Back to top

25 milliós bírsággal zárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által július 1. és augusztus 20. között elrendelt ellenőrzés során 5.659 létesítményt ellenőriztek és több mint 25 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai irányítása mellett, a Nébih és a megyei kormányhivatalok munkatársainak közreműködésével sikeresen lezajlott az élelmiszerlánc idei nyári szezonális ellenőrzése.

Az évek óta hagyományosnak számító élelmiszer-ellenőrzések mellett idén először további, a Nébih által felügyelt szakterületek és tevékenységek ellenőrzésére is sor került.

A hagyományos élelmiszer-ellenőrzések fókuszában a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken értékesített élelmiszerek, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése, a fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás, a büfékocsik és mozgó vendéglátók álltak. Kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre.

Az ellenőrök az akció során 5.659 létesítményt vontak vizsgálat alá. Ezen belül 2.695 vendéglátóhely, 633 élelmiszer-előállító és 2.331 élelmiszer-kereskedelmi egység, 607 jelentős rendezvényre kitelepült vendéglátó egység, továbbá a gyermektáborok ellátása szempontjából 6 főző- és 3 tálalókonyha került górcső alá. Laboratóriumi vizsgálatnak 133 tételt vetettek alá a szakemberek.

Az élelmiszerágazat különböző létesítményeinek ellenőrzése során hiányosságok – az előfordulás gyakoriságának sorrendjében – a higiéniai feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével, a nyomon követhetőséggel és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban fordultak elő.

Mindezek miatt 185 figyelmeztetésre, 29 esetben a tevékenység korlátozására került sor. Bírságot 303 esetben szabott ki a hatóság, melynek összege meghaladja a 25 millió forintot.

A szezonális akció az őstermelői tevékenységre is kiterjedt. 2018 nyarán 877 őstermelő ellenőrzése során főként kisebb szabálytalanságokat tártak fel a szakemberek (53 esetben). Eljárást 22 esetben indítottak, mert az őstermelő nem a saját gazdaságából származó terméket értékesített.

2018-ban újabb, a Nébih által felügyelt szakterületekkel és tevékenységekkel bővült a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az Állami Halőri Szolgálat halőrei 71 Balaton környéki és 65 Duna menti vendéglátóhelyen ellenőrizték az eladásra kínált hal és haltermék származását. A hivatal EUTR részlege 25 esetben vonta ellenőrzés alá a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek tevékenységét, valamint 2 járőrautóval figyelték a közúti forgalomban résztvevő fatermék-szállító járműveket. Ugyancsak újkeletű volt a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas, Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények ellenőrzése, amely 7 termékre terjedt ki.

A szezonális vizsgálat részletes eredményeiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak: http://portal.nebih.gov.hu/-/lezarult-a-kibovitett-nyari-szezonalis-elelmiszerlanc-ellenorzes

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Porosodó pálinkafőzőkkel lenne tele az ország?

Nem tartja életszerűnek a NAV-hoz befolyó adatokat a Pálinka Nemzeti Tanács, a magánfőzésről szóló 2018-as adóhatósági adatokból ugyanis az derül ki, hogy az országban nyilvántartott, magánfőzésre szolgáló lepárlókészülékeknek csak mintegy egyharmadát használták 2018-ban.

Szárnyal a prémium sörök forgalma

Hetvenhatezer hektoliterrel több sört adtak el tavaly a vezető sörgyárak a hazai piacon. A felsőkategóriás sörök értékesítése 2018-ban messze az átlag felett, összesen 24 százalékkal nőtt. Szintén átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is.

Problémás csiliolajat és őrölt gyömbért találtak

Határérték feletti benzo(a)pirént és PAH-ot mértek Kínából származó őrölt gyömbérben, illetve határérték feletti lágyítószert, úgynevezett epoxidált szójaolajat (ESBO) mutatott ki kínai, csirke ízesítésű, tofus, chili olajban. Mindkét esetről a RASFF-on keresztül szerzett tudomást a Nébih.

Még nem lehet drónnal permetezni

A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy e célú használatuk jelenleg nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség.

Elszállnak az élelmiszerárak Ausztriában

Nyugati szomszédainknál 2011 óta 6 százalékponttal gyorsabban emelkedtek az árak az euró-övezet átlagánál, s e különbséghez a regionális élelmiszerek jelentős drágulása is hozzájárult.

Nem áll végrehajtás alatt a HELL ENERGY

A megindított végrehajtás során a 12 millió forint értékű követelés a társaság részéről január közepén teljes mértékben kiegyenlítésre került. A végrehajtó az eljárását 2019. január 31. napján befejezetté nyilvánította. Mindezekből okszerűen következik, hogy a cégnyilvántartásban 2019. február 4-én megjelent végrehajtási jog bejegyzésére törvénytelenül került sor.

Sajtbírálói tanfolyam indul

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács támogatásával, március 22-i kezdettel sajtbírálói képzést indít a Magyar Sajtkészítők Egyesülete.

A német élelmiszeripar az aszály és a Brexit árnyékában

„A német mezőgazdaság számára a legfőbb prioritás a nyitott piac fenntartása az Egyesült Királysággal”, mondta Joachim Rukwied, a Német Parasztszövetség (DBV) elnöke egy, a közelmúltban az ágazat helyzetéről tartott sajtótájékoztatón.

Átlagosan 15 százalékkal emeli dolgozói bérét a Lidl

Újabb, átlagosan 15 százalékos béremelést hajt végre a Lidl Magyarország március 1-jétől, csaknem 4600, az üzletekben és a raktárakban dolgozó munkavállaló fizetése nő - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

Lassan csökken az osztrák húsfogyasztás

Bár évről évre csökken, szakértői vélemények szerint még mindig rendkívül magas az ausztriai húsfogyasztás. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 2007-ben az egy főre jutó évi húsfogyasztás 66,8 kilogramm volt, ez a mennyiség 2017-re 63,4 kilogrammra mérséklődött.