0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

„Ez a bolt egy nagy kovász…”

Van egy régies stílusú üzlet Keszthelyen, amelyben a vásárló úgy érzi magát, mint a nagyi kamrájában annak idején. Ennél is fontosabb azonban, hogy nemcsak a hangulata, hanem az ott található ízek is a múltat idézik – vagyis a termékek természetesek és finomak. Ez itt mindenre igaz, mert az áruk összeválogatásakor eleve ez a szándék vezérli az üzlet tulajdonosát.

Helyi mézek, lekvárok, húsáruk, tejtermékek, gyümölcsök, zöldségek, friss pékáruk és különféle kézműves termékek – Keszthely 30–40 kilométeres körzetének termelőitől, gazdálkodóitól szerzik a bolt kínálatának oroszlánrészét. A Tulipán Helyi Termékboltról van szó, amelyről tudni kell: nemcsak a vásárlók, hanem a beszállítók és a termékek száma is jócskán nőtt az elmúlt 6 esztendőben, vagyis a nyitás óta.

– Ez a bolt olyan, mint egy kovász, ami összegyűjti a helyi és környékbeli termelőket.

Amikor 6 esztendeje a feleségemmel létrehoztuk a vállalkozást, még a két kezemen meg tudtam számolni a beszállítóinkat. Azóta minden tekintetben nagyot változott a világ, jelenleg száz fölött van ez a szám. Talán nem kell nagyon elemezni, mekkora a különbség – fogalmazott Kiss László Tibor felesége és üzlettársa, Király Zsuzsanna társaságában.

Hozzátette, hogy a kezdetek óta fontos céljuknak tekintik, hogy a boltban olyan termékek is megtalálhatóak legyenek, amelyek segítik a betegek, a diétázók, az egészséges táplálkozás híveinek életét. Természetesen a kínálat nem szorítkozik ezekre a termékekre. Várnak minden érdeklődőt, azokat is, akik egyszerűen csak minél finomabb, minél egészségesebb ételeket szeretnének fogyasztani.

Kiss László Tibor elmondta, hogy ,A helyi termékek boltjának egyik alapvető célja az, hogy a településükön élő emberek hozzá tudjanak jutni olyan termékekhez, amelyeket nem nagyipari termelők, ha­­nem helyi emberek állítanak elő.

A másik fő cél, hogy azáltal, hogy a boltban értékesített termékek egy részét helybeliek állítják elő, a boltban elköltött forintok helybelieket gyarapítsanak.

Kiss László Tibor szerint ez hosszabb távon egyértelműen választék- és mennyiségi bő­­vülést eredményez egyszerre, ezáltal pedig új munkahelyeket teremthet. Fontosnak tartja, hogy segíteni tudják – és természetesen se­­gítik is – azokat a termelőket, akik szeretnének „megkapaszkodni” a piacon, ami nem könnyű, de minőségi termékekkel és támogatással sikerülhet. Ha sikerül, az mindenkinek jó: a vállalkozók elindulhatnak egy biztos úton, az üzletbe pedig újabb helyi termékek kerülnek – a bővítés pedig nagyon fontos.

– A lényeg, hogy a készletünk nagyban különbözik a hipermarketekben találhatótól.

lapszabályunk, hogy nálunk csak egészséges árukat találhatnak a vevők, itt minden kézműves és helyi jegyeket visel magán. Aki itt körülnéz, rögtön láthatja, hogy Keszthelyen és környékén milyen erős a ma­­gyar vidék, milyen erős Keszthely és környéke; olyan térség, ahol az összes élelmiszert meg lehet találni, amire a napi élethez szüksége van az embereknek.

Mindig hozzá kell tennem: az összes termékünk bevizsgált, egészséges. Azt hiszem, manapság, amikor oly sok rosszat hallani a táplálékok alapanyagairól, eredetéről, nincs ennél fontosabb, ha evésről beszélünk. Van min­dennek egy másik vetülete is: mi azt látjuk, hogy a vidék ebben az üzletben megmutatja az erejét.

Amellett, hogy egyre több a gazda, a termékek minősége is egyértelműen javul, egyre kifinomultabb áruk kerülnek ide a gazdáknak kö­­szönhetően.

Olyan alapanyagokról van szó, melyeket őseink, nagyanyáink naponta használtak. A termékeken örömteli módon tükröződik az az ízvilág, amire gyermekkori emlékei alapján mindenki vágyik. Gondoljunk csak vissza, milyen jó is volt bemenni vagy beosonni a nagymama spájzába, kutakodni, megkóstolni a lekvárokat, a befőtteket. Aki ezt tette, az ma is szájában érzi az eredeti ízeket. Vagy említhetem azokat a tésztaféléket is, amiket szintén nagyszüleink készítettek. Nos, aki ide betér és megkóstolja a termékeket, azok az egészséges táplálkozáson túl tulajdonképpen egy kis időutazáson is részt vesznek.

A Tulipán termékbolt valóban a régmúltat idézi. Az áruk nemcsak az alapanyagok, hanem kinézetük tekintetében is gusztusosak. Érdekesség, hogy nemcsak élelmiszerek, hanem más kézműves termékek is helyet kaptak a gazdag kínálatban. Kiss László Tibortól arról is érdeklődtünk, hogy a fiatalok mennyire fogékonyak az egészséges táplálkozás iránt: megkérdeztük, mennyire tartják fontosnak, hogy megnézzék, milyen alapanyagokból készülnek a termékek.

– Úgy látom, a fiatalok tudatos vásárlókká váltak, és ez bizony a jövőre nézve nagy öröm és értékelendő tény

– fogalmazott, megjegyezve: nemcsak helyileg, hanem or­­szágos viszonylatban is sokan váltanak az egészséges táplálkozásra. – Egyre többen nem azt az elvet követik, hogy sokat dolgoznak és gyógyszerre teszik félre a pénzüket, hanem az egészséges táplálkozással is igyekeznek megelőzni a bajt, a betegségeket. Ennek megfelelően egészséges ételeket, hozzávalókat vesznek, mégpedig minőségieket.

A cél, hogy minél több fiatal megértse azt a szellemiséget, miszerint a tudatos és egészséges táplálkozás meghatározza az életünket. A mondás, miszerint „az vagy, amit megeszel” teljes mértékben igaz. A változásokat tapasztaljuk: egyre több kisgyermekes család vásárol naponta természetes termékeket. Nekik nemcsak az a fontos, hogy ők mit esznek, ha­­nem az is, hogy a gyermekeik a legegészségesebbet kapják.

Ez azt is jelenti, hogy felnő egy olyan generáció, amely már gondolkodás nélkül minőségi, azaz helyi termékek után nyúl a boltban, azokhoz, amelyekben nincsenek tartósítószerek, káros hatású összetevők.

Mondhatom, lehet, hogy ezek esetleg kissé drágábbak, ám az egészséget szolgálják, és bizony nem kell gyógyszerre gyűjteniük. Amennyiben ez a tendencia folytatódik – márpedig reményeim szerint folytatódik –, akkor a helyi termelők is megélnek, és tovább bővíthetik, finomíthatják a kínálatukat. Vagyis a folyamat mindenki számára kedvező. Még egy fontos dolog: bármilyen korban kezdik el az egészséges táplálkozást, mindenképpen hasznos lesz a szervezet számára. Egyszerűen javul a közérzet, a test táplálkozási „rendszere”. Ahogy mondtam, egyre többen vannak az így gondolkodók, akik meg kívánnak felelni annak az elvárásnak, hogy a termékeik a lehető legjobb minőséget képviseljék, és ennek érdekében mindent elkövetnek. Tudják, hogy a befektetéseik a jövőt szolgálják, ezért egyáltalán nem félnek a fejlesztésektől, a vágyott cél érdekében merészen belevágnak azokba.

Kiss László Tibor és Király Zsuzsanna egyaránt úgy véli: az egészséges táplálkozás elősegítése mellett az sem utolsó szempont, hogy a termelők –az üzlettel együtt – a magyar gasztronómiai hagyományokat őrzik.

– Lehet, hogy voltak évtizedek, amikor nem úgy működtek a dolgok, ahogy kellett volna, de amikor lehetőség adódott, gyorsan kiderült, hogy mindig akad egy unoka, dédunoka, szépunoka, aki folytatja amit a nagyapa, dédapa, ükapa jól csinált – természetesen a ma követelményeinek megfelelően, mai technológiák alkalmazásával. Ez azt jelenti, hogy az általuk előállított, biztosan finom és egészséges termékek előállítása mellett a magyar hagyományokat is felélesztették és éltetik. Mindez több mint csodálatos dolog, és mi ezt próbáljuk közvetíteni.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság