0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nőtt a borfogyasztás a nyári fesztiválokon

Jelentős sikert könyvelhet el a Mátrai borvidéket képviselő Dubicz Borászat és Szőlőbirtok: Sziget fesztiválok borfogyasztása 20 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, amely a fogyasztási trendek változása mellett a szállított borok minőségének is betudható.

Külön büszkeség a borászat számára, hogy a Sziget Red a VinCE Magazin nagy nyári vörösbor tesztjén is remekül szerepelt.

A számok tükrében, a hazai és nemzetközi szakma, valamint a fesztiválozó közönség visszajelzései alapján is biztosra vehető, hogy kitűnő döntés volt a Borháló Borkereskedés részéről, hogy hivatalos szállítóként a Dubicz Borászat borait választotta a 2018-as Sziget fesztiválok boraivá.

A rendezvények számára készített három bor, a Sziget Rosé, a Sziget White és a Sziget Red, megdöntött minden eddigi fogyasztási rekordot.

A beékezett értékesítési adatok alapján már biztosan tudható, hogy a VOLT, a Balaton Sound, a Sziget, a Be.my.lake, valamint a Strand fesztiválokon 20 százalékkal nőtt a borfogyasztás, nem kis szeletet harapva ki az eddig a sör által uralt tortából.

A hivatalos Sziget borok mellet a Dubicz prémium borai is elérhetők voltak a fesztiválozók számára.

Az Irsai Olivér 2017, Sauvignon Blanc 2017, és Chardonnay 2016 borokból 75 százalékkal több fogyott idén, mint a tavalyi év hasonló kategóriás termékeiből, alátámasztva a borászat azon meggyőződését, hogy ezen rendezvényeken a fröccs mellett komoly kereslet van a kiemelkedő minőségű, díjnyertes borok iránt is.

A Dubicz és a Borháló által közösen összeállított kínálat koncepciója a borok több formában, fröccsként, koktélok formájában, illetve önmagukban történő fogyasztását célozta. A 133 000 palackot kitevő fogyasztási adat pedig ezen elgondolás helyes voltáról árulkodik.

„Nagyon nagy öröm és nem kis büszkeség számunkra, hogy ezt a komoly sikert nem csak a rendkívül jó számadatok támasztják alá, de a szakma és a fesztiválozó közönség visszajelzései is mind azt üzenik, hogy nagyon szerették a borainkat. Külön boldogság és fontos elismerés az is, hogy Sziget Red borunk második helyezést ért el a VinCE Magazin nagy nyári vörösbor tesztjén.” – mondta el Dunai Bernadett, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok tulajdonosa. Hozzátette:

„Örömmel tölt el, ha arra gondolok, hogy a nyári fesztiválok nagyszámú nemzetközi résztvevője révén borainkkal nem csak a Dubicz birtok, de a magyar borok hírnevének öregbítéséhez is jelentősen hozzájárultunk és remélhetőleg fokozni tudtuk a hazai minőségi borok iránti érdeklődést, keresletet is.”

A több mint 110 éves múltra visszatekintő Dubicz Borászat és Szőlőbirtok a Mátrai borvidék adottságait és a legmodernebb technológiákat ötvözve a kiváló ár-érték arányú könnyed borok mellett magas beltartalmú reduktív fehérborokat, valamint hordóban erjesztett és érlelt testesebb borkülönlegességeket készít.

Forrás: dubicz borászat