0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Méhlegelő-fejlesztés mezővédő erdősávokkal I.

Hazánk több mint 66%-a mezőgazdasági terület. Ez a fontos nemzetgazdasági ágazat egyben súlyos környezetvédelmi problémák forrása is: az eróziónak kitett terület eléri a 2,3 millió hektárt, és több mint 1,3 millió hektárt sújt a defláció. Az intenzív gazdálkodás jelentős terhelést jelent az élővilágra, a nagyüzemi szemlélet következményeként pedig az Alföldön több száz kilométer fasort irtottak ki.
Pedig ezek a mezővédő, hófogó erdősávok, út- és majorfásítások fontos méhlegelők (sőt vándortanyák) voltak!

Szakirodalom szerint a világon elsőként (1802-ben Fenyőfőn) hazánkban telepítettek először széltörő erdősávokat a futóhomok megkötésére. Az 1970-es évekre több mint 2500 km (!) hosszú erdősávrendszert létesítettek az Alföldön, illetve a Kisalföldön. Jelentős részük az idők során szinte teljesen megszűnt vagy elhanyagolt állapotba került. Ennek két fő oka van. Egyrészt ilyen célokra gyorsan növő (de rövid életű) fa- és cserjefajokat ültetnek. Mivel ezek keskeny, egy- vagy néhány sorban telepített vonalas létesítmények, nehéz a felújításuk.

Az erdősávok haszna

Ha egy menetben termeljük le őket, elveszik a védőhatásuk. Ha két fázisban termeljük ki és telepítjük újra, akkor részlegesen megmarad a védőhatás, de túlságosan elhúzódik a felújítás. Egy 4 soros erdősáv esetén például, ha kitermelünk 2 sort az elöregedés miatt, mire elérik a az új fák azt a magasságot, hogy megfelelően védjenek a szél, a hó, a hő, a fény ellen, addig a sáv másik fele válik vágáséretté. A másik ok a területalapú támogatások. Mára a gazdák (tisztelet a kivételnek) az utakat is beszántják, betárcsázzák. Az erdősávok kitermelése után a területeket kituskózták és újra mezőgazdasági művelés alá vonták. Pedig a mezővédő erdőknek és fásításoknak számtalan kedvező hatása/funkciója van:

– Csökkentik a szél erejét, romboló munkáját

– Csökkentik a párolgás mértékét

– Emelik a levegő relatív páratartalmát

– Mérséklik a hőmérsékleti szélsőségeket

– Elősegítik a csapadék egyenletes eloszlását

– Jelentősen csökkentik az aszálykárokat

– Csökkentik az eróziót

– Emelik a termésátlagot (akár 2-20%-kal!)

– Kedvező életfeltételeket biztosítanak más élőlényeknek

– Faanyagot biztosítanak

– Potenciális hordást biztosíthatnak a méhek számára (nektár, virágpor, propolisz, édesharmat, víz)

– Méhészeti telephelyként, vándortanyaként funkcionálhatnak

Kedvezőtlen hatások

– A fák a gyökerükkel az erdő szegélye mellett víz- és tápanyag- konkurenciát fejtenek ki

– Árnyékoló hatásuk miatt a sávok melletti szegélyt mezőgazdasági termesztésre kevésbé teszik alkalmassá

– A fásítások déli oldalán jelentős a fény- és hővisszaverődés, ami kedvezőtlenül hathat a növénytermesztésre

– Élőhelyet, kedvező feltételeket biztosíthatnak kórokozók és károsítók számára

– Területveszteséget jelentenek a mezőgazdasági művelésnek.

A kutatások és tapasztalatok ugyanakkor egybehangzóan azt igazolják, hogy a mezővédő erdősávok és fásítások jótékony hatásai jóval felülmúlják hátrányait! Mindezek ellenére sajnos ma nem nagyon divat ilyen sávrendszerek létesítése. Helyette a táblák szélére, a közutakkal párhuzamosan műanyag hófogó hálókat helyeznek ki a hófúvások ellen (1. kép).

Egy 25 méter hosszú tekercs ebből a hálóból 46 800 Ft! Vajon ez az összeg nem fedezné egy ugyanilyen hosszúságú szakaszon facsemeték telepítését?

Emlékezhetünk még a 2013. március 15-i hókáoszra. A hóátfúvások miatt 45 út, illetve útszakasz vált járhatatlanná, több mint 5000 autó rekedt a hó fogságában, közel száz településen nem volt áram és 19 még másnap sem volt megközelíthető. Úgy gondolom, mindez nagymértékben megelőzhető lett volna, ha ezen útszakaszok mentén ma is fasorok, védősávok állnának! Sajnos ahová ültetnek is fákat, jó, ha minden ötödik megmarad, mert nem a megfelelő időben és módon hajtják végre a telepítéseket. Bár hál’ Istennek azért imitt-amott vannak erre jó példák is!

Mindenhol álljanak

Az én vágyam az lenne, hogy a lehetséges helyeken mindenhol fasorok, erdősávok álljanak, melyek méhészeti szempontból is olyan faj-, illetve fajtaösszetételűek és -szerkezetűek, hogy azok bővítik a hordás lehetőségét, időtartamát. Az említett előnyök, valamint a klímaváltozás hatása miatt a gazdáknak, a közútkezelőnek, önkormányzatoknak preferálnia kellene ezeket az agrárerdészeti rendszereket! Maga az állam igyekszik, hogy a gazdákat érdekeltté tegye abban, hogy ilyen fásításokat létesítsenek. Az agrár-erdészeti rendszerek létrehozása címen létezik erre támogatás, amely még 2019. január 16-ig él (a Felhívás kódszáma: VP5-8.2.1-16). A támogatásra az alábbi tevékenységekkel lehet pályázni:

  • A) Szántóföldi kultúrával kombinált agrár-erdészeti rendszer újonnan történő létrehozása.
  • B) Gyepgazdálkodással kombinált fás legelő vagy fás kaszáló újonnan történő létrehozása:
    • a) gyep és fa telepítésével;
    • b) meglévő gyep esetében, fatelepítéssel.
  • C) Mezővédő fásítás létrehozása:
    • a) fasor, vagy
    • b) facsoport telepítésével.

A támogatás feltétele

Nézzük meg a támogatást a mezővédő fásítás létrehozása tekintetében először általánosságban, majd kimondottan méhészeti szempontok figyelembevételével! A támogatás igénybevétele olyan területeken lehetséges, ahol fatelepítés esetén a támogatást igénylő jogszerű földhasználó, és a területe szántó, legelő vagy rét művelési ágban nyilvántartott.

A legkisebb támogatható terület 1,0 hektár egybefüggő szántó, rét vagy legelő, melyen a fásítás mérete fasor telepítése esetén legalább 15 és legfeljebb 20 méter széles, ezen belül mindkét oldalán legalább 1-1 méter széles cserjesávval kialakított állomány.

Facsoport telepítése esetén legalább 0,1 ha, de kisebb, mint 0,5 ha kiterjedésű, ezen belül a széleken legalább 1- 1 méter széles cserjesávval kialakított állomány. A támogatást igénylő köteles az első kivitelt (vagyis a telepítést) és az azt követő esetleges elegyítéseket és pótlásokat a fafajok és a cserjefajok esetén igazolt származású erdészeti szaporítóanyaggal megvalósítani. A legnagyobb gondot a vadkár okozhatja. Ebben a tekintetben előírás, hogy a támogatást igénylő köteles a területre telepített faállomány egyedi mechanikai védelméről gondoskodni, és azt az első kifizetési igénylés benyújtásától számított 5. év végéig fenntartani.

Ezen kívül kötelező feladat a fenntartási (ápolási) munkákat (kézi és gépi ápolási műveletek) a fenntartási időszak alatt évente elvégezni. Ez a két szűk keresztmetszet: a vadkárelhárítás és az ápolási munkák kivitelezése.

A pályázat tartalmi értékelési szempontjai között szerepel olyan, hogy méhlegelőnek alkalmas fák telepítése. Amennyiben a támogatást igénylő vállalja, hogy az állományban a fák minimum 20%-át ilyen fajokból telepíti, arra 8 pont kapható az elbírálás során. Tehát ebben a támogatási rendszerben megjelenik a méhlegelő- fejlesztés is a szempontok között! De a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő államilag elismert tájjellegű gyümölcsfajták telepítésére is ugyanilyen szabályok érvényesek. Ezek méhészeti szempontból szintén fontos hordásnövények lehetnek. A támogatás összege akác célállomány típus csoportra 1270 euró/ha. Ehhez jön még a fenntartási (ápolási) támogatás, melynek mértéke öt évre 670 euró hektáronként. Esetenként kiegészítő támogatás jár a csemeték újratelepítésére 497 euró/ha mértékben. Nyilván nekünk, méhészeknek az akác célállomány típus a legfontosabb, de a növényválasztásnak megvannak a szempontjai. Mezővédő erdősávokba olyan fa- és cserjefajokat kell telepíteni, amelyek:

– Alkalmasak maximális védőhatást biztosítani

– Az adott termőhelyen gyorsan növekednek

– A többi fafajjal társulásképesek

– Ellenállóak a betegségekkel és a gyomokkal szemben

– Nem terjesztenek vagy visznek át kórokozókat (pl. a sóskaborbolya köztes gazdája a gabonarozsdának, vagy a zöld juhar az amerikai medve szövőlepkének, mely a gyümölcsösökben tesz óriási kárt)

– Értékes ipari fát vagy gyümölcsöt adnak

– Jól mézelnek

– Nem terjeszkednek agresszív módon (mint pl. a bálványfa vagy a gyalogakác).

Nemesített akácfajták kellenek

Az Észak-Amerikából származó fehér akác, amely a magyar erdők 24%-át adja, és már illeszkedik a hazai tájba, többé-kevésbé megfelel ezeknek a szempontoknak. Társulásképessége nem jó, kiszorít szinte minden más fafajt a környezetéből. A fekete bodza, a turkesztáni szil és a celtisz bír vele megmaradni, ám utóbbit nem igen engedik már telepíteni külterületen.

Ami még probléma vele, hogy gyökérről jól sarjad. Az oldalirányba is terjedő gyökerét, ha a tárcsa vagy az eke átvágja, akkor sarjakról terjeszkedni fog a tábla belseje felé.

Ezt úgy célszerű kiküszöbölni, hogy az akácsorokat kétoldalt cserjesávval zárjuk le (kökény, galagonya, gyepűrózsa), legalább egy-egy méter szélességben, esetleg még elhagyunk egy méter széles gyomsávot is. Régen gyakorta égették a tarlót, ami miatt az (egyébként makacsul, akár 40 évig átfekvő) akácmag héja megperzselődve a csemeték tömegesen felverődhettek a táblákban. Mára már az alkalmazkodó talajművelés előretörésével (mulcsanyagok visszahagyásával) ez a veszély nem áll fenn.

Ahhoz, hogy az akácból létesített mezővédő erdősávok egyben kiváló méhlegelőként funkcionáljanak, nemesített akácfajták is a rendelkezésünkre állnak.

Ezeket elegyítve egy hosszan elnyúló, fajtánként más-más cukorértékkel és fenológiai fázissal rendelkező állományt kaphatunk, növelve a hordás lehetőségét! Az idei akácvirágzás megmutatta ennek a kiváló fajtaválaszték használatának a teljes hiányát. A márciusi tél után konkrétan berobbant a júniust idéző meleg és légszárazság (tavaly május 17-én jelent meg az első virág a Nógrád megyei Vanyarcon, idén május 18-án már pergettünk).

Az akác országosan mindenhol egyszerre kezdett el nyílni, nem voltak meg az eddig megszokott virágzási zónák közötti fenológiai különbségek. Miért?

Sok oka van, de az egyik az, hogy 99%-ban a magyar akácosokban a közönséges akác található meg állományalkotóként! Egy fajta, amely esetén, ha a termőhelyi (éghajlati) különbségek kiegyenlítődnek, a virágzásban sem lesznek különbségek, mert ez van a genetikájukban. Ha más akácfajták (Rózsaszín AC, Debreceni, Császártöltési, Mátyusi, Zalai stb.) nagyobb arányban lennének jelen, akkor ez ilyen szinten biztosan nem történik meg, hiszen minden fajtának más a virágzási dinamikája/ideje (és a cukorértéke is).

Az oka annak, hogy a közönséges akác terjedt el országszerte, nagyon egyszerű. Ezt a fafajt gyökérről nagyon könnyen fel lehet újítani. Tarvágás után csak megszaggatják géppel a gyökereket és már kész is az erdőfelújítás. Nem kell tuskózni, talaj-előkészítést végezni, csemetét nevelni és ültetni. Az eljárást akár 4-5 alkalommal is meg lehet ismételni, 20-25 éves ciklusokkal. Maga a faanyag minősége, bár romlik és némileg a gazdasági vágásérettségi kor is csökken, számottevő növedékveszteség a mageredetű állományokhoz képest nem keletkezik (lásd táblázat). A rosszabb minőség pedig nem olyan nagy probléma, javarészt így is, úgy is tűzifa lesz belőle. „A tűznek meg mindegy”, hogy egyenes, hengeres, göcsmentes vagy görbe és göcsös a faanyag. Az akácnak tehát a rövid vágásfordulója ellenére nagy a produktivitása. A mag- és sarjeredetű állományok fatermési tulajdonságai alig különböznek egymástól.

Kezd beindulni az akáctelepítés

A fatermési osztállyal a termőhely, illetve a faállomány minőségét jellemezzük. A hazai erdőket az erdészeti gyakorlat hat ilyen osztályba és három csoportba sorolja (vagyis 1., 2. – jó; 3., 4. – közepes; 5., 6. – gyenge). A táblázatban most a két szélső érték szerepel, vagyis a legjobb és a legrosszabb állomány. Láthatjuk, hogy a legrosszabb (pl. sekély termőrétegű, szélsőségesen száraz homoktalajú) termőhelyen (tehát a 6. fatermési osztályban) a mag eredetű, vagyis csemetével telepített állomány esetén 40 éves korra 117 m3 akác faanyagot tudunk letermelni. Ugyanezen a területen, sarjeredet esetén pedig 100 m3-t. Tehát nem éri meg csemetével újratelepíteni a területet azért a várható plusz 17 m3-ért, helyette gyökérszaggatással sarjaztatnak. Így szinte mindenhol vágásfordulóról vágásfordulóra ugyanaz a fajta, a közönséges akác marad a területen – nem valamelyik kettős hasznosítású vagy méhészeti kultivar kerül inkább termesztésbe.

Ezeket az adatokat azért is közlöm a méhésztársakkal, mert sokan közülük magánerdő- tulajdonosok, van akácosa, de nem tudja, hogy nagyságrendileg mit várhat tőle, ha egyszer a faanyagra is szüksége lesz. Illetve, ha mezővédő erdősávot kívánnak telepíteni méhlegelő- fejlesztés céljából is, akkor ezek az adatok szintén hasznosak lehetnek a későbbiekben.

Az Agrárminisztériumban dolgozik egy erdőmérnök barátom. Elmondása szerint jelenleg mintegy 4600 hektár erdőtelepítésre van beadva pályázat (jelentős részben akác célállományra), az erre elkülönített összeg 50 milliárd Ft. Létezik már továbbá egy kész Kaán Károly Fásítási Program, amely csak arra vár, hogy a miniszter aláírja. Ha döcögősen is, de talán kezd beindulni valami az ügyben!

Ezek az erdősávok vándorhelyként is hasznosíthatók, mivel többnyire hosszú, egyenes vonalas létesítmények és általában úgy vannak kialakítva, hogy a sáv mentén mezőgazdasági út húzódik, csak utána kezdődik a növényi kultúra. Akár a konténerek, akár a gyalogkaptárak jól elhelyezhetők. Nincs más dolgunk, mint kikaszálni a méhlakások helyét. A bevezető utat pedig a szállítójárművünkkel elállva, a lopások ellen biztosíthatjuk. Az erdősáv helyszíni pergetéskor némi árnyékot is adhat, könnyebbé téve a munkavégzést (3. kép). Ugyanakkor el kell mondanom, hogy napraforgó esetén nem ideális hely a tábla melletti erdősáv. Egyszer közvetlenül egy ilyen helyre települtünk, egy mezővédő erdősáv szélére, 300 hektáros napraforgótáblára. A méhek tömegesen kint aludtak a tányérokon éjszakánként, nem tudtak rendesen tájékozódni, sok dolgozó odaveszett. Később más szakirodalmakban olvastam, hogy napraforgótáblától az ideális letelepedési távolság minimum 1000- 1500 méter.

Elegyfaként hársat

A fehér akácon kívül természetesen más fafajokból is létesíthetünk erdősávot, de figyelembe kell venni az erdőtörvény előírásait. Hazánkban jelenleg 101 különböző célállomány létesíthető, de vannak fajok/fajták amelyek külterületen nem telepíthetők. Amennyiben az ilyen állományokat az erdészeti hatóság szakemberei felfedezik, súlyos bírságokat szabnak ki, és előírják ezeknek a telepítéseknek a kényszerkitermelését. Tehát nem jöhet szóba például a császárfa, az evódia (kínai mézesfa), a celtisz, a szivarfa, a csörgőfa vagy éppen a gyalogakác sem. Jók lehetnek ellenben elegyfaként a hársak, különösen az ezüsthárs! Inokai András sárvári méhészbarátom komoly mennyiségben telepített ebben az évben (5. kép). Az ezüsthárs déli származású fafaj, ezért számára jobb a tavaszi, mint az őszi telepítés. A szubmediterrán jellegű növények a gyors begyökeresedéshez magasabb talajhőmérsékletet igényelnek, és őszi telepítés esetén a talajban a begyökeresedés folyamatának elhúzódása visszavetheti fejlődésüket.

Ha mód van rá, az ezüsthársat akkor telepítsük, amikor a rügyei pattanni kezdenek. Ilyen állapotban a növény „élő hőmérőként” saját maga jelzi, hogy a hőmérséklet elérte az aktivitásához szükséges határértéket.

Írásom második részében majd további fa- és cserjefajok bemutatását tervezem, amelyek fásításokban, erdősávok létesítésében méhlegelő-fejlesztésre használhatók. Táblázatos formában a fajok mellé olyan adatokat kívánok majd megjeleníteni, mint a virágzási idő, várható magasság, napfényigény, vízigény és a hordási lehetőségek. Ez még kidolgozás alatt van. Ezen túlmenően olyan fa- és cserjefaj-összetételű és -szerkezetű erdősáv-tervezeteket szeretnék bemutatni, amely figyelembe veszi az adott termőhelyet (például a talajtípust, vízgazdálkodást) és értékes, hosszan elnyúló hordást biztosíthatnak méheink számára.

Lászka István Attila
okleveles erdőmérnök, okleveles agár-mérnöktanár
Vanyarc/Domoszló

(Méhlegelő-fejlesztés mezővédő erdősávokkal II. című cikk elérhető ide kattintva)

Forrás: Méhészet