Back to top

Oros Divízió: fél évszázados tapasztalat a betakarító adapterek gyártásában

Az Oros márkanév jó ideje ismerős lehet a gazdáknak: a cég ötven éve készít mezőgazdasági gépeket és azokhoz használatos adaptereket, illetve részegységeket. Az orosházi székhelyű vállalat 92 óta a kanadai Linamar Corporation-höz tartozik, így nemcsak a hazai, a kelet-, vagy éppen a nyugat-európai, hanem például az észak-amerikai és az észak-afrikai piacokra is fejleszt és értékesít termékeket.

Az Oros Divízió standjával az elmúlt hetek nagy, hazai mezőgép-kiállításain, így a 31. Bábolnai Gazdanapokon, illetve a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n is találkozhattak az érdeklődők.

Utóbbi eseményen Héjja Csabával, az Oros Divízió közép-európai régióért felelős key account menedzserével beszélgettünk. Mint mondta, vállalatuk napraforgó, illetve kukorica betakarító adaptereket gyárt és forgalmaz SUN, CORNADO, illetve a HSA elnevezésű termékcsaládjaik révén.

„Mezőhegyesen egy szárzúzós OROS SUN-t, egy Case IH kombájnra szerelt CORNADO kukorica csőtörő adaptert hatsoros, csukható vázzal állítottunk ki, illetve egy nyolcsoros, csukható CORNADO adaptert láthattak az érdeklődők betakarítás közben a szántóföldi bemutatón” – mondta Héjja Csaba. Szerinte ezek az alkalmak kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy a gazdák testközelből láthassák az e gépek által végzett munka minőségét, a szárzúzás képét.

Beszélgetésünk alkalmával megtudtuk, az OROS SUN adapterek mechanikus hajtásának előnye, hogy akár 65 centiméteres magasságban is lehet betakarítani úgy, hogy a szárzúzó 8 centis tarlót hagy maga után, de akár 143 cm magasságban is lehet vele úgy dolgozni, hogy ugyanekkora tarlómagasságot hagy maga után. Mint azt a cég munkatársa elmondta, a kombájnosok számára gyakorta jelent problémát, hogy nem látják, pontosan hol helyezkedik el a szárzúzó.

„Felhelyeztünk az adapterre két visszajelzőt, amelyek informálják a gép kezelőjét a szárzúzó pozíciójáról." 

Héjja Csaba szerint az eszköz használatakor mindemellett az sem jelent gondot, ha a kombájn egyik kereke barázdába megy, vagy éppen az egyenetlen talajviszonyok közepette beletúrná a szárzúzó egységet a földbe. A szárzúzó gerendára rögzített két csúszótalp szolgál biztonsági védelemként ugyanis.

A szakember ezen felül a CORNADO termékcsaládjukról is beszélt: esetükben a szárzúzó helyzete a fosztóhengerhez képest ideális, így a munkamenet során a lehető legjobb technológiával a legszebb szárzúzó kép érhető el. Héjja Csaba szerint az ezen gépek által használt kardánhajtásnak is nagy hasznát vehetik a gazdák. „A kardánhajtás egyszerűsége miatt minimális karbantartást igényel, ráadásul így a kombájn is kevesebbet fogyaszt" - tette hozzá a cég munkatársa.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vessünk direktbe!

Még gyakorlott francia gazdák is azt vallják, hogy a forgatás nélküli talajművelés minden évben egy-egy újabb kísérlet. Egészen más hozzáállást igényel egy csapadékosabb, mint egy szárazabb évjáratban. Az Agri Szerviz Kft. szervezésében Somogyfajszon, Berend Ferenc birtokán mutatták be a francia Sky MaxiDrill mulcs vetőgépet.

Hiába röpködnek a drónok, az ekére mindig szükség lesz

Összesen 19 fiatal mérte össze tudását pénteken a 9. Középiskolás Szántóversenyen: két kategóriában – ágyeke és váltva forgató eke – gyűjtötték a pontokat. A zsűri szerint erős volt a mezőny, s lelkesedésből sem volt hiány: diáktársak szurkoltak az agráros tanulóknak.

Az öntözésfejlesztés a legfőbb célok egyike

Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országos Szakmai Nap Konferencián foglalta össze az agrárágazat legfőbb aktualitásait. Beszédében kiemelten foglalkozott a 2020 utáni KAP tervezetével, valamint az öntözésfejlesztés szükségességével is.

A mezőgazdaság szolgálatában

A hazai mezőgazdasági gépgyártás történetét néhány nagyobb mezőgazdasági gépeket előállító vállalat fémjelzi. Ezek közé tartozott az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) Rt., a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth (HSCS) Gépgyár és a mosoni Kühne gyár. Számos tőkés nagyvállalkozás alapítását más cél vezérelte eredetileg, ennek ellenére jelentős részt vállaltak a hazai mezőgazdasági gépgyártásban.

Gépújdonságok a gyakorlatban

A Bábolnai Gazdanapok egyik legnézettebb programja a gyakorlati gépbemutató volt. A mintegy 200 fős szakmai közönség előtt hét gépkapcsolás vonult fel, és közben az érdeklődőket szakszerűen tájékoztatták a gépek paramétereiről, munkájáról és teljesítményéről.

Csak ellenőrzött vetőmagot!

Minden termesztéstechnológiai elem kiindulópontja a vetőmag, hiszen erre lehet a talajművelést, a növényvédelmet vagy éppen a betakarítást alapozni. „A hazai vetőmagvak hivatalos laboratóriumi vizsgálatának kezdete 1878-ra datálódik”- magyarázta Károlyi Gyula a Fórum Sátorban tartott előadásában, aki a fémzárolt vetőmaghasználat fontosságára hívta fel a figyelmet.

Közös úton a gépesítésért

Stratégiai megállapodást kötött Mezőhegyesen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK – és a Mezőgazdasági Gépgyártók Szövetsége - MEGOSZ - a második alkalommal megrendezett Szántóföldi Napok és AgrárgépShow pénteki napján.

Fajtaminősítés: a kukorica és a cukorrépa vitte a prímet

Huszonegy cég képviselője vehette át fajtaminősítő oklevelét Mezőhegyesen: a legtöbb elismerést - huszonhatot - a kukorica egyes fajtái kapták, mindemellett járt oklevél például szegletes led, szudánifű vagy éppen kender után is.

A ménesbirtok múltja elevenedett meg a sátorban

Mezőhegyesen most az agrárkiállítás körül forog minden. A látogatók a helyszínt adó ménesbirtok bő kétszázharminc éves történelmének tárgyaiból is láthatnak válogatást.

"Hosszú idő után ismét fontos tényező lehet az agráriumban Mezőhegyes"

A legkülönbözőbb gépekkel, hasznos előadásokkal és fajta-, illetve növénytermesztési bemutatókkal várják a gazdákat a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szervezői. Az esemény megnyitóján felszólalok szerint a helyszínt adó Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság számára ez egy nagy lépés afelé, hogy hosszú évtizedek után ismét meghatározó mezőgazdasági vállalkozás váljon belőle.