0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Téli szállásukra hajtották a bivalyokat

Újabb négy vízibivalybébi született a halasi Csetényi-parkban a nyáron. Szombaton hajtották vissza a vízibivalyokat a három kilométerre lévő felsőszállási telelőhelyükre, most is sokan voltak kíváncsiak rájuk.

A fekete bivalycsorda látványos színfoltja a kórház mögötti Csetényi-park vizes, lápos legelőjének, ahol a tavaly születettekkel együtt már összesen nyolc vízibivalybébi jött a világra.

A gyékénnyel és náddal benőtt vizes területet harmadik éve tartják rendben a bivalyok,

korábban a képviselő-testület döntött arról, hogy vízibivalyokkal igyekeznek ritkítani a burjánzó növényállományt – írja a baon.hu.

Szombat délután most is sokan kijöttek a Csetényi-parkhoz, ahol tizennégyre nőtt a vízibivalyok száma, a nyáron ugyanis újabb négy borjú született. Fehér Péter irányításával hajtották vissza a három kilométerre lévő felsőszállási tanyára a bivalycsordát, ahol töltik majd a téli hónapokat.

Forrás: baon.hu