0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Rangos kutyakiállítás a szomszédban

Közel ezer ebet mutattak be azon a nemzetközi kutyakiállításon, amelynek az elmúlt hét végén adott otthont a muravidéki kisváros, Lendava. A CACIB Lendava 2018 nevű versenyre számos magyarországi ebtartó is érkezett.

A kutyakiállítást a Lendvai Kinológiai Egyesület szervezte, melynek elnöke, Pozsonec Róbert elmondta: ez már a 15. nemzetközi kiállítás a városban. Ezúttal kétnapos volt, és 21 országból jöttek résztvevők – zaol.hu.

– A kétévente rendezendő CACIB Lendava az egyik legrangosabb kutyakiállítás Szlovéniában – folytatta az elnök. – Minden alkalommal kiválasztunk egy fajtát, amelynek versenye az adott évben kiemelt kategóriának számít. Most az angol buldogra esett a választás, így értelemszerűen abból hoztak a legtöbbet, de rengeteg másfajta kutya is látható.

A szombati versenyre 468, a vasárnapira 433 ebet neveztek be a gazdáik, összesen 138 fajtából. Sok a magyarországi résztvevő, ez külön örömmel tölt el bennünket.

A benevezett kutyákat nemzetközi zsűri bírálta, melynek tagjai között ugyancsak több magyar bíró volt. A legismertebb közülük dr. Balogh Zsuzsanna, aki a világ legrangosabb versenyein szokott zsűrizni. Pozsonec Róbert szerint az ő jelenléte a lendvai verseny számára hatalmas elismerés.
A nagykanizsai Boros Bianka első alkalommal hozta el Tiszaparti Szélvész Cara nevű két és fél éves vipetjét, azaz kis angol agarát a szlovéniai városba.

– Ez a negyedik versenyünk, volt már osztálygyőztes, s eddig jellemzően kitűnőre értékelték a zsűritagok. Remélem, hogy itt is ezt a minősítést kapja – mondta a kutya gazdája. – Lendva közel van hozzánk, egyrészt ezért választottuk ezt a kiállítást, de volt egy másik oka is, mindig megnézem, hogy kik a bírák, illetve honnan érkeztek, s az alapján döntünk a versenyen való részvételről. Itt most egy magyar és egy szlovák bíró előtt kellett bemutatkoznunk.

Boros Bianka hozzátette: a versenyen nemcsak a kutya küllemét és viselkedését értékelik a bírák, hanem a felvezetésnek is nagyon fontos szerepe van, azaz a kutya-gazdi kapcsolat is a minősítés szempontjai közé tartozik.

Forrás: zaol.hu