0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Olajozottan folyik a tökmag „betakarítása”

Zajlik az olajtök betakarítása Nógrád megyében, nagy részével már végeztek is a gazdák. Szécsényben, illetve környékén, csaknem kilencezer hektáron foglalkoznak ezzel a növényi kultúrával. A betakarított termés egy részét tökmagként értékesítik, de egyre inkább jellemző, hogy tökmagolajat készítenek belőle, ami kedvező hatással bír az egészségre.

A tökmagolaj-készítés 300 éves hagyományra vezethető vissza. Hazánkban az 1950-es évek előtt jelentős mennyiségben állították elő, de a második világháború után megszűnt e tevékenység – írja a nool.hu.

– Édesapámék a ’80-as évek elején kezdtek el foglalkozni a tökmag termesztésével, sőt ő volt az első, aki behozta ezt a növényt a környékre. Az évek során folyamatosan fejlődtünk, 2011-ben pedig úgy döntöttem, hogy befejezem a gépészmérnöki pályafutásomat és elkezdek tökmagolajat gyártani – mondta Kuris Péter a szécsényi egyéni vállalkozó. Hozzátette: hosszú út vezetett odáig, hogy mindezt megvalósítsa, hiszen ki kell alakítani egy megfelelő üzemet, be kellett szerezni a szükséges engedélyeket. Két évbe telt, hogy megvalósítsa terveit.

A Kuris Péterék által készített tökmagolaj először 2013-ban jelent meg a piacon, azóta megállás nélkül foglalkoznak ennek értékesítésével.

– A tökmagot május elején, legkésőbb közepén vetjük el, amelyet többszöri kapálás, illetve sorközművelés követ, ugyanis ez utóbbival tartjuk tisztán a gyomnövényektől.

A betakarítás függ az időjárástól, általában szeptemberben végezzük el az ezzel kapcsolatos munkálatokat, idén azonban a nagy melegre való tekintettel már augusztus végén elkezdődtek ezek a tevékenységek – tudtuk meg az egyéni vállalkozótól.

Kifejtette a betakarítás úgy történik, hogy tökmagtolóval elválasztják a növényzetet a szárától, majd olyan sorokba rendezik, hogy a tüskés hengerrel fel tudják szedni.

– Ekkor bekerül a gépbe, amely összetöri és különválasztja a magot a húsától. Azonban ekkor még ott van a magon a savas kémhatású növényi folyadék, amelyet le kell mosni róla, mert különben elkezd erjedni. Ezt követően kerül fel a szárítóra, ahol 16–18 órát tölt, majd utána lehet raktározni, feldolgozni – mondta Kuris Péter.

Ezután egy tisztító rostálás után olajütéses technológiával dolgozzák fel a magot: először darálják, majd vízzel dagasztják, ezt követően 80–110 Celsius-fokos hőmérsékleten hevítik, végül pedig kipréselik belőle az olajat. A folyamat a palackozással zárul.

– A termék nagy részét értékesítésre bocsátjuk, azonban saját felhasználásra is tartunk meg belőle, hiszen rendkívül egészséges termék. Olyan készítmény, ami jó hatást gyakorol a prosztatagyulladás kezelésére, a húgyúti panaszokra, fertőzésekre, továbbá magzatmegtartó képességgel is bír – hangsúlyozta Kuris Péter. – Előbbieken kívül kedvezően befolyásolja a magas vérnyomást, az agy vérkeringését is.

Forrás: nool.hu