0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sertéspestist észleltek Japánban, de nem az afrikait

Több mint negyedszázad elteltével ismét sertéspestist mutattak ki Japánban. A Gifu tartományi központban kimutatott sertéspestis kórokozója a mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint nem azonos a Kínában pusztító afrikai sertéspestis vírusával. Japánban 26 éve nem fordult elő sertéspestis-fertőzés. 
A tokiói mezőgazdasági minisztérium felfüggesztette a sertéshús és a vaddisznóhús exportját.

Kínában, a világ legnagyobb sertéstenyésztő országában most először jelent meg az afrikai sertéspestis. Az első fertőzött állományt augusztus elején fedezték fel, azóta már nyolc másik helyre is eljutott a rendkívüli fertőző vírus.

Eddig több mint 40 ezer sertést vágtak le és semmisítettek meg, de félő, hogy a járvány átterjed Délkelet-Ázsia más országaira. 

A Kínát sújtó afrikai sertéspestis ázsiai elterjedésének kockázata miatt a héten rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), hogy a tíz érintett országgal közösen kidolgozzák és életbe léptessék a járvány elterjedésének megakadályozását célzó akcióterve.

Forrás: MTI