0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egymásra licitálnak a felvásárlók: jó, de kevés fűszerpaprika termett

Ha nagyon nem csípi meg a fagy a paprikát, korrekt, jó minőségű és festéktartalmú lehet az idei termés, ám mennyiségre alig több mint a fele a tavalyinak. Egymásra licitálnak a felvásárlók, több pénzt kapnak a fűszerpaprikáért a termelők.

– Csak 50 százalékos lesz az idei fűszerpaprika-termés, területenként ez nagyon változó, de a legjobb esetben is minimum 30-40 százalékos lesz a terméskiesés – mondja Molnár Anita, a röszkei Paprikamolnár Kft. ügyvezetője a delmagyar.hu-nak. Megtudták, volt, akinek olyan rosszul sikerült, hogy már ki is tárcsázta, miközben még csak most járnak az első szedés végén.

A kánikulát megelőzően feléjük óriási esők voltak, állt is a víz a földeken, tömörödött a talaj, kapálni kellett – volna – a paprikát, több kézi növényápolást igényel ilyen időjárás mellett.

– Betegen ment bele az augusztusba a fűszernövény, és erre jött a rekordhosszú kánikula

– mondja a szakember, hozzátéve, az a virág, ami augusztus 20-ig nem köt meg, abból a szezon legvégéig, október 20-ig nem lesz termés. Az optimális kötési idő június második felétől augusztus közepéig tart, ebből lehet csak mennyiségi hozam. Megtudjuk, a jó nyáron a mennyisége, a szép őszön a minősége múlik a paprikának.

Darabra és talán méretre sem tűnik olyan vészesnek a kiesés, ám vékonyabb a paprika fala, és könnyebb is – így azután kevesebb lesz belőle az őrlemény.

A Paprikamolnár Kft. jellemzően 50 termelővel áll szerződéses kapcsolatban, többségük a környékről szállítja be a nyers termést, amelynek kilójáért 150–180 forintot kapnak.

– Most, hogy kevesebb a paprika, a szabadpiacon előfordul a 220 forintos kilónkénti ár is. Megtörténik, hogy telefonon hív az egyik termelő, és mondja, más mennyiért vinné tőle azonnal, ilyenkor be kell mennünk a két ár közé, hogy nekünk adja le – avat be a hétköznapi „agrárkapitalizmus” rejtelmeibe Molnár Anita. Azt is hangsúlyozza, a termelő ennél is magasabb árat érdemelne.

Egyre nehezebben tudják a végtermék, az őrlemény árában érvényesíteni a 20 százalékkal nagyobb beszerzési árat és az egyéb költségek növekedését. Az ipari felhasználóknak a gáz is körülbelül 20 százalékkal drágult, márpedig az húzós tétel, hiszen gázüzemű a szárítójuk.

Érdemben a minimálbér fölé kell menniük, hogy munkaerőt találjanak, illetve a meglévőt megtartsák – és természetesen mindig keresnek embert, különösen ilyenkor, szezonban.

Egy kiló őrölt paprika 2700 forint náluk, mostanában nemigen tudták az árát emelni. – Szerencsére van még készleten egy kis ópaprika, az újra nálunk néhány napot még biztosan várni kell – mondja az ügyvezető, hozzátéve, szinte biztos abban, hogy egy év múlva ilyenkor nem lesz már a 2018-asból őrölt paprika a rosszabb év miatt.

Körülbelül 60 százalékos termésről, jó, de nem kiugróan magas minőségről számol be az üllési paprikatelepet és a szárítót üzemeltető Doma-Food ügyvezetője, Sinkó Imre, hozzátéve, hogy

a festéktartalom idén rendben van. Szerinte túl magas a felvásárlási ár, ők jelenleg 180 forintot adnak egy kilogramm nyers fűszerpaprikáért.

Ocskó István, a Szegedi Paprika Zrt. fűszerpaprika alapanyag beszerzési vezetője augusztus második felében még az évek óta változatlan, bruttó 120-130 forintos felvásárlási árról beszélt.

– Az eltelt bő egy hónapban egyértelmű lett, hogy országos szinten is csak 50 százalékos a termés fűszerpaprikából – mondja, hozzátéve, az erőteljes keresleti piac nagy áremelkedést hozott. Egy kilogramm nyers fűszerpaprikáért minőségtől függően 160–180 forintot adnak, ami szerinte meg fog jelenni majd az őrlemény árában is.

Forrás: delmagyar.hu