Back to top

Nincs más út, mint a digitalizáció

A mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlen a precíziós gazdálkodás eredményeinek mielőbbi adaptálása, ebben pedig nem szégyen más országoktól tanulni – mondta el Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Bábolnán megtartott SMARTFARM konferencián.

Szemléletformálás, az újra való nyitottság és bátorság kell ahhoz, hogy a precíziós technológiák segítségével a mezőgazdaságot is a 21. századba „húzzuk át” – mondta el a Bábolnai Gazdanapok keretében megrendezett SMARTFARM konferencián megtartott nyitóbeszédében Nagy István. Az agrárminiszter kifejtette:

minden erőnkkel azon kell lenni, hogy termelők versenyképessége javuljon, ehhez pedig elkerülhetetlen a modern technológiák sikeres és mihamarabbi alkalmazása.

Ebben a folyamatban nem szégyen tanulni holland barátainktól – fogalmazott a miniszter a kiállítás díszvendégére, Hollandiára utalva.

A precíziós technológiák után a mezőgazdaság negyedik fázisát kell megvalósítani, amelyet a tudás megfelelő alkalmazása jellemez – fejtette ki előadásában az eseményen Juhász Anikó az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Ebben a fázisban a puszta technológia alkalmazása helyett egy összehangolt rendszerben kell értékelni és a versenyképesség érdekében felhasználni az adatokat.

Az előadásban elhangzott: a folyamatot nagyon komolyan gondolják a Közös Agrárpolitika megalkotásában résztvevők is, amely további ösztönzőket jelent a továbblépéshez a gazdáknak és a közigazgatásnak egyaránt.

A precíziós növényvédelem eredményeiről és lehetőségeiről beszélt Gyuricza Csaba. A NAIK főigazgatója kifejtette: Magyarország egyelőre gyerekcipőben jár a precíziós technológiák alkalmazása terén, de képesek vagyunk gyorsan tanulni és előrelépni. A főigazgató előadásában konkrét növényvédelmi eljárásokat ismertetett.

MMG - Nagy István agrárminiszter a precíziós gazdálkodás fontosságáról

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Drón-sereg porozza be a kínai gyümölcsfákat

A Kína északnyugati részén található Hszincsiang tartomány, ahol Korla város gazdálkodói drónokat vetnek be gyümölcsfáik hatékonyabb megporzása érdekében.

A magyar vetőmag-szakma sikerre van ítélve

„A hazai vetőmag-ágazatnak vezető szerepet kell betöltenie agráriumunkban”- adta meg az alaphangot a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, a világban zajló gazdasági változások egyre nagyobb kihívást jelentenek, a hazai agrártermelés fenntarthatóságát a minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják.

Élénkülő agrárkapcsolatok Szerbia és Magyarország között

Kétoldalú egyeztetést folytatott Nagy István agrárminiszter Goran Trivan, szerb környezetvédelmi miniszterrel, valamint Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási miniszterrel az ötödik Magyar - Szerb Kormányzati Csúcstalálkozón, Szabadkán.

A mezőgazdaság űrtechnológiája

A precíziós gazdálkodás sajátos pályát írt le Magyarországon. Amerikában fedezték fel gyakorlati szakembereink, és immár két évtizede, hogy a KITE Zrt. gondolt egy merészet, és belefogott a rendszer műszaki kialakításába hazánkban. Ez akkor több mint 3 milliárd forintjába fájt a vállalatnak - azonban hamar bebizonyosodott, hogy nagyon megérte.

21. századi palántanevelőt avatott az agrárminiszter

Legújabb beruházásának köszönhetően több mint 7 hektárra bővült az Árpád-Agrár Zrt. palántanevelő felülete. A 2,2 hektáros szegvári telep ünnepélyes avatóján Nagy István agrárminiszter az innováció és az integráció szempontjából is példaértékűnek nevezte a vállalatot.

A nyúlágazatban a hétmillió vágóállat elérése a cél

Az Agrárminisztérium (AM) és a nyúl terméktanács célja, hogy a nyúlágazatban a jelenlegi 4-4,5 millióval szemben 2022-re hétmillió vágóállatot tenyésszenek a hazai termelők - mondta az agrárminiszter kedden Baján.

135 milliárdnál jár az ASZK

Mára több mint 7 ezer agrárvállalkozás napi szinten használja a 2011-ben elindított Agrár Széchenyi Kártyát, amelynek keretében az indulás óta 135 milliárd forintot helyeztek ki a mezőgazdasági szektorba – hangzott el az Agrár Széchenyi Kártya eddigi eredményeit bemutató rendezvényen Budapesten az Agrárminisztériumban.

Technológia és munkaerőhiány: újdonságok a húsmarhatartóknak

Nehéz, büdös, fárasztó. Nem pálya a fiataloknak a mezőgazdaság – derül ki a statisztikákból. Enyhítheti-e a munkaerőhiányt a számítógép? Kiválthatja-e az embert az automatizálás? Fontos-e a megújulás, a technológiai fejlesztés egy alapvetően ma is külterjes ágazatban?

Nagy István: indul a digitális agrár-rezsicsökkentés

Még az idén elindul a Digitális Agrárstratégia (DAS) megvalósítása - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Budapesten a Figyelő című hetilap „Agrárpiac: az aranytartalék” című konferenciáján. Kiemelte, hogy a digitális agrár-rezsicsökkentés célja minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, illetve a kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése.

Tőke és tudás kell az a sikeres agrárvállalkozáshoz

Tőke és tudás, két olyan feltétel, ami nélkül nem lehet sikeres egy agrárvállalkozás. A kettőnek együtt kell lennie ahhoz, hogy az eddigieknél is jobb eredményeket érjünk el a mezőgazdaságban. Különösen fontos ez most, amikor generációváltás előtt áll az ágazat. Ezért figyelemre méltó az a megállapodás, amely az MKB Bank és a gödöllői Szent István Egyetem között köttetett.