0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

New Holland: széleskörű gépkínálat

Az Agrotec Kft. piaci jelenléte dinamikusan fejlődött az elmúlt években. A stasztikai számok azt mutatják, hogy mind gép, mind alkatrész értékesítésében az országos trendet meghaladóan növekedtek. A gépkapcsolások segítik a hatékony munkavégzés, ugyanakkor a gazdák az időjárási kockázatok miatt mind kevesebb időt szeretnének a földön tölteni.

„Lehet, hogy túlgépesítünk, de ennek nyomós okai vannak”- kezdte beszélgetésünet Illés Zoltán, a cég ügyvezetője.

Az újdonságokkal nem várnak ki, amikor megjelenik, azonnal igyekeznek megragadni a lehetőséget a bemutatásra. Annyira erős a piaci verseny, ha valami évközben jön ki, azt már viszik is a felhasználókhoz.

Mint a szakember elmondta, bővülni fog a New Holland kínálata, eddig a traktorra és a kombájnokra koncentráltak, ma a növekedés motorját a portfólió bővítésében látják. Ezen a területen az újvilági kontinensen már előbbre tartanak, Európában most kezdenek teret nyerni.

Bábolnán bemutatkozott a New Holland eke, magágyelőkészítő, talajmaró, valamint a szálastakarmány-vonal – kasza, rendkezelő, rendsodró – gépei.

„A talajmunkagépek kékek, míg a zöldvonal eszközei sárga színűek lesznek”- hívta fel a figyelmet Illés Zoltán. Ugyanakkor nem feledkeznek meg a traktorokról, a kombájnokról sem, folyamatosan jelennek meg innovatív megoldások. Emellett a Dondi hozott ki új talajművelő eszközt, amely még nem volt Magyarországon.

„Néhány héten belül érkezik hazánkba egy olyan új kombájn, amely a gyári fejlesztés után nálunk vesz részt teljesítmény tesztelésen kukorica betakarításban”- magyarázta a szakember, intelligens beállítási rendszerrel rendelkezik, aminek a finomhangolása nálunk fog folyni. Egyre nagyobb gondot jelent egész Európában a szakképzett munkaerő hiánya. Ezeknél a nagy értékű gépeknél a minőség és a teljesítmény szorosan összefügg a pontos beállítással. Ha ezt nem sikerül megoldani, akkor a kombájn – bár potenciálisan benne van – nem hozza a várt eredményt. A fejlesztésnek köszönhetően nézik a tisztaságot, a veszteséget csakúgy, mint a szemtörést. Az új eszköz képes a változó körülményekhez igazodni, s mindezt elvégzi a kezelő nélkül. A rendszer a CR sorozatnál kerül bevezetésre. Ennek a koncepciója néhány éve már, hogy Hannoverben díjat nyert, azóta a gyakorlati megvalósítás folyt, 2019-től pedig már a piacon is megjelenik.

Az események felgyorsultak, a bábolnai kiállításon megjelent New Holland szőlőkombájn a következő héten már Szőke Mátyás- az idei Év bortermelője díjazottja – mátrai ültetvényében fog dolgozni. A kertészeti gépberuházási pályázatok ezen a területen is lendületet hoztak. A fejlesztők dolgoznak, az élet, a szakember hiány pedig újabb és újabb kihívások elé állítja őket. A teljesítmény mellett a minőségi munkavégzés a legnagyobb kérdés. „A franciáknál összehasonlították a gépi és a kézi szüretet, s minden vizsgált paraméter a kombájn használata mellett szólt”- hangsúlyozta, hogy a precíziós technika ezen a területen is megjelent. Nem elég, hogy „préstiszta” anyag kerül a feldolgozóba, de a hozammérést még a területen elvégzi, miközben az új szőlőkombájnokon a bogyóválogatás már elvárás.

Forrás: magyarmezogazdasag