0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ékszerdoboz a Mecsekben

Megoszlanak a vélemények, hogy ildomos-e közszemlére tenni magánkertet, hiszen az a magánéletünk része. Heim Márta és férje, Szibelle Jenő szerint – akik az idén először nyitották meg hivatalosan is a kertjüket a Kelet-Mecsek kis zsákfalujában, Óbányán – a kettő nem zárja ki egymást, az évenként egyszeri, kétórás látogatás rengeteget adhat a házigazdának és a vendégnek egyaránt.

Rokonlelkű emberek ötleteket cserélnek, elbeszélgetnek, közben feltöltődnek. Az Édenpont mozgalomtól függetlenül ők amúgy is tapasztalt kertnyitogatók már:

évek óta beengednek kirándulókat a kertjükbe.

Óbánya a Kelet-Mecsek legszebb völgyében fekvő egyutcás zsákfalu, kis ékszerdoboz a hegyek között. Sváb származású lakosai rendben tartják portáikat, öröm végigsétálni egyetlen utcáján. Hétvégenként és tavasztól őszig szinte minden nap özönlenek oda a kirándulók, hiszen a falun keresztül közelíthető meg a Mecsek egyik legszebb természeti érdekessége, a Ferde-vízesés és a Csepegő-szikla. Jó pár évvel ezelőtt magam is fölkerestem ezeket a nevezetességeket. Hosszasan elidőztem az egyik ház előtt, és – bevallom –, le is fényképeztem a meseszép tavat, a partján üldögélő vagy várakozó (?) macskával, illetve a tornácos ház falánál katonás rendben sorakozó kaktuszokat.

Amikor az Édenpont mozgalom kihirdette idei programját, szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy azt a kertet bizony én már láttam.

Kaktuszokkal kezdődött

Idén tavasszal ismét fölkerekedtem, immár kilépve az illegalitásból, és elmeséltem lesifotós bűnömet a házigazdának, Heim Mártának.

– Ó, de kár, hogy nem csöngetett be! Ha itthon vagyok, szívesen behívom, körbevezetem az érdeklődőket. A kaktuszos fal kilátszik az utcára, sokakat megállít. Velük kezdődött a gyűjtőszenvedélyem csaknem 30 évvel ezelőtt. Már befejeztem a gyűjtést, most már csak fenntartom az állományt, néha ki is pusztul egy-egy tő, mégis minden tavasszal, amikor kihordom őket a szuterénből, meglepődöm, hogy mennyien vannak. Ameddig csak lehet, húzom-halasztom a behordásukat ősszel, mert a telet elég zord, sötét körülmények között kell átvészelniük. Rendszerint megvárom vele a december elejét, egy-kétnapos enyhe fagy még nem árt meg nekik.

• A kaktuszok után jöttek a kerti növények?

– Valahogy így. A kertet a szüleim művelték, aztán édesapám halála után anyu már nem győzte egyedül a munkát, nekünk adta az utca felőli részt, a férjemre és rám bízta, hogy mit csinálunk vele. Befüvesítettük, és sorra látogattuk a környékbeli kertészeteket különleges növények után kutatva.

• Pedig ez faluhelyen nem szokás.

– De nem ám! Még ma is tartja magát az a szokás, hogy növényt nem veszünk, csak kérünk. Hát, mi kiléptünk ebből a körből, és talán még mindig kissé csodabogaraknak számítunk a településen.

Örökzöldek paradicsoma

• Mik voltak az első szerzemények?

– Egy selyemfenyő, a japán díszcseresznye, magnóliák, törzsre oltott csavart mogyoró, aztán jöttek a japán juharok. Remekül érzik magukat itt a párás völgyben, nyáron sem perzselődik meg a lombjuk, ráadásul 3-4 órától már árnyékba borul a kert itt a völgyben. A kert végében csörgedező patak is sokat segít ebben, jó néhány fokkal hűvösebb a levegő, mint máshol.

• Sok, ereje teljében levő rododendron és azálea készülődik virágzásra. Savanyú lenne itt a talaj?

– Sajnos nem, mindegyiket edényben nevelem tőzeges, savanyú közegben, és azzal együtt süllyesztem le a földbe. Nem nevelnek kiterjedt gyökérzetet, kifejlett korukban is beérik 10-20 literes edénnyel, csak a tápanyagot kell pótolni. Fontos, hogy elegendő lyuk legyen a cserép alján, hogy ne alakuljon ki pangó víz. Most a későn jött tavasz miatt sokat csúszik a virágzásuk.

• Az örökzöldek paradicsoma ez a párás, hűvös klímájú kert.

– Ők a másik nagy kedvenceink. Egészen Gödöllőig, Tóth Gyula faiskolájáig elmerészkedünk egy-egy különleges fenyőoltványért. Némelyiküket pomponosra nyírjuk, hogy ne nőjék ki a helyüket. Ebben a férjem is részt vállal, mindkettőnknek megvannak a saját nyírt növényei, nem kontárkodunk bele egymás műveibe. Neki van türelme hozzá, hogy a friss hajtásokat egyesével a harmadára visszacsipkedje.

Sajnos az idén télen a szarvas is „besegített” a munkába, de nagyon csúnyán. A nagy hóban nem jutottak ki az erdészek az etetőkhöz, a szarvasok bejöttek a faluba, maguk alá gyűrték a patakparti kerítéseket, és szinte mindent megkóstoltak: lelegelték a varázsmogyoró virágait, belerágtak a dédelgetett fenyőoltványokba, de a magnólia rügyei is ízlettek nekik.

Érdekes módon a tiszafa hajtásaiból is sok fogyott, pedig az mérgező. Az erdészet ígért kártérítést, jöttek is fölmérni a kárt, a mi esetünk azonban igen szokatlan a faluban, csak azt hajtogatták, hogy „majd rendbe jön az a fácska, hiszen maradt néhány ép hajtása”. De hány évnek kell addig eltelnie? És épp a díszértékét veszítette el.

Krumpli helyére nőszirom

A szívfacsaró látványhoz nem lehet semmi vigasztalót hozzáfűzni, inkább továbbsétálunk a kert alsó, patak felőli felébe. A szomszéd felől sokat ígér a támrendszerre futtatott hegyi iszalag (Clematis montana) dús tömege. Középen sorokba rendezve íriszek és sásliliomok.

– Kezdetben nagy kedvenceink voltak az íriszek. Lépésről lépésre hódították meg a veteményeskertet: kikerült egy-egy tő krumpli, már ültettük is helyére az íriszeket. Kertszenvedélyünk legelején az egyik árudában ajánlottak nekünk egy pécsi házaspárt, akik különleges íriszeket gyűjtenek és szaporítanak. Joli néni és Pista bácsi olyan szeretettel beszéltek a növényeikről, annyi hasznos tanácsot kaptunk tőlük, hogy még ennyi év után is nagy szeretettel gondolok rájuk. Sok ihletet merítettünk az idős házaspár kertjéből. Évekig visszajártunk hozzájuk, először csak íriszeket, aztán sásliliomokat is vásároltunk náluk. Tőlük van az első japán azáleám, fás bazsarózsám, klemátiszom, és még sok más.

Ma már sajnos kevesebb az időm, hiszen két hetet Bécsben dolgozom, aztán hosszú utazást követően tíz nap alatt próbálom elvégezni az egyhónapos kerti munkát. A munkaigényes íriszeket fokozatosan a „lusta” kertészt is szerető sásliliomok váltották fel. Egymás mellett nevelkednek, jól kiegészítik egymást eltérő virágzási idejükkel.

• A kert végében sorakozó tövek is ültetésre várnak?

– Nem, azokat eladásra nevelem. Aki erre jár, választhat közülük. Közel száz fajta vár gazdára. A sorokban fémtáblákon számokkal jelölöm a fajtákat, amit szaporításkor gondosan fölírok a leválasztott sarjak cserepeire. Mindegyik fajtáról van fényképem albumban, ez megkönnyíti a választást.

Rokon lelkek

• A kert főszereplőjéről, a tóról még nem beszéltünk.

– A férjem ötlete volt, én kezdetben idegenkedtem tőle, de most már nagyon örülök neki. Amikor itthon vagyok, nincs olyan nap, hogy minden más munkát félretéve ne telepednék le mellé feltöltődni legalább kétszer-háromszor. Tündérrózsákat és újdonságként lótuszt is telepítettünk bele.

• A koi pontyok jól átvészelik a telet?

– Az idén szerencsére nem volt gondunk, de volt olyan év, amikor tél végén döbbenten vettük észre, hogy a jégréteg alól elfolyt a víz. Minden hal elpusztult, majd a szívem szakadt meg. Máskor meg a macskák jártak rá az állományra. Hangriasztóval láttuk el a tavat, azóta messze elkerülik a környékét.

• Hogyan talált rá az Édenpont mozgalomra?

– Inkább ők találtak rám. Az egyik közösségi oldalon több kertkedvelő csoporthoz is csatlakoztam, képeket töltöttem föl a kertemről, amire felfigyelt a mozgalom motorja, Bese Erzsébet. Nem kellett sokáig győzködnie, hiszen magamtól is régóta nyitogatom a kapunkat az érdeklődők előtt. A kertszerető emberek rokon lelkek, sokat adhatnak egymásnak akár néhány perces látogatással is.

Fotók: Heim Márta és Algeier Wendy

 

Forrás: Kertbarát Magazin