0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megélénkültek a magyar-kínai agrárkapcsolatok

A közös együttműködés lehetőségeiről tárgyalt az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Csungkingi Környezetvédelmi Hivatal delegációjával.

Az elmúlt időszakban a magyar-kínai kapcsolatok megélénkülésének lehetünk tanúi – hangsúlyozta a megbeszélésen László Tibor Zoltán. Ezt támasztja alá, hogy a „Keleti nyitás” stratégiája, a kínai „Egy övezet, egy út”, valamint a „16+1” politika összhangban van egymással – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az Agrárminisztérium a két ország mezőgazdasági tárcái és hatóságai közötti együttműködést, valamint a környezetügy területén történő párbeszédet is fontosnak tartja. A tárca szerint a Jangce folyó Gazdasági Övezet kiépítése nem csupán a regionális gazdasági lehetőségek kiaknázásának eszköze lehet. A kezdeményezés ugyanis a gazdaság zöldítését, a fenntartható fejlődést és az ökológia szabályainak figyelembevételét is magába foglalja.

Forrás: AM sajtóközlemény