0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Elkezdődött a homoktövisszüret

Elkezdődött a homoktövisszüret Jászszentandrás határában. Idén is bő termés várható, ami jócskán ad munkát a helyieknek. Egyre kevesebb a közfoglalkoztatott dolgozó, ezért a kétkezi munkát igénylő betakarítás olykor nehézségekbe ütközik. A piac telített, ez pedig folyamatos termékmegújításra ösztönözi a feldolgozást végző szociális ­szövetkezetet.

A község határában már elkezdték szüretelni a homok aranyának is nevezett vitamindús homoktövisbogyókat. Ottjártukkor a szoljon.hu megtudta, hogy a munkálatokhoz bizony szorgos-dolgos kezekre van szükség.

– A tüskék miatt nem egyszerű a bogyókat begyűjteni, ezért azokat ággal és levelekkel együtt kell levágni – magyarázta el a munkafolyamatot Kovács József, aki közfoglalkoztatottként dolgozik. A lemetszett homoktöviságakat összegyűjtik, kocsira pakolják és a feldolgozást végző üzembe szállítják.

A képviselő-testület évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy közfoglalkoztatás keretében homoktövis-termesztésbe kezd a község.

A telepített homoktövisbokrok 2016-ban fordultak először termőre, és azóta évről évre több ontja gyümölcsét a Himalája vidékeiről származó, C-vitaminban bővelkedő ­csodabogyóból.

– Jelenleg kilenc hektáron van homoktövis-ültetvényünk. Ebből három hektár régebbi és hat hektár újabb telepítésű. A területekről összesen körülbelül tizenhat tonna termést várunk idén.

– A közfoglalkoztatás keretében helyben megtermelt homoktövisbogyók feldolgozására szociális szövetkezetet hozott létre az önkormányzat. Jelenleg hat főt foglalkoztatunk – mondta Szabó László polgármester.

Az értékes vitaminbombát feldolgozó üzemben gyümölcslét, szörpöt, teát, homoktövisvelőt és gyümölcsőrleményt készítenek.

A fogyasztók egyre jobban megismerik és megkedvelik a narancssárga bogyó jótékony hatásait.

Évszakfüggő, hogy melyik készítmény a keresettebb, nyáron leginkább a szörp, ősszel és télen a tea és a gyümölcsvelő kedveltebb. A polgármester kiemelte, hogy az értékesítésnek vannak nehézségei ugyanis telített a piac.

– Néhány évvel ezelőtt sokkal kevesebb homoktövisbogyóból készült terméket lehetett kapni. Mára ez a helyzet megváltozott, sokkal több készítmény megvásárolható.

– A termelés nem olcsó, ezért alacsony ár helyett jó minőségű termékek széles választékával lehetünk sikeresek. Igyekszünk mindig valamilyen újdonságot kitalálni. Nemcsak hazai, hanem arab piacra is termelünk – mondta Szabó László.

A homoktövis termesztése nincs gépesítve, ezért többnyire kétkezi munkára vannak hagyatkozva.

A termés betakarítása lassú folyamat. A közfoglalkoztatásban egyre kevesebb dolgozót tudnak alkalmazni, így gondot okozhat, hogy kivel szüreteljék le a szupergyümölcsöt.

A problémára megoldást jelenthet a polgármester szerint, ha alkalmi munkavállalókra bízzák a bogyók begyűjtését.

Szeretnének önellátóvá válni

A homoktövisbogyó feldolgozására létrehozott jászszentandrási szociális szövetkezet dolgozóinak béréhez belügyminisztériumi pályázaton nyertek támogatást. Idővel azonban szeretnék saját bevételeikből finanszírozni a bérköltségeket.

Célul tűzték ki továbbá, hogy a szövetkezet minél inkább önellátóbbá váljon és megőrizzék, illetve bővítsék a már létrehozott munkahelyeket. Egészségmegőrző termékeikkel rendszeresen részt vesznek helyi és megyei rendezvényeken, piacokon, valamint pozitív példaként az országos közfoglalkoztatási kiállításon is bemutatkoztak már.

Forrás: szoljon.hu