0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Látványosan nőtt az augusztusi kiskereskedelmi forgalom

A piaci várakozásokat meghaladta a kiskereskedelmi forgalom augusztusi növekedése, ami a GDP harmadik negyedévi alakulása szempontjából is kedvező jel lehet - így kommentálták a KSH szerdán kiadott legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott első becslése szerint augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 5,4, illetve 5,3 százalékos emelkedés után. Az év első nyolc hónapjában 6,6 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése az előző év azonos időszakához mérve.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárját azzal indította, hogy a gyengébb július után a piaci várakozásokat jelentősen meghaladta a kiskereskedelmi forgalom augusztusi növekedése, így megjött a várt korrekció, és a harmadik negyedéves gazdasági teljesítmény is egy kicsit kedvezőbb képet festhet, mint az előző havi adatok alapján.

Előre tekintve, az ING Bank vezető elemzője úgy látja, hogy

az erős bérkiáramlás továbbra is képes lesz fenntartani a kiskereskedelem 6-7 százalék körüli növekedési ütemét, az év egészére 6,9 százalékos teljesítményt jeleznek a bank szakértői, ami azt is jelenti, hogy a fogyasztás maradhat a gazdaság egyik legfontosabb motorja.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint is az augusztusi adat lényegesen meghaladta a várakozásokat. Az idén folytatódó, 8 százalékot meghaladó reálbér növekedés, a március óta 16 éves csúcs közelében tartózkodó fogyasztói bizalom, a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése miatt a következő hónapokban fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése. A tavalyi magasabb bázis miatt azonban az év hátralévő részében már lassulhat a növekedés üteme. Így a tavalyi összességében 5,6 százalékos növekedést az idén gyorsabb, 6,2 százalékos növekedés követheti, ami hozzájárul a GDP növekedésének gyorsulásához is.

Jövőre a reálbérek növekedése 6 százalékhoz közeli mértékben folytatódhat, így a kiskereskedelmi forgalom növekedése is fennmaradhat, bár az üteme – a Takarékbank várakozása szerint – 4,5 százalékra lassulhat. A keresletnek további lökést adhat az új lakások idén és jövőre várható átadási hulláma is.

A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani.

A kiskereskedelem gyorsulása összhangban van Suppan Gergely azon várakozásával, hogy a GDP idei növekedése a tavalyi 4,1 százalékot meghaladó 4,6 százalékos lehet. A munkaerőhiány miatt a bérek növekedési üteme, ezzel a kiskereskedelmi forgalomban is megjelenő fogyasztás is meghaladhatja a várakozásokat így a GDP növekedése is nagyobb lehet.

Forrás: MTI