi, hogy bővíti a kínálatot erre a szegmensre.

Idén is hozzájárul a mezőgazdaság a GDP növekedéséhez

A mezőgazdaság várhatóan idén is jelentősen hozzájárul a hazai gazdaság egészének növekedéséhez – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Balatonfüreden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) konferenciáján. Feldman Zsolt kiemelte, a mezőgazdaság teljesítményének a növekedése elsősorban a repce, a kukorica, az alma és a baromfi ágazatoknak köszönhető.

Piaci előny a digitalizálás

Ma már nem sci-fi a precíziós mezőgazdaság, amelynek közvetlen gazdálkodási, piaci előnyei vannak – hangzott el egy gödöllői szakmai konferencián. A technológiához kapcsolódó tudás átadásában azonban még bőven van tennivaló.

Virtuóz módon költöttek el kétszázmilliót az egyetemisták

Az egy hónapos selejtező után végre elérkezett az Agrovirtus döntője: az agrárhallgatókból álló nyolc csapatnak négy órája volt virtuális gazdaságuk fejlesztéseinek tökéletesítésére. A versengést szakmai programokkal színesítették a szervezők.

A mangalicának helye van a modern sertéstenyésztésben is

A magyar kormány célja, hogy a sertés és benne a manglica tenyésztés nyereséges tevékenység legyen, hangsúlyozta a mezőgazdaságért felelős államtitkár, az Agrárminisztériumban megrendezett Mangalica szakmai napon.

Feldman Zsolt: hatalmas lehetőségek rejlenek a biomassza alapú gazdaságban

11 közép-kelet-európai ország részvételével vette kezdetét Budapesten a nemzetközi BIOEAST-konferencia. A tanácskozás megnyitóját követően a mezőgazdaságért felelős államtitkár lapunknak elmondta, közös kutatásokkal igyekeznek teret nyitni a fenntarthatóságnak a régióban.