0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Számadás a mezőgazdaságban – XII. Kaposvári Állattenyésztési Napok

Hagyományosan minden év szeptemberében a magyar állattenyésztés színe-java várja az érdeklődőket Kaposváron. Az elmúlt esztendőkben folyamatosan fejlődő kiállítás már bizonyította, hogy nemcsak a Dunántúlon, de országosan is meghatározó állattenyésztési rendezvény. A számos szakmai- és közönségprogram minden évben sok látogatót vonz a Pannon Lovasakadémia területére.

A házigazda Kaposvári Egyetem immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. A  Pannon Lovasakadémia területe ideális helyszín a rendezvény számára. A természetes környezet, a megfelelő infrastrukturális háttér kiváló lehetőséget biztosít a tenyész- és haszonállatok bemutatására, a rendezvényen résztvevő kiállítók kiszolgálására.

A kiállításon megjelennek az állattenyésztést kiszolgáló gépeket, eszközöket, berendezéseket, valamint az állattenyésztéssel kapcsolatos háttéripari termékeket, szolgáltatásokat kínáló cégek, valamint a takarmányipart, az állategészségügyet, az élelmiszeripart és az agrárfinanszírozást képviselő vállalkozások is.

A programok szervezését gondos előkészítés előzi meg, hogy megfelelően kiszolgálják és odavonzzák a szakmai érdeklődőket és a szórakozni vágyó közönséget is. A tenyészállat-kiállításon többek között lesz holstein-fríz tenyészállat fajtabemutató és show-bírálat, valamint minden második évben így az idén magyartarka fajtabemutató és show-bírálat is színesíti a programot. A szarvasmarha fejési és nyírási bemutató is elengedhetetlen eleme a kiállítás szakmai programjának. A húsmarha szabadterületen is tartanak fajtabemutatót és bírálatot is csakúgy, mint a sertés és juh helyszíneken is. A szervezők szeretnék idén bemutatni a Magyarországon forgalmazott sertés-hibrideket is. A Hidegvérű Lótenyésztők Egyesülete minden évben kiemelten kezeli a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. Ebben az évben is lesz tenyészállat bírálat és a már megszokott színvonalú lovasprogram is. Ezek a programok a nagyközönség számára is kuriózumot jelentenek, hiszen láthatják az állatok felkészítését egy-egy versenyre, vagy a fejőberendezéseket működés közben, de azt is megtudhatják, hogy milyen bírálati szempontok alapján ítéli oda a díjakat a hazai és nemzetközi zsűri. A kisállatok sem hiányozhatnak a kiállításról, így lesz galamb, nyúl, és baromfi is. 

A Kaposvári Egyetem a Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében minden évben színvonalas szakmai rendezvényeknek, konferenciáknak ad helyet. Ebben az évben összesen nyolc ilyen rendezvény megtartására kerül sor. Az időbeosztás miatt ezért nulladik napot hirdettek meg a szervezők. Így már szeptember 27-én, csütörtökön lesz agrár-környezetgazdálkodási konferencia és délután a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közös szervezésben tartják az Élelmiszer -és Marketing konferenciát. A következő napon, azaz pénteken a Smartfarm precíziós állattenyésztési konferencia „Álom vagy valóság” címmel járja körül a precíziós állattenyésztés témakörét. A húsmarha tenyésztés, a baromfitenyésztés iránt érdeklődők is összejönnek  Kaposváron, hogy kicseréljék és megosszák tapasztalataikat. A nagy teljesítményű sertés-hibridek tartásával, takarmányozásával, valamint a halászati ágazattal foglakozó kerekasztal beszélgetés is gazdagítja az idei tudományos programot. A hagyományosnak számító XXV. Szent Mihály-napi Juhtenyésztési Fórum is megrendezésre kerül. 

A mintegy 1500 négyzetméteres természetes élőhelyet bemutató Vadasparkban a térség vadállományát és a vadgazdálkodás feladatait tekinthetik meg a látogatók. Idén interaktív agancsmustrával, vadászati kiállítással, élőhely bemutatóval és játékos vadászképzővel is várják a nagyközönséget. A színpadi programokon többek között néptáncegyüttesek gondoskodnak a jó hangulatról. A média képviselői az idén is összemérik tudásukat a Vadfőző Bajnokságon, ahol a vadból készült finomságokat a neves szakemberekből álló zsűri bírálja. 

Minden eddiginél változatosabb szórakoztató programokkal várja a KÁN a családokat is. Mesét mond Berecz András, bordalokat énekel a Vivát Bacchus Énekegyüttes, itt lesz Vitéz László, Süsü a sárkány és még sokan mások. Kicsik és nagyok is kipróbálhatják magukat tehénfejésben, hordó-, és pónilovaglásban. A gyerekek egy mesetérkép útvonalát követve fedezhetik fel a kiállítás területét, amelynek végállomásánál mindenkit jutalom vár. Ezen kívül számos foglalkozás, interaktív bemutató közül választhatnak a látogatók.

A Kaposvári Állattenyésztési Napok helyszínén, a Pannon Lovasakadémián található Európa egyik legnagyobb fedett lovardája, így itt az időjárás viszontagságaitól függetlenül tarthatók meg az állatokkal kapcsolatos programok. A fedett lovarda az agrár-felsőoktatási intézmények gazdászversenye döntőjének is helyszínéül szolgál. A megmérettetésen 3 fős csapatok vesznek részt és mérik össze elméleti, gyakorlati tudásukat, a győztes csapat a Agrárminisztérium értékes ajándékait mellett elviheti a vándorkupát is. A mintegy 3000 fő befogadására alkalmas fedett lovardában három napon át tart a lovasprogram, amely az elmúlt években mindig teltházas volt.

www.kaposvarinapok.hu

Forrás: