Back to top

Végső megoldás-e a természetes/mesterséges szelekció a varroa ellen?

Randy Oliver, akit főleg az oxálsav tartós hordozón való szószolójaként a hazai méhésztársadalom is jól ismer immár, ezúttal a varroa problematikájának megoldásáról értekezik. Értékes gondolatait érdemes megismerni a magyar méhészeknek is. A cél a varroát korlátozni képes családok szaporítása, illetve a varroa/DWV (Deformált szárny vírus) együtthatás megszüntetése.

A varroa első magyarországi megjelenése és hivatalos jelentése óta eltelt  40 év, és még mindig nem sikerült megoldani a problémát, melyet a méhészek számára okoz.

Randy Oliver ezzel kapcsolatban két célt fogalmaz meg, melyek indokoltságáról a cikk további részében szólunk:

  1. A gondozott méhek genetikai tulajdonságait a varroa rezisztencia felé kell fejleszteni
  2. Meg kel szüntetni a varroa és DWV (Deformált szárny vírus) együttes jelenlétéből adódó és e paraziták számára előnyös életfeltételeket.
Randy Oliver szerint fontos megállapítani azt, hogy a varroa problematikájában négy faj vesz részt. A méh, az ember, a varroa és a DWV (deformált szárny vírus). 

Tulajdonképpen ebben a négy szereplős csoportban keletkezik a probléma, ugyanis a természetben magukban élő méhcsaládok remekül megoldják válságaikat és természetes szelekció útján nagyszerűen kiválasztódnak azok, melyek el tudnak bánni a varroával, a deformált szárny vírussal, vagy szinte bármilyen parazitával. (Lásd cikkünket: Született túlélők címmel).

Joggal merül fel tehát, hogy akkor éljünk ezzel a lehetőséggel és hagyjuk, hadd oldják meg a méhek a helyzetet természetes szelekció útján.

Csakhogy valójában a méhészkedés az ember és a méhcsaládok kölcsönös kapcsolatát jelenti, és ez a problémát bonyolultabbá teszi, mintha egyedül pusztán a méhek túléléséről lenne szó.

Mert nem csak erről van szó, hanem a méhész egzisztenciájáról, az emberek mézzel való ellátásáról, számos növény tervszerű beporzásáról stb.

Először az ember méhekre „vadászott” méz- és viaszszerzés céljából. Ez még egy egyoldalú viszonyulás, melyben semmilyen kölcsönösség nincs, kizárólag az ember húzott belőle hasznot.  Később az ember megtanulta befogni a méheket. Ezáltal idővel létrejött egy kölcsönös előnyöket rejtő viszony a méhész és a méhcsaládok között, melyet méhészkedésnek nevezhetünk (kasokkal, majd később kaptárakkal).

A méhész könnyedén mézhez jutott, a méhek pedig sokszor az ember segítségével természetes szelekció nélkül is, túlélhették a válságos helyzeteket, hordástalanságot, betegségeket, parazitákat 

Amikor negyven évvel ezelőtt ebben a kapcsolatban nem kívánt harmadikként megjelent a varroa, eleinte nem tűnt úgy, hogy a méheknek különösebb gondot jelentene. együtt élni vele. És valóban, önmagában a varroát még elviselné a méhcsalád, de egy másik parazitát, mely szintén hozzácsapódott a méh ember kapcsolatához, és mely igen gyakorlatiasan összejátszik a varroával (DWV),  már nem. (A DWV számára  együtt hatni az atkával rendkívül jó szaporodási, szelekciós és terjedési lehetőséget jelent. hiszen az összeomló családokból remekül kerülhet további méhcsaládokba.)

Atkák a herelárván villázás után
Fotó: Hevesi Mihály

Seeley professzor megfigyelései alapján állíthatjuk, hogy a vadonban az egyik fontos feltétele a természetes szelekciónak, az hogy a kirajzó méhcsaládoknak pusztán 20 százaléka telel át és hogy nagyon kicsi a méhcsaládsűrűség (2,5 család/négyzetmérföld). 

A „természetes” szelekció csak akkor működhetne jól rendszer szinten,

ha a közeljövőben a méhészkedés egyfajta visszalépést tenne és nem tömegesen tartanánk, de még csak nem is kisebb létszámban a méhcsaládokat egymás mellett, hanem mondjuk négyzetmérföldenként 2,5-es családszámban.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen természetes szelekciós "módszerről" a méhésztársadalomban konszenzusra jutni  lehetetlen lenne, hiszen gyakorlatban a méhészetek felszámolását, az abból adódó egzisztencia feladását is  jelentené.

A hagyományos értelemben vett méhészkedésben ezért a természetes szelekció fából vaskarikának tűnik.

Érdekességként kapcsolódik a varroa rezisztens méhek természetes szelekció útján történő kifejlesztéséhez és a téma megértéséhez, hogy az utóbbi időben a média hatására sokan szeretnék „megmenteni” a méheket és megjelentek azok a hobbiméhészek (az Egyesült Államokban, Nyugat Európában), akik erős hangon hirdetik a vegyszermentes méhészkedést, mellyel a méheket kívánják segíteni.

Csakhogy törekvésük a legjobb szándékuk ellenére épp a fentiek miatt lehetetlenség, még ha alternatív "természetes" kaptárakban is méhészkednek, melyeknek egészen biztosan vannak előnyei a méhek számára: kisebb sejt- és léputca méret, ezáltal jobb hőgazdálkodás, aminek a következménye az, hogy az atka számára előnytelen a fiasításban szaporodni! Ezt egész biztos jó lenne tudományosan is kutatni, mert az interneten keringő hírek, bár meggyőzőnek tűnnek, de "tudományosságukban" hagynak kívánni valót maguk után.

Top Bar hive, benne szabadépítményes lépek
Fotó: Hevesi Mihály

Továbbá a természetes szelekcióra hagyatkozás akár hagyományos, akár alternatív méhészetben etikai kérdéseket is felvet:

  1. Hagyni agonizálni illetve elpusztulni azokat a családokat, melyek nem képesek a varroával elbánni,  állatkínzásnak tekinthető. (A szelekciós folyamat a méhcsaládok 70-80 százalékának elpusztulását is jelentheti!)
  2. A legyengülő és összeomló családokból mind a varroa mind a méheken élő vírusok könnyedén kerülnek más szomszédos családokba. Ráadásul ezek a paraziták már nagyobb rezisztenciával is rendelkeznek a továbbállás pillanatában, hiszen ők is átmennek egyfajta szelekción.

Randy Oliver szerint a kérdés az, hogy méhészként ebben a négyes csoportosulásban a probléma részét, vagy inkább a megoldás részét képezzük-e. Ne feledjük, ha méheket tartunk mindenféleképpen része vagyunk valamelyiknek, és akár tetszik ez nekünk, akár nem jelen pillanatban méhészként inkább a probléma részét képezzük.

A méheiket egyáltalán nem kezelő méhészek szerencsére kevesen vannak és viszonylag rövid ideje és feltehetően rövid ideig vannak jelen a méhészkedésben, ezért nem vádolhatóak azzal, hogy a probléma ezalatt a negyven év alatt miattuk alakult volna ki.

A probléma részét azok a méhészek képezik (szinte minden méhész!), akik ugyan kezelik a családjaikat, de több méhcsaládjuk összeomlik, mert nem integráltan vagy nem jó szerekkel kezelnek és a rezisztensé váló varroa és DWV törzsek más családokhoz kerülnek.

Olyan hosszabb ideje a szakmában lévő méhész nem igen akad, vagy nagyon ritka, akinek ne lettek volna a kezelések ellenére összeomló méhcsaládjai! Ennek okait többek között lásd: Egy "sikertelen" atkairtás tanulságai címmel.

És most jutunk el a lényeghez. Ugyanis ebből könnyen megérthető, hogy méhészként akkor leszünk a megoldás részévé, ha az integrált atkakezelés mellett, arra is törekszünk, hogy főleg a varroára rezisztens méhcsaládokból szaporítsunk, ezekből neveljünk anyát, végrehajtva egyfajta mesterséges szelekciót.

A megoldás részének lenni  Randy Oliver és Seeley alapján tehát  azt jelenti, hogy a hatékony kezelés mellett

figyeljünk arra, melyik méhcsalád képes elbánni a varroával  és főleg ezt a vérvonalat tenyésszük tovább, ebből neveljünk anyát.

Fontosnak tűnik továbbá, hogy azokat a méhcsaládokat, melyek láthatóan összeomló félben vannak, szüntessük meg, akár „eutanáziával” is, hogy a rajtuk kifejlődő egyre rezisztensebbé váló varroa és vírus együttes ne tudjon kedvező módon szelektálódni és terjedni.

Mindez talán nem is ró, csak látszólag óriási feladatot a méhészekre, méhtenyésztőkre/anyanevelőkre,

Pusztán figyelni kellene állományunkat, annak is csak egy részét, hogy melyik méhcsaládokban van nyár közepéig a legkevesebb atka, és következő évben a szaporulatot/méhanyákat ezekből a családokból tervezni.

Tulajdonképpen egészen logikus és jól belátható, hogy a varroa problematikájának megoldása ebben az irányban keresendő és jelen pillanatban ez a legjárhatóbb út.

Azonban az is belátható, hogy adott kereteken és konvención belül nincs végső megoldás a varroa ellen, sem a természetes szelekció, sem a mesterséges nem fogja végérvényesen eltüntetni az atkát. Még akkor sem, ha ez utóbbi az imént felvázolt módon egy járható és biztosabb utat is jelenthet a közeljövőben méhészek számára, és megszüntetheti azt, hogy időről időre nem telel át a méhállomány jelentős része (40-50 százaléka).  Egyelőre biztos, hogy a varroával  együtt kell élnünk. Persze nem mindegy, hogy a méhek képesek-e elviselni jelenlétét és meg tudnak-e vele küzdeni.

Hogy mi lehetne a kereteken és a konvención túllépő végső megoldás, melyben akár a méhészeknek konszenzusra is lehetne jutni? Ez egyelőre még a jövő kérdése, de az is lehet, hogy a közeljövőé. Ne feledjük, hogy a legenda szerint Kolumbusznak is sikerült felállítania az asztalon a tojást,

Forrás: 
American Bee Jurnal 2018/8-9 számai alapján

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mézhamisítás: újratanulni Kínát

Magyarországon a méhészek körében a „kínai hamisított méz" egyfajta szitokszóvá vált, aminek már a közvéleményben is érzékelhető hatása van. Számos fogyasztó és méhész egyaránt úgy véli: a magyar méz értékesítésének egyik akadálya, hogy kínai méz „jön be" az országba. Ez persze jórészt a figyelem elterelése más, égetőbb gondokról.

Börtönbüntetés és kártérítés az elpusztult méhekért

Négy hónap börtönre ítélték az ausztriai Karintiában a Szövetségi Gyümölcstermesztők Egyesületének egyik vezetőségi tagját. A mezőgazdász klórpirifoszt (egy méhekre káros szert) juttatott ki szakszerűtlenül a gyümölcsfákra, mely két méhész méhcsaládjainak pusztulását okozta.

Nagy István: a méhészetnek fontos szerepe van a vidékfejlesztésben

A magyar méhészet óriási szerepet játszik a vidékfejlesztésben, a vidék népességmegtartó erejében, valamint az ökológiai egyensúly megtartásában - mondta az agrárminiszter vasárnap Gödöllőn, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) XI. kongresszusán.

"Multifunkcionális" családi gazdaság: összetett ökofarm a vidék jövője

Az elhagyott zártkertek hasznosításának egyik lehetősége a ligetes legelők kialakítása, több kertre kiterjedő környezetkímélő állattartás, mint ahogyan az elhagyott porták udvarait is lehetne hasznosítani juhok legeltetésével, termékeik feldolgozásával. Egy ilyen kezdeményezésről számol be olvasónk, aki sikeres biogazdálkodó.

Méhekre kell tervezni a vetést

Újfajta mezőgazdasági stratégiát javasol a méhek és egyéb beporzók populációi hanyatlásának megállítására egy kutatócsoport, amely elképzeléseit a gyakorlatban is sikerre vitte Üzbegisztánban és Marokkóban.

Hosszú élet a kaptárban

A “téli” méhek a hideg évszakban 6-8 hónapot, míg a nyáriak pusztán 5-6 hetet élnek. Ennek szabályozója egy fehérje, a vitellogenin, melyet a zsírtestükben halmoznak fel.

Kevert kínai méz Spanyolországból

Egy régi meghívásnak tettem eleget, amikor idén nyáron Spanyolországban jártam. Az ország középkeleti részén látogattam meg egy méhészszövetkezetet, méhészetet és beszélgethettem méhészekkel. (Bross Péter beszámolója)

Mézes étkeztetés törvénybe foglalva!

Romániában törvénybe iktatják, hogy minden óvódás és az elemi iskola egy-négy osztályos diákja havonta mézet kapjon az intézményi étkeztetés keretében

A méheket pusztítja az atka, sok az üres kaptár Tolna megyében

A hosszan tartó meleg őszi napoknak nem örültek a megye méhészei. Attól tartanak ugyanis, hogy a kaptárakban a téli időszakra szánt mézkészlet idő előtt elfogyhat. Az idei év amúgy is sok bosszúságot okozott a termelőknek. A méztermés közepesre sikerült, az atkás betegség pedig sok kaptárt meggyérített.

Kaptárak lehallgatásával mentenek méheket

A mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés segíthet megállítani a világ méhpopulációjának drasztikus lecsökkenését. A kaptárakra hat érzékelőt helyeznek, melyekkel rögzítik a méhek zümmögését, a láb és szárny mozgásuk hangjait, az általuk termelt méz súlyát, a kaptár páratartalmát, továbbá a helyi időjárási és légszennyezettségi viszonyokat.