Back to top

Indul a gombaszezon a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is

Beindult a gomba a Balaton-felvidéki és a bakonyi erdőkben. Kelli Lajossal, a veszprémi piac szakellenőr úgy látja, a tipikus őszi gombák még csak mutatóban vannak, remélhetőleg azokból majd októberben lehet sokat találni.

Gombaszempontból jó volt a nyár, mert elég sok eső esett, és volt például bőven nyári vargánya - mondta Kelli Lajos a likebalaton.hu-nak.

– Érdekes, hogy a szokásosnál kevesebb galambgomba jött elő, pedig ebből máskor sok szokott lenni. Későn kezdtek jönni a nyár végi gombák, most viszont, úgy tűnik, sietnek – minden egyszerre jön elő.

A tipikus őszi gombák még csak mutatóban vannak, remélhetőleg azokból majd októberben lehet sokat találni – meséli Kelli Lajos, aki közel 10 éve ellenőrzi a veszprémi piacon árusított gombákat és vizsgálja a kirándulók saját részre gyűjtött gombáit.

A túrázók egyre többen vannak, érezni lehet, hogy a Balatonra és a Balaton-felvidékre már nem csak a tó miatt jönnek az emberek. Sokan vannak, akik hátizsákjukkal nem a Balatonnak, hanem az erdőnek veszik az irányt.

Kelli Lajos
Fotó: likebalaton.hu
Kelli Lajos nem elégszik meg az ehető, nem ehető, mérgező kategória elkülönítésével, részletesen elmagyarázza, mit kell tudni az adott gombafajról. Látszik, hogy szeret magyarázni, nem véletlen, hogy civilben testnevelés–földrajz–erkölcstan tanár. Ha nem a piacon dolgozik, testnevelést oktat Balatonfüreden a Református Általános Iskolában.

– Amióta az eszemet tudom, gombászok. 10 éve egy ismerősöm javaslatára a Soproni Faipari Egyetemen végeztem el a szakellenőri képzést, és utána nem sokkal egy másik barátom szólt, hogy Veszprémben gombaszakellenőrt keresnek.

Nagyon szívesen beszélek a gombákról, még azt is el szoktam mondani, hogy melyik fajt hogyan érdemes felhasználni, sőt recepteket is szoktunk nyomtatni, amit kirakunk az asztalra és ingyen lehet vinni belőle.

Sokan csak a tanulás kedvéért jönnek, ők már csak néhány darabot hoznak a számukra ismeretlen fajokból.

Előfordul, hogy otthon keresnek, de néha még az iskolába is eljönnek, hogy „csak azt az egy gombát” nézzem meg. Itt, ha sok a gomba és sor alakul ki az asztalnál, akkor vannak, akik csak azért állnak meg, hogy meghallgassák, mit kell tudni egy-egy gombafajtáról.

Egy idősebb úr karbolszagú csiperkét hoz. Jól teszi, hogy megmutatja, mert ez bizony mérgező gomba, fogyasztása hányást, hasmenést okoz. Többen jönnek ehető akáccsiperkével, és valaki gyönyörű, hatalmas nagy spórás csiperkéket mutat.

Érkezik néhány darab császárgalóca is. Lajos felhívja a gyűjtő figyelmét, hogy ez bizony védett gomba, melynek eszmei értéke ötezer forint darabonként.

Meg kell csodálni a szépségét és ott kell hagyni a termőhelyén. Úgy látja, hogy fejlődik a gombászkultúra, szerencsére egyre kevesebb a zacskóba gyűjtött gomba.

– Én azt javaslom, hogy mindenki csak annyit gyűjtsön, amennyit fel tud dolgozni és meg tud enni, az ismeretlen fajokat gyűjtse külön.

A gyűjthető mennyiséget az erdőtörvény is szabályozza, két kilogrammot lehet saját célra szedni.

Mindig hagyjuk ott a túl öreg vagy nagyon fiatal termőtesteket, hadd szaporodjanak, akkor jövőre is találunk majd. Figyeljünk az erdészeti előírásokra is, a Bakonyerdő területein például már tart a vadászszezon, és azt kérik a kirándulóktól, hogy csak reggel 9 és 16 óra között tartózkodjanak az erdőben.

Forrás: 
likebalaton.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Trófeamustra: a 2018-as vadászati főszezonban elejtett gímbikái

Vadászok és erdészek idén is a mátrai Nagy-Halmaj-réten gyűltek össze, hogy megtekintsék a 2018-as vadászati főszezonban elejtett gímbika trófeákat.

A természet megóvása csak közös összefogással lehetséges

Hazánk természeti öröksége, nemzeti kincs, amit közösen kell megóvnunk - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület megalapításának 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Adománygyűjtő-konvojjal hívták fel a figyelmet a súlyos élelmezési problémákra

30 tonnányi élelmiszeradomány gurult keresztül Budapest belvárosán az Élelmezési világnap alkalmából: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) közös akciója amellett, hogy rászorulókon segít, rendkívül súlyos, globális problémákra is felhívta a figyelmet.

Bioropi és a feldolgozóipar

Évek óta nő a feldolgozott élelmiszerek forgalmazásának aránya, s az egyre élesedő ágazati versenyben a költségek optimalizálásával, csökkentésével igyekeznek nyerő helyzetbe kerülni. Egervári Márk, a Biopont Kft. ügyvezető igazgatójának cégbemutatkozójával kezdődött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága "Erősödő élelmiszergazdaság" címmel tartott sajtótájékoztatója Ercsiben.

EU kampány az uniós élelmiszerek népszerűsítésére

Az Európai Bizottság az Európai Unió (EU) mezőgazdasági költségvetéséből 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte - közölte az uniós bizottság.

A gemenci sztárpár

Televíziók, hírportálok, újságok – köztük lapunk is – foglalkoznak hónapról hónapra Tóbiás és Sára magánéletével. Talán nincs is az országban olyan médiafogyasztó, aki ne hallott volna a híres gemenci feketególyapár életének egy-egy szívmelengető vagy éppen fájdalmas eseményéről.

Rekord alacsony a Duna: az iszap fogságába estek a kishajók Neszmélynél

Komáromtól Esztergomig régen nem látott alacsony vízállást mérnek a Dunán. A szakemberek véleménye szerint pedig ez még nem is a „mélypont”, hiszen az elkövetkező napokban legalább húsz-harminc centis további apadás várható.

Nagy átalakítást sürgetnek a klímaváltozás elleni harcban

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.

A Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánítására emlékeztek

79 éve, 1939. október 10-én nyilvánították védetté a Debreceni Nagyerdő észak-keleti sarkának egy harminchektáros tölgyesét. A magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be ezt a területet és alább még öt kisebb darabot.

FruitVeB: a zöldségtermés a tavalyihoz hasonlóan, 1,9 millió tonna körül lehet

Néhány zöldségfélét, köztük a paprikaféléket és a zöldborsót ugyan károsította a hosszú aszályos időjárás, a csemegekukoricának ugyanakkor jót tett a meleg, rekordtermés várható. A zöldségtermés az idén megközelítheti a tavalyihoz hasonló 1,9 millió tonnát, a mennyiséget azonban októberi időjárás még akár 5 százalékkal is befolyásolhatja.