0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

„Viharos” lovaglás közben is balesetmentesen

Szemerkélő esőben kilovagolni sokak számára kellemes elfoglaltság. Amikor azonban viharba fordul az idő, óvatosnak kell lennünk. A vihar hirtelen is lecsaphat, akár tereplovaglás közben, akár egy lovas rendezvényen. Ilyenkor lovunk viselkedése idegessé, dühössé, válhat, ezért nagyon fontos tudnunk, mi a teendő ebben az esetben. A következőkben elárulunk néhány hasznos tippet.

Amikor úgy döntünk, esőben lovagolunk ki, mindenképpen ellenőrizzük az időjárás előrejelzést, nem várható-e komolyabb vihar. Nagy felhőszakadás esetén ne lepődjünk meg, ha lovunk megpróbál megfordulni: a lovak úgy védekeznek az eső ellen, hogy farukkal az eső és a szél irányába fordulnak.

Mennydörgés és villámlás

Nem biztonságos dolog viharban vagy jégesőben lovagolni. A villámcsapás elkerülése végett tanácsos gyorsan fedezéket keresni, ahol megvárhatjuk, míg kitisztul az idő. Ha otthonunkhoz közel ér minket a vihar, azonnal siessünk haza.

Előfordulhat, hogy a vihar otthonunktól távol csap le ránk. Ilyenkor – még ha a vihar távolinak tűnik is – mindenképpen kerüljük a magaslatokat, dombtetőket. Hasonlóképpen kerüljük a nagyon alacsonyan fekvő területeket is, mivel a völgyekben előfordulhatnak áradások az eső következtében. A hirtelen áradás komoly veszélyt jelenthet. Maradjunk távol a magányosan álló fáktól és kisebb facsoportoktól, a drótkerítésektől és egyéb fémszerkezetektől. Szálljunk le a nyeregből és kössük ki a lovat egy alacsony bokorhoz – nem fához!

Szél és eső

Viharban a szél nagyon felerősödhet. Ebben az esetben is szálljunk le a nyeregből, mert erős szélben a lovak idegessé válhatnak.

Maradjunk távol az erdős, fás területektől. Keressünk menedéket egy erős épületben, vagy húzódjunk be valamilyen tereptárgy, például nagy szikla mögé.

A jégeső és a vihar gyakran együtt jár. A sisak védelmet nyúlt a fejünknek, a nyereg pedig megvédi a ló hátát. Szálljunk le a lóról és húzzuk fedezékbe, még akkor, ha a fedezék csupán egy kis bokor: ez is képes felfogni a hulló jégdarabokat és megvédeni minket. Ha ez mégsem működik, vedd rá a lovad, hogy hajtsa le a fejét és tegyél meg mindent, hogy megvédd. Heves viharban a ló ingerlékennyé válhat, ezért legyünk óvatosak, nehogy kárt tegyen bennünk.

Az eső miatt megváltozhatnak a terepviszonyok. A hirtelen jött felhőszakadás gyökereket és köveket moshat ki a talajból, ezért a jól ismert ösvényeken is óvatosan kell közlekednünk.

De nem csak a lábunk elé, hanem a fejünk fölé is figyelnünk kell: a vihar fákat dönthet ki és ágakat törhet le. Kerüljük a félig kidőlt fákat, veszélyes alattuk átmenni.

Lovas rendezvényen

Amennyiben kültéri versenyen vagy egyéb rendezvényen vagyunk, amikor a vihar lecsap, vezessük lovunkat a lószállítóba, és zárjuk be az ajtót.

Győződjünk meg róla, hogy minden zár és lánc a helyén van, és semmi sem lóg a földre: a fém alkatrészek ugyanis áramot vezethetnek a földből az autóba.

A lovas számára is az autó a legbiztonságosabb hely. Ha semmilyen fém tárgy nem ér a földhöz, az autó gumiabroncsai megóvják a járművet a villámcsapástól. Valamint az autó védelmet biztosít jégeső és szélvihar esetében is.

Beltéri lovaglás esetén

A vihar akkor is megzavarhatja lovat, ha fedett helyen lovagolunk. Az eső hangos kopogása a fémtetőn, vagy a mennydörgés félelmetes hangja könnyen megijesztheti a lovat. Ezen kívül meg kell jegyeznünk, hogy nem biztonságos vihar idején fémszerkezetes épületben tartózkodni, így az ilyen lovardát ildomos kerülni. A villám a lovardába, istállóba is belecsaphat, ennek elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy megfelelő villámhárítót szereljünk fel az épületre.

Forrás: thesprucepets.com