0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 17.

Egy százaléknál is kevesebb magyar termék volt érintett az uniós riasztási rendszerben

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem négyezer bejelentés kevesebb mint 0,7 százaléka érintett magyar előállítású terméket 2017-ben – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. Ezek főként baromfihúshoz és -termékekhez, étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez, valamint tojáshoz és tojástermékekhez kapcsolódott.

A 39 éve működő RASFF az uniós tagállamok hatóságai közötti gyors információáramlás érdekében jött létre. E riasztási rendszer segítségével számos élelmiszerbiztonsági kockázatot még azelőtt sikerült elhárítani, hogy a kifogásolt termék a vásárlóknak gondot okozhatott volna.

Az Európai Bizottság által készített, nemrég közzétett 2017-es összegzés alapján tavaly mintegy 3800 eredeti bejelentés jelent meg a RASFF-on, amelynek 90 százaléka az élelmiszerekhez kötődött. Az új bejelentések száma 24 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Az Unióban gyártott termékekben az esetek nagy részében a patogén mikroorganizmusok (elsősorban baromfi- és hústermékekben), a rovarirtószer-maradékok és a növényvédőszer-maradékok, valamint a nehézfémek okoztak problémát. Az előző évben sok tagállam élelmiszeriparát megrázta például a tojásban és baromfihúsban kimutatott, rovarirtószer-hatóanyagként alkalmazott fipronil.

A hazai vonatkozásúvá vált 147 RASFF ügy 123 esetben élelmiszerrel, 14 esetben takarmánnyal, 10 esetben pedig élelmiszerrel érintkező anyaggal kapcsolatos probléma volt.

Itthon leginkább a baromfihús és egyéb baromfitermékek, az étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek, valamint a tojás és tojástermékek, illetve a takarmány alapanyag tekintetében adódott gond. Az uniós átlaghoz viszonyítva kisebb számban kellett például gabonatermékekkel és pékáruval kapcsolatban eljárni.

Magyarországon előállított termékkel kapcsolatosan 26 esetben merült fel élelmiszerbiztonsági probléma, ez a számadat közel azonos a tavalyi évivel.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kommunikálja a hazai lakosságot érintő ügyeket annak érdekében, hogy a vásárlók minél szélesebb köre időben értesüljön a problémákról. A RASFF rendszeren érkező valamennyi riasztás megtalálható a NÉBIH honlapján. A témához kapcsolódó további információk elérhetőek a RASFF Portal oldalon.

Az éves RASFF jelentés (2017.) letölthető formában elérhető ide kattintva.

Forrás: Nébih