Back to top

Nagy az áremelési nyomás a hússzektoron

A Kínában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) megmozgathatja a világpiacot - írta a Világgazdaság az agrárkamara szakértőinek helyzetelemzésére hivatkozva. A becslések szerint legkevesebb 11 millió tonna sertéshús eshet ki a kínálati oldalról, miközben a termék világkereskedelme 8 millió tonnát mozgat meg évente.

A lap pénteki száma szerint a szintén ASP-vel sújtott Romániába irányuló magyar élősertés-export felpörgése, valamint a termelők és a feldolgozók költségeinek növekedése az árak jelentős emelkedését tenné indokolttá belföldön.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértői szerint Kínában eddig körülbelül 40 ezer házisertést öltek le az ASP miatt. A szakértők úgy tartják, hogy

a vírus miatt a világ sertéshús-termelésének 10 százaléka van potenciálisan veszélyben. A becslések szerint legkevesebb 11 millió tonna sertéshús eshet ki a kínálati oldalról, miközben a termék világkereskedelme 8 millió tonnát mozgat meg évente.

A kínai importigény növekedése az európai és a magyar piacra is hathat, a környező országok esetei pedig - különösen a kór romániai terjedése - közvetlenül befolyásolják a magyar sertéságazatot. Romániában több mint 230 ezer, Ukrajnában - 2016 óta - majdnem 80 ezer állatot kellett leölni. Augusztus végén Bulgáriában is megjelent a kór, ott hét fertőzött állatnál tartanak, Lengyelországban - ahol 2014-ben jelent meg az ASP - már több mint ezer észlelést jegyeztek fel a házisertés- és a vaddisznó-állományban.

A szakértők szerint problémát okoz, hogy a húskereskedelem "beárazta" az ASP magyarországi megjelenését, és sokszor nyomott árakon próbál vásárolni a nagyobb méretű feldolgozócégektől.

Ez - miközben az élősertés-exportárak emelkednek -, a belföldi árakat lefelé nyomja. A NAK szakértői ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a feldolgozócégek és az állattartók költségei lényegesen nőttek elmúlt évben: az emelkedő takarmányárak, valamint a munkabérköltségek jelentős növekedése számottevő áremelést tenne indokolttá.

Forrás: 
MTI/Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Afrikából Ázsiába került a falánk kártevő

A rettegett őszi sereghernyó nemcsak felbukkant, de meg is telepedett Ázsiában. Az ENSZ szerint a gazdáknak nincs választási lehetősége: kénytelenek lesznek megtanulni, hogyan éljenek együtt vele.

Egy öshonos sertés sikersztorija

Idén először népszerűsíti kampánnyal a mangalicahús fogyasztását az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete. Az „Egyél jót! – A mangalicahús különleges” szlogen alatt futó kampány célja, hogy felhívják a figyelmet védett őshonos sertésfajtánk különleges ízvilágára, beltartalmi értékeire és az egészséges táplálkozásban betöltött szerepére.

A gabonakivitel rontotta az egyenleget

Több mint tíz százalékkal esett az agrár- és élelmiszeripari termékek külkereskedelmi egyenlege tavaly, pozitív viszont, hogy a feldolgozott termékek aránya az alapanyagexport csökkenésétől függetlenül is emelkedik.

Kétszeresére nő Kína sertésimportja az ASP miatt

Kína 2019-ben várhatóan kétszer annyi sertést importál, mint az előző évben – összesen 2 millió tonnát. Kína, mint a világ legnagyobb sertéspiaca jelentős károkat szenvedett el a sertéspestis első megjelenése óta különös tekintettel 2018 végére.

Sonka, tojás, csokinyúl a középpontban – megkezdődött a tavaszi élelmiszer mustra

Hétfőn indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart.

GKI: márciusban folytatódott a GKI konjunktúraindex lassú romlása

Míg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első negyedévében kis lépésekkel, de folyamatosan csökkent a GKI konjunktúraindexe.

Tovább bővült az agrárium

A mezőgazdaság kibocsátásának 2010 óta tartó emelkedése 2018-ban is folytatódott, értéke 2720 milliárd forint volt. Ehhez mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés hozzájárult. A mezőgazdasági kibocsátás változatlan áron 3,6 százalékkal emelkedett, A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,6 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Népszerűsítik a vadhúsból készülő ételeket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezetei által közösen útjára indított eseménysorozat keretében a vadhúsfogyasztás népszerűsítésére gasztronómiai bemutatót tart Pécsett március 22-én – jelentették be az esemény szervezői közösen tartott sajtótájékoztató keretében.

Nőtt a Bonafarm csoport árbevétele tavaly

Mintegy 266 milliárd forintra nőtt tavaly az előzetes, még nem auditált adatok alapján a stratégiai partnerek eredményeivel együtt a Bonafarm csoport árbevétele, amely az azt megelőző évben 202 milliárd forintot tett ki - közölte a vállalatcsoport kedden az MTI-vel.

Új megoldások a húsmarhatartásban

A húsmarhatartás természetközeli, extenzív állattenyésztési ágazat, ezért eddig viszonylag kisebb igény volt a költséges, az intenzív termelésű ágazatokba már korábban megjelent újszerű, digitális technológiák alkalmazására.