Back to top

Elhunyt a magyarországi természetvédelem atyja

Életének 89. évében, szeptember 10-én elhunyt Rakonczay Zoltán erdőmérnök, az intézményes természetvédelem magyarországi atyja. A szakma az ő érdemének tartja a jelenleg 10 igazgatóságból álló magyarországi nemzetipark-hálózat kialakítását, a szükséges jogszabályi hátterének és működtetési rendszerének megteremtését.

A gyászhírt a Qubit közölte.

A Nemzetközi Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 1968-ban állt elő a természeti értékek védelmét célzó akciótervével, amely pár évvel később az ENSZ hivatalos programja lett. (Az ENSZ 1972-es stockholmi konferenciáján a résztvevő államok egyhangúlag döntöttek, az UNESCO azévi közgyűlése pedig el is fogadta a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezményt.)

A turizmust kiemelt népgazdasági ágazatként kezelő Magyarországon ennek hatására – az akkor elsősorban erdészek által felismert természetvédelmi irányelvek mentén – 1971-ben kormányrendelet született az országos jelentőségű természeti értékek védelméről. A felügyeletet a közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH) látta el, amelynek élére 1972-ben nevezték ki Rakonczayt. Bár az előkészítés már zajlott,

a Hortobágyi Nemzeti Park 1973-as megnyitása így neki is köszönhető. Ahogy a ma már Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületként ismert madártani egyesület 1974-es megalapítása is, amelynek bejegyzését ő járta ki a Minisztertanácsnál.

Rakonczay elnökségének második évében 96 gerinces állatfaj (48 emlős, 18 hal, 15–15 hüllő és kétéltű) került országos védelem alá – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően pénzben is meghatározva az így már korántsem csupán eszmei értéküket. Egy évvel később, 1975-ben a Duna–Tisza közén megalakult a Kiskunsági Nemzeti Park, az OTvH pedig a hatékonyság jegyében ésszerűsítette a természetvédelmi kategóriákat, országos és helyi jelentőségűekre osztva az természeti értékeket. Ugyanebben az évben létrejött a speciális törődést igénylő barlangoknak szentelt Barlangtani Intézet.

Rakonczay vezetésével készült el az az irányaiban máig érvényes 15 évre szóló távlati program is, amely az 1970-es évek közepén meglévő védett területek megötszörözését irányozta elő 1990-re. A két évvel később alapított Bükki Nemzeti Park mellett az évtized végére harmincnál is több tájvédelmi körzet, közel száz országos és félezer helyi jelentőségű természetvédelmi terület létesült az országban 450 ezer hektáron; a természetvédelem fennhatósága így az ország területének 5 százalékára terjedt ki.

Annyira jól csinálta a dolgát, hogy lefokozták

A természetvédelmi fejlesztések, elsősorban a védetté nyilvánítási hullám annyira jól sikerültek, hogy a Kádár-rezsim ismert logikája szerint átszervezéssel húzta be a féket a robogó vonaton. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatallá bővített OTvH élére egy megbízhatóbb elvtársat neveztek ki, Rakonczay 1979-től a hivatal második embereként intézhette a természetvédelemmel kapcsolatos ügyeket. Addigra viszont kiépültek a struktúrák, a tervgazdaságban pedig a már elfogadott tervekben kijelölt irányban haladtak a folyamatok: 1982-ben természetvédelmi bírság kirovására kaptak jogosítványt a széles hatáskörű természetvédelmi szolgálatok, ezzel a magyarországi természetvédelem elérte a nagykorúság határát.

Három évre rá nemzeti parkká léptették elő az Aggteleki Tájvédelmi Körzetet, 1987-ben pedig megalakult a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KVVM), amelynek természetvédelmi főosztályát Rakonczayra bízták. Az 1991-ben megnyíló Fertő-Hanság Nemzeti Park előkészítését így 1990-es nyugdíjazásáig miniszterhelyettesként vezényelhette.

Nyugdíjazásának körülményeiről Rakonczay a 2006-ban megjelent Gyökerek és lombok – Erdészportrék című interjúkötetben bővebben is beszámolt. Eszerint 1989 végén Maróthy László miniszter – a természetvédőnek az utolsó november 7-i ünnepségen elmondott, Vlagyimir Iljics Lenint csak egy kaukázusi tiszafa-matuzsálem oltalmázása miatt dícsérő beszéde után – felkérte ugyan arra, hogy adja be nyugdíjkérelmét, ám ennek az erdőmérnök nem tett eleget. Már csak azért sem, mert nem sokkal később életveszélyes autóbalesetet szenvedett. Felmondólevelét végül korábbi sofőrje adta át neki, a rendszerváltozás hónapjaiban a minisztériumban ugyanis elfelejtették postára adni.

Rakonczay Zoltán a újonnan átadott sas-hegyi tanösvényen 2008-ban
Rakonczay Zoltán a újonnan átadott sas-hegyi tanösvényen 2008-ban
Fotó: www.oee.hu

1992 és 1996 között a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán egyetemi docensként a környezetvédelmi tanszék vezetője volt, de tanított a keszthelyi agráregyetemen és az ELTE több karán is. Ezután kérték fel arra, hogy a földkárpótlással magánkézbe került természeti területek állami birtokbavételét miniszteri biztosként irányítsa.

A több, mint 100 ezer hektár védetté nyilvánítása után, az 1998-ban hatalomra kerülő új kormánykoalíció kisgazda minisztere mentette fel 1999-ben. Ennek ellenére Rakonczay, bár csak közvetve, de a fennmaradó öt nemzeti park létrehozásában is kulcsszerepet játszott. Háromszáznál is több szakmai tanulmánya, több tucat kötete ma is az egyetemi ajánlott irodalom része.
Forrás: 
Qubit

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sokba fog még kerülni, hogy a Hortobágy nem lát vizet

Sok éve nem tapasztalt szárazság sújtja a Hortobágyot, a gémeskutakban alacsony a vízszint, nincsenek dús legelők, a szikes tavak kiszáradnak.

A világ legszebb kertjei

Egy virágokkal teli, illatos kertnél nincs is inspirálóbb és megnyugtatóbb közeg. A világ legszebb kertjei árulkodnak a hely kultúrájáról és történelméről. Tanítanak és elvarázsolnak.

Madagaszkári állatsorsok

Amikor, mintegy 2000 évvel ezelőtt Madagaszkáron partra szálltak az első emberek, hogy meghódítsák a sziget érintetlen ősvadonát, megdöbbentő állatokkal találkoztak. Ám azóta Madagaszkár bennszülött faunája igencsak megcsappant. Sajnos nem beszélhetünk múlt időről. A folyamat nemhogy lassult vagy megállt volna, hanem inkább gyorsult.

Frászt kapott a túrázó, miután kibontotta a bozótosban talált zsákot

Felkerült a legnépszerűbb internetes oldalra egy bejegyzés, amely egy több szempontból is aggályos esetet taglal. A hozzászólók dühösen és értetlenkedve adtak hangot véleményüknek az ügy kapcsán, amelyet a hatóságok is igyekszenek felgöngyölíteni.

Elő a naptárral: közeleg az év legnagyobb ökoturisztikai programja!

Javában zajlanak az előkészületei a Magyar Nemzeti Parkok Hete programjának, amelyen várhatóan idén is tömegek vesznek majd részt. Utánajártunk, mire számíthatnak azok, akik hazánk különleges természeti értékei közt szeretnék eltölteni szabadidejüket.

Nagy üzlet a feketególya-tenyésztés

A fekete gólya fenséges megjelenésével sokakat elkápráztat, nem véletlen tehát, hogy díszmadárként is megállja helyét. S mivel az utóbbi években gomba módra szaporodnak Földünkön a madárparkok, nem meglepő, hogy az irántuk való kereslet is jelentősen nőtt. Elsősorban Délkelet-Ázsia dinamikusan fejlődő országai a vásárlók, ott, ahol jelentős a turizmus.

Apró, okos és csinos madarunk: a mezei veréb

Csak egy veréb – mondják sokan lekicsinylőleg, pedig a verebek nagyon kedves, szép és okos madarak. A mezei veréb pedig a gyommagok fogyasztásával és a fiókáinak hordott rengeteg hernyóval kifejezetten hasznos.

Ökológiai vagy bio?

Az ökológiai vagy biotermesztés fogalmának tisztázása igen időszerű, hiszen nemcsak a hazai termesztésben, hanem a külföldi megnevezésekben is sokszor zavaros a két módszer megkülönböztetése.

Bevetik a birkákat a bécsi Duna-szigeten

Bécs talált egy kimondottan öko és mindemellett olcsó módszert a Duna-sziget füves területeinek karbantartására: fűnyíró gépek helyett egy birkanyájat.

Tájegységi iroda és új eszközpark a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreinek

Magyarország egynegyede természetközeli állapotban megmaradt terület, amire közösen kell vigyáznunk - jelentette ki Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a Béda-Karapancsa Tájegységi Iroda átadóján, szerdán Kölkeden.