0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Madárinfluenza esetén is mehet a magyar baromfi Japánba

A jövőben egy esetleges madárinfluenza járvány esetén már nem az egész ország, hanem csak a fertőzött területről származó baromfitermékekkel szemben vezet be korlátozásokat Japán. A magyar élelmiszerexportot érintő újabb siker egy másfél éve tartó tárgyalássorozat eredménye, melyet az új állategészségügyi bizonyítvány elfogadásával erősített meg nemrég a japán hatóság.

A kedvező döntést mintegy másfél évig tartó szakmai egyeztetés-sorozat előzte meg. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos számos tárgyaláson részt vett Magyarország Tokiói Nagykövetségével közösen. Emellett a sikerhez nagyban hozzájárult az is, hogy

a 2017-es magyarországi japán auditot pozitívan értékelték a partnerország szakemberei.

A magyar állategészségügyi szolgálat által nyújtott biztosítékok elismerését követően ezúttal a baromfihús és a feldolgozott húskészítmények kiviteléhez szükséges állategészségügyi bizonyítványokat hagyta jóvá a japán hatóság. Lehetővé vált tehát, hogy egy esetleges jövőbeni madárinfluenza járvány esetén a betegséggel nem érintett területről zavartalanul folytatódhasson az export, ezáltal biztosítva Európában elsőként a magyar cégek versenyképességének fenntartását a japán piacon.

Forrás: AM Sajtóiroda