0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Iskolakert a panelházak tövében

Budapesti iskolásoknak nyílik lehetőségük arra, hogy jobban megismerkedjenek a természettel, a saját maguk nevelte zöldségek, fűszerek zamatával az Agrárminisztérium és a Syngenta támogatásával átadott iskolakertben. A XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium udvarán köszmétebokrokat, szedret, évelő dísznövényeket ültettek és magaságyásokat alakítottak ki.

Az ég felé nyitott, falak nélküli tanterme lett az iskolának, fogalmazott Pásztor Józsefné, az intézmény vezetője, ahol örömet adó közegben tanulhatják meg a gyerekek az együttműködés fontosságát, a munka becsületét és ökológiai személetet sajátíthatnak el. Az iskola pedagógiai programjába is jól illeszkedik ez a fejlesztés, amivel egyben a környezetet is szebbé varázsolták a maguk és a környéken lakók örömére.

Köszöntőjét Nagy István agrárminiszter azzal a gondolattal kezdte, hogy a pedagógus és az agrármérnök rokon szakmák, hiszen mindketten magot vetnek el: a tanárok a tudás magjait ültetik a lelkekbe és a fejekbe. Fontos, hogy közel hozzuk a természetet a gyerekekhez, akik addig csak a boltok polcain találkoznak zöldséggel-gyümölccsel.

Az agrártárca azt szeretné, ha minden iskolában létesülhetne ilyen tankert, ahol a gyerekek megismerkednek az élelmiszer-termelés gyakorlatával, a növények sokszínűségével, a természet körforgásával.

Fontosnak tartja a tárca, hogy a zöld nevelés beépüljön az iskolák életébe, ezért ösztönözte arra a kezelésébe került szakiskolákat, hogy ökoiskolává váljanak. Jelenleg a 47 intézményükből 37 nyerte el ezt a címet, kilenc pedig örökös ökoiskola lett.

Matthew Pickard, a Syngenta ügyvezető igazgatója magyarul köszöntötte az ünnepi alkalom résztvevőit és hangsúlyozta, hogy a vállalat számára fontos a felnövekvő nemzedék szemléletformálása, ezért habozás nélkül a kezdeményezés mellé álltak. Vetőmagjaikkal abban segítenek a tanulóknak, hogy megismerjék a zöldségek változatos világát. A korszerű meteorológiai állomással és komposztálóval, madárodúkkal is fölszerelt kertben a természeti jelenségek, a beköltöző rovarok, madarak pontos megfigyelésére is mód nyílik.

A mintegy 4 millió forintos beruházás a Syngenta, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, a Városgazda XVIII. Kerületi Nonprofit Zrt. valamint a Külső-Pesti Tankerületi Központ támogatásával valósult meg. A kert terveit Bagdiné Fekete Orsolya és Weiszer Ádám készítette.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu